HENGER találatok 44 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
708 Ft +ÁFA
Cikkszám: 11107 / F80-3407201
95.000 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett C-110 SALEO ORIGINAL Márka: SALEO ORIGINAL Gyártói cikkszám: KGS 220.110-40-200 = C-110X200-3 /BY/
123 EUR
2025. december 4. 13:29 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik
Hidraulikus henger villa 70/40 löket 100-1000 villás hidraulikus henger (lyukkal 30mm -es rögzitéshez) dugatyu (belsö atmérü ) 70mm,(külsö atmérü)80mm dugatyurud 40mm 70/40xx (löket henger): 70/40-100mm= 123 eur 70/40-150mm= 123 eur 70/40-200mm= 130...
39.503 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett C-80 Márka: VAZ Gyártói cikkszám: C-80X200-3
50.605 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger párhuzamos csatlakozású C-50-3405215-A SALEO ORIGINAL Márka: SALEO ORIGINAL Gyártói cikkszám: 799.50-25-200 = C-50.25.200.01.17 /BY/
44.841 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett C-100 új tip. Márka: VAZ Gyártói cikkszám: C-100/40X200-3
183 EUR
2025. december 4. 06:44 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik
HIDRAULIKUS HENGERREK STANDARD: 12136 HIDRAULIKUS HENGER STANDARD 100/50-100 ÁR:183,00 € 12137 HIDRAULIKUS HENGER STANDARD 100/50-150 ÁR:190,00 € 12138 HIDRAULIKUS HENGER STANDARD 100/50-200 ÁR: 202,00 € 12139 HIDRAULIKUS HENGER STANDARD 100/50-250...
45.083 Ft +ÁFA
2025. december 4. 01:29 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
- Kompletten szerelve - Egyedülálló innovatív konstrukció - A dugattyún speciális biztosító gyűrű - Azonnal bevethető - Hosszú élettartam - Fokozott üzembiztonság - Mindenfajta rögzítési mód lehetséges - Alapozóval előfújva - Maximális sugárirányú...
48.235 Ft +ÁFA
2025. december 4. 01:24 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
- Kompletten szerelve - A dugattyún speciális biztosító gyűrű - Hosszú élettartam - Fokozott üzembiztonság Tulajdonságok - Mindenfajta rögzítési mód lehetséges - Alapozóval előfújva Alkalmazási kategória Univerzális Csatlakozó 3/8" Max. üzeminyomás...
63.080 Ft +ÁFA
2025. december 4. 01:09 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
- Kompletten szerelve - Egyedülálló innovatív konstrukció - A dugattyún speciális biztosító gyűrű - Hosszú élettartam Tulajdonságok - Mindenfajta rögzítési mód lehetséges - Alapozóval előfújva - Maximális sugárirányú terhelés: a tengelyirányú erő 10...
32.202 Ft +ÁFA
2025. december 4. 00:49 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki információ - Egyéb márkákkal felcserélhető - Közeg: ásványolaj, HLP ISO VG 32-től ISO VG 46-ig - A közeg tisztasága: ISO 4406 22/20/17 vagy NAS 9 Dugattyú max. sebessége 0,1 m/s Anyag - Hengeres cső: St52,H10 - Dugattyúrúd: 20MnV6/C45,...
93 EUR
2025. december 3. 21:34 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik
Hidraulikus Henger Villa 50/30 löket 100-1000 Villás Hidraulikus henger (lyukal 25-ös rögzitéshez) Dugatyu (belsö átmérü)=50mm(külsö átmérü) 60mm (dugatyu rud)30mm 50/30-xx (löket henger) 50/30-100mm= 93,00 EURÓ. 50/30-150mm= 99,00 EURÓ. 50/30-200mm=...
44.000 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett C-75 Kék HYDROSILA Márka: HYDROSILA Gyártói cikkszám: C-75/30X200-3.44(515) SINIY
44.770 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett párhuzamos csatlakozású C-75 HYDROSILA Márka: HYDROSILA Gyártói cikkszám: MC-75/30X200-4.44(515)
16.778 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger párhuzamos csatlakozású C-50-3405215-A Márka: ALTERNATIVA Gyártói cikkszám: C-50-3405215-A = C-50.25.200.01.17
50.841 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett C-75 HYDROSILA Márka: HYDROSILA Gyártói cikkszám: C-75/30X200-4.44(515)
99.904 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett C-100 SALEO ORIGINAL Márka: SALEO ORIGINAL Gyártói cikkszám: KGS 226.100-40-200 = C100/40X200 /BY/
50.000 Ft
Új John Deere hidraulikus munkahenger eladó! Egyszer sem volt használva. Ár: 50.000 Ft / darab Csak párban eladó! Munkahenger hossza: 55,5 cm Átmérő: 7 cm Telefonszám: 06-30-24-84-909
52.219 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett C-110 Márka: VAZ Gyártói cikkszám: C-110.203
23.762 Ft +ÁFA
Tekintse meg a termék ORIGINAL típusát is a 29193 cikkszám alatt. Márka: VAZ Gyártói cikkszám: C-50-3405215-A-01 = C-50.25.200.01.18
17.589 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger 90°-os csatlakozással C-50 /M16x1,5/ Márka: ALTERNATIVA Gyártói cikkszám: C-50-3405215-A-01 = C-50.25.200.01.18
28.000 Ft
Eladó! Jumz árokásó kanál, gém, munkahenger több darab is! Munkahengerek 28 ezer Ft tól 68 ezer Ft ig. Többféle méretben További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
50.052 Ft +ÁFA
2025. november 21. 19:59 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 23318 / C-63-3405115-A
54.853 Ft +ÁFA
Cikkszám: C50-s.e.
16.650 Ft
2025. november 20. 14:09 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Eladó a képen látható jó állapotú , orosz C-80-as hidraulikus munkahenger traktorra. Az ár nettó , nem tartalmazza az ÁFA-t
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (44)
_fill_540x300_0.jpg)
A repce már erős, a kalászosok erősödnek – időjárási körkép december elején
Az október végi és novemberi esők különösen az Alföldön javították az állományok...

_fill_540x300_0.jpg)