Történelmi csúcson áll a magyar piacot is meghatározó német sertésár, ami további húsáremelést jelezne előre, csakhogy ez ellen hat a visszaeső fogyasztás - írja a vg.hu

sertés

A sertéstenyésztők gazdálkodását az elmúlt évben a növekvő önköltségek határozták meg – fotó: pixabay.com

A sertéstenyésztők gazdálkodását az elmúlt évben a növekvő önköltségek határozták meg

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke a vg.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy az utóbbi hetekben kilogrammonként 20 eurócentet emelkedett a magyar élősertés-árakat is meghatározó német jegyzés, elérve a történelmi csúcsot jelentő 2,2 eurót. Hozzátette, hogy erre az ugrásra önmagában az önköltség-növekedés már nem feltétlenül ad magyarázatot.

A sertéstenyésztők gazdálkodását az elmúlt évben a növekvő önköltségek határozták meg, annak ellenére is, hogy év végén a takarmányköltségekre is fékezőleg hatott a gabonaárak megtorpanása. Önköltségi oldalon természetes folyamat volt az, hogy tavaly éves szinten közel 80 százalékkal emelkedett az élő sertés ára, az elmúlt hetekben kialakult árszint pedig már profitot is biztosít az átlagos hatékonysággal dolgozó állattenyésztőnek - fogalmazott az elnök.


Az áremelkedés oka a sertésszám alakulásában keresendő

Bár a decemberi adatok még ismertek, az tény, hogy tavaly nagyon jelentős állománykorrekció ment végbe az EU-ban, vagyis számottevő mértékben csökkent a sertések száma

– mondta Éder Tamás, majd megjegyezte, hogy az európai sertéspiacot több éve rendkívül szélsőséges ármozgások jellemzik, lefelé és fölfelé egyaránt.

Emlékeztetett: mindez a tenyésztőknél nagy bizonytalanságot okozott és okoz most is, többségük hosszú időszakon keresztül a veszteséges termelés határán vagy éppen veszteséget termelve működött. Emiatt a véleménye szerint a termelés visszafogása normális piaci reakciónak tekinthető.

Elmondta: a decemberi adatok ismeretének hiányában is nagy a valószínűsége, hogy az unió egészét tekintve az 5–10 százalék közötti tartományban lehet a sertések számának elmúlt évi csökkenése. A jelentős termelőnek számító Németországban pedig szinte biztos, hogy 10 százalék körüli állományfogyás következett be.

Ez pedig – úgy tűnik – már most meglátszik az élősertés-kínálatban is, a nagy vágóhidaknak pedig keresniük kell a disznót, ez tolhatta feljebb az árakat 20 centtel

– mondta.

Csökken a fogyasztás

Az elmúlt évben Magyarországon és egész Európában fogyasztáscsökkenés volt tapasztalható. Ez egyrészt válasz volt az árak emelkedésére, másrészt szerepet játszott  benne az is, hogy Nyugat-Európa több országában jelentős az állattenyésztés egészével és az állati eredetű termékek fogyasztásával kapcsolatban fennálló társadalmi nyomás hatása.

Egyszerre két ellentétes irányú hatás van jelen; míg a keresletcsökkenés miatt az árcsökkenés lenne reális, addig az önköltség-növekedés következtében az áremelkedés tűnik szükségesnek. A Hússzövetség elnöke szerint nem tudható, hogy a kettő közül melyik piaci hatás válik uralkodóvá.

A világpiaci helyzet sem ad sok támpontot, hiszen ott is sok a bizonytalanság. A magyar piacot vizsgálva pedig elmondható, hogy a sertéshús és a húskészítmények árának növekedése elmaradt az általános élelmiszer-infláció mértékétől.

Decemberi adatok szerint, szemben az élelmiszerek 45 százalékot meghaladó inflációjával, a sertéshús decemberi, szintén éves alapon mért fogyasztói áremelkedése nem érte el a 30 százalékot. A fogyasztói árakat a sertéscombra meghatározott ársapka némileg torzítja, a húsipar átadási árai a bolti átlagnál nagyobb mértékben emelkedtek, de azok is elmaradtak az általános élelmiszeripari áremelkedéstől.

sertés

Hatalmas a bizonytalanság, ami nagymértékben befolyásolja majd a sertéstenyésztők döntéseit – fotó: pixabay.com

Veszteséges volt a sertéshizlalás, amit a fogyasztók is megéreznek

Az ágazatnak nem sikerült átvinnie a termékláncon a teljes költségnövekedést. Hiába emelkedett tavaly az élősertés-ár közel 80 százalékkal, az energiaárak megsokszorozódása, a munkabérek növekedése, a takarmányárak,  a csomagoló-, valamint az adalékanyagok drágulása olyan mértékű volt, ami veszteségessé tette a termelést.  A termelők szerint a felvásárlási ár további növekedésére lenne szükség.

Hatalmas a bizonytalanság, ami nagymértékben befolyásolja majd a sertéstenyésztők döntéseit. A  magas árak logikusan állománynövekedéssel járnának, de az árak ingadozása és a keresletcsökkenés kockázatokat rejt.