Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a miniszter közölte, a magyar érdekeknek megfelelő, az akvakultúra igényeit szem előtt tartó megállapodás született, amely garancia lehet az ágazat további fejlődésére. Tájékoztatása szerint a miniszterek között egyetértés volt abban, hogy a 2020 utáni időszakban jóval nagyobb figyelmet kell fordítani az akvakultúra fejlesztésére, beleértve a Magyarország számára kiemelten fontos halastavi gazdálkodást és intenzív haltermelést.

"Jól mutatja a szemléletváltást, hogy az Európai Tengerügyi és Halászati Alap új nevében most először magyar javaslatra jelenhet majd meg az akvakultúra szó, amely így Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra Alapra módosult" – fogalmazott.

A halászati termékek iránt folyamatosan nőnek az igények, ezért a halakat tavakban és intenzív rendszerekben kell tenyészteni, ugyanis csak így állítható meg a tengereken a túlhalászat. A fenntartható haltermelő beruházások ösztönzése pedig óriási lendületet adhat az európai akvakultúra ágazatnak.

hal

Az uniós támogatások hatalmas lendületet adhatnak a magyar akvakultúra ágaztanak – fotó: Shutterstock

A miniszter beszámolt arról is, hogy a tárgyalások során sikerült elérni, hogy az új szabályozás figyelembe vegye azokat a javaslatokat, amelyek a Magyar Halászati Operatív Program (MAHOP) végrehajtását fogják egyszerűsíteni. A jelenlegi kötött és szigorú szabályokat lényegesen egyszerűbb és rugalmas rendelkezések válthatják fel, amelynek köszönhetően gyorsulhat az elbírálás és a kifizetés, valamint egyszerűsödhet a kedvezményezettek által elkészítendő éves jelentés.

"Magyar szempontból fontos eredmény, hogy sikerült elérnünk a támogatási intenzitás jelenlegi 50-ről 60 százalékra emelését, amely hatalmasat lendíthet a beruházások megvalósításán" – mondta a tárcavezető. A korábbinál rugalmasabban használhatják majd fel a támogatásokat a tagállamok, maximálisan figyelembe véve az ágazati igényeket. Lehetőség lesz a fiatal halászok és haltenyésztők támogatására, valamint a feldolgozóipar megerősítésére. A termelői csoportok szintén kaphatnak támogatást, illetve megmaradnak a kutatást és fejlesztést ösztönző, valamint a halfogyasztást népszerűsítő programok is.

Nagy eredmény, hogy lehetőség lesz a tógazdaságok ökológiai szolgáltatásainak elismerésére a termelőknek fizetendő kompenzációs támogatáson keresztül – tájékoztatott Nagy István.

A tárgyalások a tanácsi álláspont kialakítása után ősszel folytatódnak a társjogalkotó Európai Parlamenttel, lezárásuk jövő év első hónapjaiban várható