Hidraulika és pneumatika 743 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
130 EUR
2025. december 1. 11:24 Egyéb hidraulika alkatrészek
A hidraulikus kompozit szelepeket szükség szerint össze lehet szerelni vagy szétszerelni,a kivánt részegység szerint.Ezek egyené szegmentböl álnak a bemeneti szegmensből és egy kimeneti szegmensől álnak.Lehetőseég van a JOYSTIICK szerelésre is.A...
55.110 Ft +ÁFA
Működtető kar: 3 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P, T, N): 3/4" Vezérlő portok (A, B): 1/2" Üzemi nyomás: 250 bar Névleges áramlási sebesség: 80 liter/perc Oraker...
95.000 Ft +ÁFA
2025. december 1. 10:14 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
Rába 250 új hidraulika szivattyú eladó! Szivattyú: 95.000 Ft + csatlakozó: 28.000 Ft/pár.
95.000 Ft +ÁFA
2025. december 1. 08:34 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
Rába 250 új kormány szivattyú eladó! Szivattyú: 95.000 Ft + csatlakozó: 28.000 Ft/pár.
1.050.000 Ft +ÁFA
2025. december 1. 05:34 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
Eladó új hidraulika szivattyú John Deere 6000-es M és R szériához! Űrtartalom: 45 cm³ Típus: AL166639 Kiváló minőségű hidraulika szivattyú John Deere traktorhoz, megbízható alkatrész gyors szállítással.
Renault függő csap 600103503
1.204 Ft +ÁFA
Renault tömlő 7700065457
3.630 Ft +ÁFA
John Deere csap R95613
1.040 Ft +ÁFA
Renault csap 6000103030
22.170 Ft +ÁFA
John Deere vonófej csap 31mm L205566
220.500 Ft +ÁFA
John Deere nagynyomású szivattyú vezérlő szelep DZ111137
362 EUR
2025. november 30. 19:24 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik
FOGASKERÉKES HIDROMOTOR (30MR50X568) CSOPORT 3 - 50cc Kód:12913 Ár áfával: 362,00 € FOGASKERÉKES HIDROMOTOR (30MR46X568) CSOPORT 3 - 46cc Kód:12914 Ár áfával: 362,00 € FOGASKERÉKES HIDROMOTOR(30MR42X568) CSOPORT 3 - 42cc Kód:12915 Ár áfával: 362,00 €...
558 EUR
2025. november 30. 16:44 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik
13865 - HIDRAULIKUS FŰGGESZTŐKAR - 4 KAT. 115 / 50-250 (180-380 LE) (45,2 mm) Ár: 558,00 EUR MINDEN ÁR AZ ÁFÁT TARTALMAZZA Az alkatrészeket utánvételkor vagy pro-forma számlával lehet fizetni. GLS gyors postával küldjük az árut. A rendelését le...
140 EUR
2025. november 30. 14:44 Egyéb hidraulika alkatrészek
Hárompontos hidraulika készlet kisebb traktorokhoz 1 KAT (mint például Pasquali, Yanmar, TV, Ferrari, ATV, Lombardini, Goldoni, Kubota, Iseki, Carraro) ... 14-30 LÓERŐIG 11029-UNIVERSAL KIT HÁROM PONT HIDRAULIKA 1 KAT. Ár: 140.00 EUR MINDEN ÁR AZ...
11.243 Ft +ÁFA
2025. november 30. 14:34 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Bács-Kiskun, Kiskunhalas
MTZ Szervószivattyú BALOS 4 bordás VITON Márka: KTD Gyártói cikkszám: NS-10M-3LA VITON/HQ/
1.778 EUR
2025. november 30. 13:44 Egyéb hidraulika alkatrészek
20035 - TRAKTOR HIDRAULIKAI EGYSÉG KAPACITÁSA 70 liter ÁRAMLÁS 53 liter / perc 1XP80 - OLAJHŰTŐVEL (szelep 1 kar) Ár: 1 778,00 EUR 20036 - TRAKTOR HIDRAULIKAI EGYSÉG TELJESÍTMÉNY 70 liter ÁRAMLÁS 53 liter / perc 2XP80 - OLAJHŰTŐVEL (szelep 2 kar) Ár:...
50.000 Ft +ÁFA
John Deere vezérlő RE165523
123 EUR
2025. november 30. 13:34 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik
Hidraulikus henger villa 70/40 löket 100-1000 villás hidraulikus henger (lyukkal 30mm -es rögzitéshez) dugatyu (belsö atmérü ) 70mm,(külsö atmérü)80mm dugatyurud 40mm 70/40xx (löket henger): 70/40-100mm= 123 eur 70/40-150mm= 123 eur 70/40-200mm= 130...
12.834 Ft +ÁFA
Valtra szenzor 836866392
2025. november 30. 11:04 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Veszprém, Nagyvázsony
Gyártó: Caproni, Bulgária Megbízható minőségű hidraulikaszivattyúk MTZ/Belarus traktorokhoz. - 30C32X146H – 32 l/perc / 1000 fordulat - 30C46X136H – 46 l/perc / 1000 fordulat A szivattyúk beépítéséhez szükséges szívó- és nyomóági csatlakozók is...
84 EUR
2025. november 30. 09:09 Hidraulika közcsavarok
20540- KÉZI BILLENŐ NYOMÁS ELOSZTÓ. Ár: 84,00 EUR. MINDEN ÁR AZ ÁFÁT TARTALMAZZA Az alkatrészeket utánvételkor vagy pro-forma számlával lehet fizetni. GLS gyors postával küldjük az árut. A rendelését le athatja a felefon számon magyar nyelvben, az...
48 EUR
2025. november 30. 08:29 Hidraulika közcsavarok
11119 - GYORSKAPCSOLÓ TRAKTOR NŐI 3CFPV PUSH - PULL 1/2 Ár: 51.00 EUR 100235 - GYORSKAPCSOLÓ TRAKTOR NŐI 3CFPV PUSH - PULL M22x1,5 Ár: 48.00 EUR MINDEN ÁR AZ ÁFÁT TARTALMAZZA Az alkatrészeket utánvételkor vagy pro-forma számlával lehet fizetni. GLS...
547.950 Ft +ÁFA
John Deere hidraulika szivattyú bontott AL166639
185 EUR
2025. november 30. 07:59 Csapok, szelepek
Hidraulikus szelep különféle célokra, egy joystick fogantyú két henger vezérléséhez (fel-le, bal-jobb). Szelep áramlása 80 liter/perc 20466 - HID. SZELEP 2xP80 + JOYSTIC Ár: 185.00 EUR 20468 - HID. SZELEP 4xP80 + 2x JOYSTIC Ár: 345.00 EUR 20467 -...
102.731 Ft +ÁFA
MTZ Hidraulika elosztó 50 HYDROSILA Márka: HYDROSILA Gyártói cikkszám: R80-3/1-222(108)
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (743)
- Csapok, szelepek (173)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (83)
- Fronthidraulika (97)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (23)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (91)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (34)
- Hidraulikatömlők (32)
- Pneumatika (2)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (58)

Időjárás: Nem sok esély van rá, hogy meglátjuk a napot
A keleti országrész lehet enyhébb, máshol marad a hűvös, ködös idő.