eb találatok 146 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kistraktor / gépkocsi utánfutók között főként hagyományos, gépjárművek után kapcsolható és a közúti forgalomban használható utánfutókat, pótkocsikat találunk. Talán kisebb számban, de szintén előfordulnak kifejezetten kistraktorokhoz tervezett darabok is, esetenként kardántengelyes kapcsolódási móddal ellátva is. Az utánfutók lehetnek egy, vagy többtengelyesek, fix felépítménnyel bírók vagy billenősek, oldalfallal, további magasítással vagy akár ponyvával ellátottak.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.
Olvasson tovább
3.290.000 Ft
Készletről! Új prémium SEBAL - GT Kippbar 580 autószállító utánfutó (3500 kg) most 3 499 000 Ft helyett bruttó 3 290 000 Ft Kettő az egyben! - Gép- és autószállító utánfutó! Gyártó: Martz Garancia: 3 év Össztömeg: 3500 kg Saját súly: 953 kg...
3.290.000 Ft
Készletről elérhető – Új Prémium SEBAL – GT Kippbar 580 autószállító utánfutó (3500 kg) most 3 499 000 Ft helyett bruttó 3 290 000 Ft Gyártó: Martz Garancia: 3 év Össztömeg: 3 500 kg Saját súly: 953 kg Teherbírás: 2 547 kg Plató mérete: 570 x 209 cm...
3.290.000 Ft
Készletről! Új Prémium SEBAL - GT Kippbar 580 autószállító utánfutó (3500 kg) most 3.499.000 Ft helyett bruttó 3.290.000 Ft Kettő az egyben! - Gép- és autószállító utánfutó! Gyártó: Martz Garancia: 3 év Össztömeg: 3500 kg Saját tömeg: 953 kg...
3.390.000 Ft
Készletről elérhető - Új Sebal - GT Plateau 850 - alu platós autószállító utánfutó (3500 kg) akciósan bruttó 3 390 000 Ft Gyártó: Martz (lengyel) Garancia: 36 hónap Hasznos plató méret: 850 x 215 cm (alu platós) Össztömeg: 3500 kg Önsúly: 954 kg...
3.390.000 Ft
Készletről! Új SEBAL - GT Plateau 850 alu platós autószállító utánfutó (3500 kg) akciósan, bruttó 3 390 000 Ft Gyártó: Martz (lengyel) Garancia: 36 hónap Hasznos plató méret: 850 x 215 cm (alu platós) Össztömeg: 3500 kg Önsúly: 954 kg Terhelhetőség:...
3.390.000 Ft
Új SEBAL - GT Plateau 850 - alu platós autószállító utánfutó (3500 kg) akciósan, bruttó 3 390 000 Ft Gyártó: Martz (lengyel) Garancia: 36 hónap Hasznos plató méret: 850 x 215 cm (alu platós) Össztömeg: 3500 kg Önsúly: 954 kg Terhelhetőség: 2546 kg...
3.290.000 Ft
Szegeden - készletről! Új prémium Sebal - GT Kippbar 580 autószállító utánfutó most 3.499.000 Ft helyett bruttó 3.290.000 Ft. Kettő az egyben: gép- és autószállító utánfutó! Gyártó: Martz Garancia: 3 év Össztömeg: 3500 kg Saját súly: 953 kg...
2.745.000 Ft
Új prémium Sebal - GT Kippbar 470 (3000 kg) autószállító utánfutó 3.090.000 Ft helyett bruttó 2.745.000 Ft 2 az 1-ben – gép- és autószállító utánfutó! Gyártó: Martz Garancia: 3 év Össztömeg: 3000 kg Saját súly: 792 kg Teherbírás: 2.208 kg Plató...
2.399.000 Ft
Új SEBAL - GT Kippbar 450 billenős, alu platós autószállító utánfutó (2700 kg) most 2 599 000 Ft helyett bruttó 2 399 000 Ft Gyártó: Martz (Lengyel) 36 hónap garancia Össztömeg: 2700 kg - visszaminősíthető Önsúly: 682 kg Teherbírás: 2 018 kg Méret:...
1.990.000 Ft
Új SEBAL - GT Unideck 550 autószállító utánfutó (2700 kg), most 2.099.000 Ft helyett bruttó 1.990.000 Ft Gyártó: Martz (lengyel) Garancia: 3 év Plató hasznos hossza: 550 x 210 cm Saját tömeg: 735 kg Össztömeg: 2.700 kg Teherbírás: 1.965 kg Prémium...
2.250.000 Ft
Új SEBAL - GT 400 alu oldalfalas autószállító utánfutó (2700 kg-os) most akciósan csak 2 250 000 Ft - Utolsó darab! Gyártó: Martz (lengyel) Garancia: 3 év Kivitel: 2 tengelyes, fékes autószállító utánfutó Össztömeg: 2700 kg - visszaminősíthető!...
2.790.000 Ft
Új SEBAL - Bau 400 - extra erős gépszállító utánfutó (3500 kg) most 2.990.000 Ft helyett bruttó 2.790.000 Ft Gyártó: Martz - 3 év garancia! Típus: Builder 3 - 400 S - 3500 kg - 3 tengelyes (3 x 1350 kg-os tengellyel szerelve) Plató mérete: 395 x 180...
