7 találatok 153 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
118.100 Ft +ÁFA
Működtető kar: 7 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P, T, N): 3/4" Vezérlő portok (A, B): 1/2" Üzemi nyomás: 250 bar Névleges áramlási sebesség: 80 liter/perc Oraker...
650.000 Ft +ÁFA
2025. november 11. 04:24 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 7810 (7610, 7710, 7600, 7700, stb.) Felújított hidraulikaszivattyú eladó. AL75305, 40 cm³
1.778 EUR
2025. november 10. 14:14 Egyéb hidraulika alkatrészek
20035 - TRAKTOR HIDRAULIKAI EGYSÉG KAPACITÁSA 70 liter ÁRAMLÁS 53 liter / perc 1XP80 - OLAJHŰTŐVEL (szelep 1 kar) Ár: 1 778,00 EUR 20036 - TRAKTOR HIDRAULIKAI EGYSÉG TELJESÍTMÉNY 70 liter ÁRAMLÁS 53 liter / perc 2XP80 - OLAJHŰTŐVEL (szelep 2 kar) Ár:...
123 EUR
2025. november 10. 14:04 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik
Hidraulikus henger villa 70/40 löket 100-1000 villás hidraulikus henger (lyukkal 30mm -es rögzitéshez) dugatyu (belsö atmérü ) 70mm,(külsö atmérü)80mm dugatyurud 40mm 70/40xx (löket henger): 70/40-100mm= 123 eur 70/40-150mm= 123 eur 70/40-200mm= 130...
7.841 Ft
Eredeti Massey Ferguson - T-Elosztó. Új alkatrész a gyártótól. Cikkszám: 7092 3894/25
8.112 Ft +ÁFA
Cikkszám: ST740 36 négyszög
390.000 Ft +ÁFA
John Deere vezérlő AA69792
29.935 Ft +ÁFA
2025. november 9. 22:09 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Felhasználás: -Favágó gép -Permetezőgépek -Műtrágyaszóró Tulajdonságok: -Megfelel a nemzetközi biztonsági követelményeknek -Van CE-jelölés Műszaki információ: -Max. dinamikus kapacitás, 540 ford./perc: 15 kW, 265 Nm -Max. dinamikus kapacitás, 1000...
17.472 Ft +ÁFA
2025. november 9. 21:29 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: kereszt 27x74,6 / PSS T4-700
44.000 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett C-75 Kék HYDROSILA Márka: HYDROSILA Gyártói cikkszám: C-75/30X200-3.44(515) SINIY
44.770 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett párhuzamos csatlakozású C-75 HYDROSILA Márka: HYDROSILA Gyártói cikkszám: MC-75/30X200-4.44(515)
3.816 Ft +ÁFA
Cikkszám: 32307 AGR-Parts
22.755 Ft +ÁFA
Fűgyűjtős fűnyírótraktor, fűgyűjtő nélküli használatához. Az alábbi típusokra felszerelhető. Estate 6102 HW – 7102 HWSY – 7122 HWS – Pro 9102 XWS – 9122 XWSY
50.841 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett C-75 HYDROSILA Márka: HYDROSILA Gyártói cikkszám: C-75/30X200-4.44(515)
40.178 Ft +ÁFA
John Deere vezérlő kar klt. AL213527
1.925 Ft +ÁFA
John Deere SCV bowden AL213970
122.040 Ft +ÁFA
Működtető kar: 7 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P, T, N): 3/4" Vezérlő portok (A, B): 1/2" Üzemi nyomás: 250 bar...
82.670 Ft +ÁFA
Működtető kar: 7 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P, T, N): 1/2" Vezérlő portok (A, B): 3/8" Üzemi nyomás: 250 bar Névleges áramlási sebesség: 40 liter/perc Oraker...
86.605 Ft +ÁFA
Működtető kar: 7 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P, T, N): 1/2" Vezérlő portok (A, B): 3/8" Üzemi nyomás: 250 bar...
650.000 Ft +ÁFA
John Deere új SCV szeleptömb eladó! AL119217, AL171119
350.000 Ft +ÁFA
Eladó John Deere SCV vezérlő. RE172586 és RE202677
153.464 Ft +ÁFA
<p>A hótoló ideális hóeltakarításhoz utakról és a járdákról. A hótoló tisztítási szélessége 107 cm, robusztus fémből készült és nagyon könnyen felszerelhető. A munkaszög a vezető ülésből beállítható és automatikus vezérléssel...
10.221 Ft +ÁFA
2025. november 5. 21:54 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Felhasználás Gépgyártás Építőipari gépek Mezőgazdasági gépek Kertészeti gépek Tulajdonságok Optimális futásjellemzők Egyenletes erőátvitel S=C kivitelű ékszíjak készletként használhatók Műszaki információ Felosztási hosszúság = belső hossz + 30 mm...
4.368 Ft +ÁFA
Cikkszám: LM6704867010SKF
29.980 Ft +ÁFA
John Deere vágóasztal magasság szenzor AXE17227
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (153)
Sajtóközlemény
_fill_540x300_0.jpg)
MBH AgrárTrend Index: Növelni kell az agrárium ellenállóképességét
Az éghajlatváltozás, a betegségek és a piaci környezet is kihívás elé állította...
Hová tegyük a szobanövényeket? Nem csak a látvány számít
A lakás különböző helyiségei eltérő mikroklímát kínálnak, így érdemes tudatosan...