lo találatok 1 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az agrárinformatika hirdetési kategórián belül elérhető drón rovatban az agrárium különböző területein egyre népszerűbb mezőgazdasági drónokkal találkozhatunk. Az ilyen, mezőgazdasági felhasználású drónok az utóbbi időben jelentek meg igazán hazánkban, egy vadonatúj, innovatív technológiát beemelve a mezőgazdaság mindennapi eszköztárába. A sok más iparágban is széleskörűen alkalmazott dróntechnológia egyébként is egy viszonylag újkeletű terület, így nem véletlen, hogy a drónok mezőgazdasági célú alkalmazása is újdonságnak számít.
A drónok technikai fejlődésével és a világban való fokozott elterjedésükkel együtt egyre inkább megfizethetővé válnak, így érthető módon felmerül a mezőgazdaság egyes területein való hasznosításuk is, hiszen számos olyan feladat létezik, amelyre alkalmasak lehetnek ezek az önálló repülésre képes irányítható szerkezetek. Az erre a célra kifejlesztett drónok képesek videó- és képrögzítésre, illetve az erre alkalmas eszközök akár valós időben is tudják közvetíteni a képet, de akár speciálisan erre szolgáló célszoftverek segítségével utólagos elemzések is elvégezhetők a területre vonatkozóan, költséghatékony módon tetten érve az állapotváltozásokat azok gyors és pontos észlelése által.
A mezőgazdasági célú drónok tipikus felhasználási területeit jelenthetik egy adott növénytermesztési terület levegőből történő monitorozása, a növények fejlődésének nyomon követése, esetleges kárfelmérés, gyomosodás és tápanyaghiány tetten érése, belvíz térképezés stb. Már ez utóbbi pontból is látszik, hogy a drónok által készített képek a vízgazdálkodás területén is széleskörűen hasznosíthatók.
Mindezek mellett a drónok a precíziós gazdálkodásban is fontos szerephez jutnak, ennek megfelelően a drónokat a szántóföldi kultúrákban és a gyümölcsöskertekben egyaránt használják. A drónok további előnyei közé tartozik, hogy segítségükkel nincs többé megközelíthetetlen terület, illetve taposási kár sem merül fel használatuk során. A drónok irányítása valamilyen távirányítóval, vagy egy erre szolgáló applikációval ellátott okoseszköz segítségével történik, melyet általában egy földi operátorszemély kezel.
Az elsősorban a mezőgazdasági területek monitorozására kifejlesztett drónok mellett fontos csoportot alkotnak a permetező drónok, melyek alkalmazása szintén számos előnnyel bír a hagyományos permetezőgépekkel szemben. Az ilyen permetező drónok a hatékony munkavégzés érdekében nagyteljesítményű akkumulátorokkal vannak felszerelve a minél magasabb levegőben töltött üzemidő biztosítása miatt.
A drónokat kínáló apróhirdetések mezőnyében eltérő szintű (és árú) eszközöket találunk, így mindenki megtalálhatja a saját igényeihez és anyagi lehetőségeihez passzoló repülő eszközt. A professzionális drónok piaca napjainkban is folyamatosan alakul, ugyanakkor az már most is látszik, hogy a dróntechnológia a mezőgazdaság területén is egy egyre komolyabb lehetőségeket tartogató szegmenst jelent, amelynek vívmányait várhatóan világszerte egyre szélesebb körben fogják használni az agrárium területén is. Ennek megfelelően a drónok gyártóinak mezőnye is most van kialakulóban, mindezzel az apróhirdetéseket böngészve is szembesülünk, néhány fontosabb drón forgalmazót mégis kiemelnénk: DJI, Yuneec, Joyance, ADT, TTA, AGR stb.

Olvasson tovább
11.400 EUR +ÁFA
Miért válassza az ABZ Innovation C10 drónt? - Biztonságos működés: A C10 drón kiküszöböli az emberi jelenlét szükségességét veszélyes magasságokban, jelentősen csökkentve a balesetek kockázatát. - Hatékonyság: Autonóm navigációs és intelligens...
A megadott feltételekkel nincs több találat.
Bővített kereséssel még több ajánlatot találhat.
1.950.000 Ft +ÁFA
A nagyobb kijelzővel, megerősített kábelköteggel, továbbfejlesztett kamerával és kormánykerékkel felszerelt F200 Max robotkormány a precíziós mezőgazdaság új szintjét képviseli. A pontosságot, megbízhatóságot és prémium felhasználói élményt kereső...
10.230.000 Ft +ÁFA
2026. február 25. 09:24 Békés, Békéssámson
Amennyiben felkeltette érdeklődését, vagy kérdése merül fel, kérem, keressen bizalommal telefonon vagy e-mailben! Eladó a H39 GNSS/IMU alapú 3D vezérlőrendszer, mely ideális eszköz földmunkák, tereprendezés és precíziós szintezés modern...
2026. február 25. 08:59 Békés, Békéssámson
Amennyiben felkeltette érdeklődését, vagy kérdése merülne fel, kérjük, keressen bizalommal telefonon vagy e-mailben! Az FJD ATS egy integrált precíziós megoldás, amely a pontos automata kormányzást és az intelligens permetező szakaszvezérlést egy...
Tekintse meg a kereséséhez hasonló hirdetéseinket is!
A beállításai alapján további, hasonló hirdetéseket is megmutatunk.
Hasonló hirdetések megtekintése
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Gyökérzöldségek mentése: amikor fonnyad a répa, a cékla, a paszternák
Ne hagyd, hogy fonnyadjon a répa vagy cékla! Íme a trükkök!_fill_540x300_0.jpg)
Hiába a kemény tél, a pockok újra támadnak – Ne hagyd védtelenül a táblát!
Elég néhány túlélő példány a tábla szélén, és a tavaszi szaporodási ciklus...
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)