1.990.000 Ft
Új SEBAL - Bau 300 gépszállító utánfutó (2700 kg) most 2.190.000 Ft helyett bruttó 1.990.000 Ft Gyártó: Martz - 3 év garancia Típus: Builder 3 - 300 S - 2700 kg Plató mérete: 295 x 150 cm Össztömeg: 2700 kg - visszaminősíthető Saját súly: 547 kg...
1.090.000 Ft
Új SEBAL - Premium+ 296 (1500 kg-os) utánfutó most 1.190.000 Ft helyett bruttó 1.090.000 Ft Gyártó: Martz (Lengyel) Garancia: 36 hónap Fék: igen Össztömeg: 1500 kg - visszaminősíthető 1100 kg-ig! Önsúly: 318 kg Teherbírás: 1.182 kg Plató hasznos...
969.000 Ft
Új Sebal - Premium 296 utánfutó (1300 kg) most 1.099.000 Ft helyett bruttó 969.000 Ft Gyártó: Martz (Lengyel) Garancia: 36 hónap Kivitel: 1 tengelyes utánfutó Össztömeg: 1300 kg Önsúly: 244 kg Teherbírás: 1.056 kg Méret: 296 x 150 x 40 cm Nyitható...
1.599.000 Ft
Új SEBAL - Solidus MAX 330 - extra erős (2700 kg) utánfutó most 1.749.000 Ft helyett bruttó 1.599.000 Ft Gyártó: Faro (Lengyelország) Garancia: 3 év Plató mérete: 330 x 150 x 35 cm Össztömeg: 2700 kg - visszaminősítés lehetséges! Saját tömeg: 420 kg...
1.499.000 Ft
Új SEBAL - Solidus MAX 330 extra erős (2500 kg) és fékes utánfutó most 1.620.000 Ft helyett bruttó 1.499.000 Ft Gyártó: Faro (Lengyelország) Garancia: 3 év Plató mérete: 330 x 150 x 35 cm Össztömeg: 2500 kg - visszaminősítés lehetséges! Saját tömeg:...
1.399.000 Ft
Új Sebal - Solidus Max 330 extra erős (2000 kg) fékes utánfutó most 1 517 000 Ft helyett bruttó 1 399 000 Ft Gyártó: Faro (Lengyelország) Garancia: 3 év Plató mérete: 330 x 150 x 35 cm Össztömeg: 2000 kg - visszaminősítés lehetséges! Saját tömeg: 420...
748.000 Ft
Új SEBAL - VV250 utánfutó rendszámmal és extra oldalfal magasítóval, akciósan bruttó 748 000 Ft. Gyártó: Vesta - 3 év garancia! Kivitel: 2 tengelyes utánfutó Össztömeg: 750 kg Önsúly: 230 kg Teherbírás: 520 kg Méret: 250 x 135 x 37 cm (fém...
798.000 Ft
Új SEBAL - VV250 utánfutó - forgalomba helyezve, rendszámmal, 4 év műszakival és ponyvaszettel most bruttó 798.000 Ft Gyártó: Vesta - 3 év garancia! Kivitel: 2 tengelyes utánfutó Össztömeg: 750 kg Önsúly: 230 kg Teherbírás: 520 kg Méret: 250 x 135 x...
599.000 Ft
Új SEBAL - VV250 utánfutó - forgalomba helyezve, rendszámmal, 4 év műszakival - akciósan bruttó 673 900 Ft helyett bruttó 599 000 Ft Gyártó: Vesta - 3 év garancia! Kivitel: 2 tengelyes utánfutó Össztömeg: 750 kg Önsúly: 230 kg Teherbírás: 520 kg...
788.000 Ft
Új Sebal - VV250 utánfutó - forgalomba helyezve, rendszámmal, 4 év műszakival és rácsos magasítóval, akciósan bruttó 788.000 Ft Gyártó: Vesta - 3 év garancia! Kivitel: 2 tengelyes utánfutó Össztömeg: 750 kg Önsúly: 230 kg Teherbírás: 520 kg Méret:...
653.000 Ft
Új SEBAL VV250 utánfutó – forgalomba helyezve, rendszámmal, 4 év műszakival és síkponyvával – akciósan bruttó 653.000 Ft Gyártó: Vesta – 3 év garancia Kivitel: 2 tengelyes utánfutó Össztömeg: 750 kg Önsúly: 230 kg Teherbírás: 520 kg Méret: 250 x 135...
458.000 Ft
Új SEBAL - Basic 200 fék nélküli utánfutó + extra oldalfal-magasító + síkponyva - akciósan bruttó 458 000 Ft Gyártó: Martz Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes - fék nélküli Plató hasznos mérete: 201 x 106 x 30 cm Önsúly: 115 kg Össztömeg: 750 kg...
419.000 Ft
Új SEBAL - Basic 200 fék nélküli utánfutó extra oldalfal magasítóval most akciósan bruttó 419.000 Ft Gyártó: Martz Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes - Fék nélküli Plató hasznos mérete: 201 x 106 x 30 cm Önsúly: 115 kg Össztömeg: 750 kg Teherbírás:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

56 éves mélyponton az USA búzatermése, az orosz meg nem jön
Az USDA szerint az amerikai búzatermés várhatóan 41,67 millió tonna lesz, ami...
Nem elég, hogy nem tud kihajózni, még jól meg is vámolják az orosz búzát
A kikötőkben kialakult helyzet és az új termés piacra kerülése már eleve lefelé...





































