A kormány egyszeri 1,9 milliárd forint forrást biztosít a kacsa- és libatartók számára – jelentette be Nagy István agrárminiszter az ágazat szereplőivel történt egyeztetésen a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, pénteken.

Nagy István agrárminiszter

Nagy István agrárminiszter az ágazat szereplőivel történt egyeztetésen — fotó: Agrárminisztérium

Az állatjóléti támogatásokra fordított költségvetési keretösszeg 2010 óta folyamatosan emelkedik

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium célja minden mezőgazdasági ágazat esetében a gazdálkodók helyzetbe hozása és erősítése. Nagy István arra emlékeztetett, hogy a baromfitartók számára kiemelten fontos állatjóléti támogatásokra fordított költségvetési keretösszeg 2010 óta folyamatosan emelkedik és mára elérte a 12 milliárd forintot.

Ezt az összeget az utóbbi években rendszeresen kiegészítette a minisztérium az ágazat fejlődése miatt megnőtt támogatási igények minél magasabb fokú kielégítése érdekében.  Ennek is köszönhető, hogy a 2021-ben az alapkerethez hozzáadott források egyharmada a kacsa- és libatartókhoz került – húzta alá a tárcavezető.

Visszamenőleg kipótolják az állatjóléti támogatásokat

A 2021-ben a már megemelt forrásokhoz képest is magasabb ágazati igény miatt most a kormányzat úgy döntött, hogy visszamenőleg kipótolja a kacsa- és libatartók számára az állatjóléti támogatásokat 1,9 milliárd forinttal.

Nagy István szerint fontos tény, hogy az Agrárminisztérium és jogelődjei 2008 óta a Baromfi Terméktanáccsal szoros együttműködésben alakította ki ennek a támogatási formának a szakmai tartalmát, igénylését és felosztását, az ágazat által megfogalmazott elvárásoknak megfelelően, beleértve a negyedéves kifizetések és a visszaosztások rendjét is és ezt az együttműködést a jövőben is fenn kívánják tartani.

Mélykút egyeztetés

Sok kacsa- és libatartók vett részt az egyeztetésen a Bács-Kiskun megyei Mélykúton — fotó: Agrárminisztérium

Biztosítani kell a baromfiágazaton belüli egyensúlyt

Kiemelte, gazdálkodói jelzések alapján az állatjóléti támogatásokat gyakran úgy építik be a felvásárlási árakba egyes piaci szereplők, hogy figyelmen kívül hagyják, ha végül megváltozik az állattartóknak kifizetett támogatás mértéke. A miniszter álláspontja szerint ez az eljárás alkalmas a termelői bizalom megingatására, ezért mindenképpen visszaszorítandó.

Elmondta még, hogy biztosítani kell a baromfiágazaton belüli egyensúlyt, amelyhez hozzájárul a források arányosabb elosztási rendje is. Emellett a tárca legkésőbb 2022 második felében új baromfi állatjóléti támogatás indítását tervezi a Vidékfejlesztési Program keretében, évi 12 milliárd forint értékben.

Előzmények

A magyar kacsa- és libatenyésztők tüntetésre készültek, mert már két negyedévre csak a töredékét kapták meg az államtól a nekik járó állatjóléti támogatásoknak. A Magyar Államkincstár ugyanis a támogatási igényeket arányosan csökkentette, mivel a benyújtott jogszerű támogatási igények meghaladták a rendelkezésre álló keretet.

Mivel az így keletkező hiányt a termelési költségek drasztikus emelkedése és az alacsony felvásárlási árak mellett már nem tudják a tenyésztők kompenzálni tüntetést szerveztek.

Mint arról már korábban hírt adtunk Nagy István agrárminiszter annyira aggasztónak találta a víziszárnyas ágazatban kialakult helyzetet, hogy megszakítva amerikai útját hazautazott annak érdekében, hogy a tüntetésre készülő gazdákkal és a Baromfi Termék Tanáccsal tárgyalóasztalhoz üljenek.