Az állattenyésztési szakma képviselőit, a nagyközönséget és a kisgyermekes családokat egyaránt színvonalas, interaktív programok várják a KÁN Egyetemi Napokon, amely október elején kerül megrendezésre a kaposvári Pannon Lovasakadémia területén.

Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora

Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora – fotó: MATE

Mint azt Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, nagy hangsúlyt kap majd a tejelő- és húshasznú szarvasmarha, juh, kecske, ló, baromfi és a kisállatok számos fajtája, amelyeket a nagyközönség testközelből is megcsodálhat.

„Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a környező dunántúli települések lakóit megmozgató rendezvényen kiemelkedő szerepet kapjon az agrár-felsőoktatás és agrárszakma népszerűsítése, így az Egyetem fő képzési, kutatási területeit, öt campusát és huszonkét intézetét is megismerhetik a látogatók a MATE Udvarban. Egyetemünk a 2021. február 1-jei átalakítással az agrárágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává vált, ami nagyobb mozgásteret nyújt többek között az agrárképzések modernizálásához, fejlesztéséhez. A kutatói és egyetemi szféra ötvözésével még ígéretesebb eredmények születhetnek az agrár-, élelmiszer- és vidékgazdaság területén” – tette hozzá az intézményvezető.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége a hagyományoknak megfelelően társrendezőként vesz részt a KÁN Egyetemi Napokon, ahol a fajtabemutatókkal, a szakmai programokkal és protokollal kapcsolatos szervező feladatokat és munkát kordinálja. A Szövetség fogja össze a hazai tenyésztőszerezetek döntő részét.

Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója

Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója – fotó: MATE

„Kaposváron nagy létszámban mutatunk be hidegvérű lovakat, húsmarhafajtákat és juhokat, továbbá a Campuson erős baromfi-, nyúl- és vadtenyésztési kutatásoknak köszönhetően ezek az ágazatok különleges színfoltjai a kiállításnak. A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület hagyományosan Kaposváron tartja az országos tenyészállat bírálatát, amelyet idén is megszerveznek és emellett látványos bemutatókkal készülnek. A húsmarhatenyésztők mintegy 40 bokszban 7 fajtát terveznek bemutatni. A fajták megismertetésén kívül marhahúsfogyasztást népszerűsítő külön programmal is készülünk. A Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége a színvonalas fajtabemutatókon kívül vasárnap ismét megrendezi a Szent-Mihály Napi Juhtenyésztési Fórumot” – emelte ki a szakmai programokkal kapcsolatban Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója.

sajtótájékoztató

Pillanatkép a sajtótájékoztatóról – fotó: MATE

Magyarország legnagyobb agrárszaklap kiadója, a Magyar Mezőgazdaság Kft. 2007-ben szervezte az első Kaposvári Állattenyésztési Napokat. Sári Enikő, a kiállítás szervezője elmondta, hogy az ezt követő években sikerült az Egyetemmel karöltve olyan kiállításokat szervezni, mely mind a szakma, mind pedig a nagyközönség számára jelentős esemény volt.

„2021-ben kiemelt szerepet kap az Agrár-felsőoktatási Intézmények Gazdászversenye, melyben ezúttal a MATE agrárképzést folytató campusai mellett Hódmezővásárhely, Mosonmagyaróvár és Debrecen versengenek a legjobbnak járó díjért. A Gazdászverseny célja, a hallgatók megmérettetésén és a vásári közönség szórakoztatásán túl az, hogy népszerűsítse az agrárképzési területeket és az új, integrált egyetem campusait közelebb hozza egymáshoz. Útjára indítottuk a Szakiskolai Napot is, melynek keretében közel ezer középfokú agár-szakképzésben részesülő diákot várunk a KÁN Egyetemi Napokra. Bízunk benne, hogy számos diák választja a MATE sokoldalú agrár-szakképzéseit és a Szakiskolai Nap hozadékaként sikerül az agárpályák népszerűségét növelni” – hangsúlyozta Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezetője.

Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezetője

Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezetője – fotó: MATE

A program elmaradhatatlan eleme a kisállat simogató, a szórakoztató lovasprogram, a patkolókovács bemutató, valamint a nyírási és fejési bemutató is. A látogatók a gazdaudvarban megismerkedhetnek a vidéki élet vonzerejével és kihívásaival, a vadgazdálkodási bemutatón pedig a vadászat és az erdő szépségeivel találkozhatnak. A programkavalkádot tovább színesítik a kulturális, interaktív, szórakoztató és kézműves előadások, bábjátékok és a nagysikerű Mesetérkép is.

Az esemény hivatalos honlapja: https://kaposvarinapok.hu/

Ez a megjelenés a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel történt együttműködés keretében jött létre.


Indexkép: Pixabay