Hidraulika és pneumatika 744 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
15.479 Ft +ÁFA
John Deere fűtéscsap AL222656
15.669 Ft +ÁFA
<p>Az AXCELL GEL akkumulátorok maximális teljesítményt és kényelmet nyújtanak! Használatra kész és teljesen kiömlésbiztos, a gél akkumulátorok gyárilag aktiválva vannak, és nem igényelnek savas kezdeti feltöltést vagy víz utántöltést....
153.464 Ft +ÁFA
<p>A hótoló ideális hóeltakarításhoz utakról és a járdákról. A hótoló tisztítási szélessége 107 cm, robusztus fémből készült és nagyon könnyen felszerelhető. A munkaszög a vezető ülésből beállítható és automatikus vezérléssel...
380.000 Ft +ÁFA
Renault motor vezérlő 6005028762
7.800 Ft +ÁFA
John Deere SCV szűrő 8x30, 8R, RE269061
11.833 Ft +ÁFA
2026. június 10. 11:29 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Bács-Kiskun, Kiskunhalas
MTZ Szervószivattyú BALOS 4 bordás VITON Márka: KTD Gyártói cikkszám: NS-10M-3LA VITON/HQ/
150.000 Ft
2026. június 10. 11:07 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Bács-Kiskun, Tataháza
Eladó dugattyús (LS) hidraulika szivattyú Claas Ares, Arion és Axion traktorokhoz. A szivattyú hibátlanul működik és nyomást biztosít. Érdeklődni a hét bármely napján lehet.
66.247 Ft +ÁFA
Cikkszám: T6-1200 ny.cs.
45.540 Ft +ÁFA
John Deere vezérlő AMS PFP11553
14.037 Ft +ÁFA
Cikkszám: NJ306E
99.222 Ft +ÁFA
Cikkszám: kereszt 36x89 T8-2000
707 Ft +ÁFA
MTZ Hidraulika elosztó javító készlet+csészék ROS-GUMA Márka: ROS-GUMA Gyártói cikkszám: R80 3/1-222 RK /UA-2/
11.833 Ft +ÁFA
2026. június 9. 20:59 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Bács-Kiskun, Kiskunhalas
MTZ Szervószivattyú BALOS 6 bordás VITON Márka: KTD Gyártói cikkszám: NS-10M-3-1L VITON/HQ/
17.597 Ft +ÁFA
2026. június 9. 17:09 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Bács-Kiskun, Kiskunhalas
MTZ Hidraulika szivattyú rövid-M3 JOBBOS VITON Márka: KTD Gyártói cikkszám: NS-32MP-3 VITON/HQ/
20.330 Ft +ÁFA
2026. június 9. 15:34 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Bács-Kiskun, Kiskunhalas
MTZ Hidraulika szivattyú rövid JOBBOS VITON Márka: KTD Gyártói cikkszám: NS-32M-4 VITON/HQ/
43.660 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett C-80 Márka: VAZ Gyártói cikkszám: C-80X200-3
47.015 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett C-100 új tip. Márka: VAZ Gyártói cikkszám: C-100/40X200-3
1.970 EUR
2026. június 9. 10:34 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Szlovénia
Professzionális arányos vezérlőszelepek traktorok első kotrójához, precíz és megbízható hidraulikus vezérléshez. A szelepek modern EHP vezérléssel készülnek, és különböző hidraulikus rendszerekhez érhetők el. ☑ Finom, arányos mozgásvezérlés ☑ Nagy...
58.912 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett C-75 Kék HYDROSILA Márka: HYDROSILA Gyártói cikkszám: C-75/30X200-3.44(515) SINIY
40.298 Ft +ÁFA
MTZ Munkahenger komplett párhuzamos csatlakozású C-75 HYDROSILA Márka: HYDROSILA Gyártói cikkszám: MC-75/30X200-4.44(515)
152 EUR
2026. június 8. 15:44 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik
FOGASKERÉKES HIDROMOTOR (20MR25X546) CSOPORT .2 - 25cc Kód:12907 Ár áfával: 152,00 € FOGASKERÉKES HIDROMOTOR (20MR22X546) CSOPORT 2 - 22cc Kód:12908 Ár áfával: 152,00 € FOGASKERÉKES HIDROMOTOR (20MR19X546) CSOPORT 2 - 19cc Kód:12909 Ár áfával: 152,00...
93 EUR
2026. június 8. 11:54 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik
Hidraulikus Henger Villa 50/30 löket 100-1000 Villás Hidraulikus henger (lyukal 25-ös rögzitéshez) Dugatyu (belsö átmérü)=50mm(külsö átmérü) 60mm (dugatyu rud)30mm 50/30-xx (löket henger) 50/30-100mm= 93,00 EURÓ. 50/30-150mm= 99,00 EURÓ. 50/30-200mm=...
1.290 EUR
2026. június 8. 11:29 Fronthidraulika Szlovénia
Univerzális front hidraulika 2. kategóriás traktorhoz, 1500 kg, kék (RAL 5017) Kód: 14643 Ár ÁFÁ-val: 1.290 EUR Univerzális rögzítőkonzol traktor első hidraulikájához, CAT. 2 & CAT. 3 (950 mm) Kód: 13982 Ár ÁFÁ-val: 110 EUR - Minden ár tartalmazza az...
1.290 EUR
2026. június 8. 10:29 Fronthidraulika Szlovénia
Univerzális front hidraulika, 2. kategóriás traktorhoz, 1500 kg teherbírással, zöld (RAL 6001) színben. Kód: 14645 Ár ÁFÁ-val: 1 290 EUR Univerzális rögzítőkonzol traktor első hidraulikához, CAT. 2 és CAT. 3 (950 mm) Kód: 13982 Ár ÁFÁ-val: 110 EUR -...
1.290 EUR
2026. június 8. 09:39 Fronthidraulika Szlovénia
Univerzális front hidraulika 2. kategóriás traktorhoz, 1500 kg teherbírás, piros (RAL 3000) Kód: 14644 Ár: 1 290 EUR (ÁFÁ-val) Univerzális rögzítőkonzol traktor első hidraulikához, CAT 2 és CAT 3 (950 mm) Kód: 13982 Ár: 110 EUR (ÁFÁ-val) - Minden ár...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (744)
- Csapok, szelepek (172)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (86)
- Fronthidraulika (104)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (22)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (89)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (39)
- Hidraulikatömlők (29)
- Pneumatika (2)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (51)
Partner hírek
Partner katalógusok

A vízvisszatartás korába lép a magyar halgazdálkodás
A víz stratégiai erőforrássá vált Magyarországon. A halastavak nemcsak...
A hagyma mérete most dől el - ezt a hibát sokan elkövetik nyáron
A hagyma fejlődését nyáron döntöd el: víz és tápanyag a kulcs!_lead_fill_540x300_0.jpg)