ló találatok 24 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kistraktor / gépkocsi utánfutók között főként hagyományos, gépjárművek után kapcsolható és a közúti forgalomban használható utánfutókat, pótkocsikat találunk. Talán kisebb számban, de szintén előfordulnak kifejezetten kistraktorokhoz tervezett darabok is, esetenként kardántengelyes kapcsolódási móddal ellátva is. Az utánfutók lehetnek egy, vagy többtengelyesek, fix felépítménnyel bírók vagy billenősek, oldalfallal, további magasítással vagy akár ponyvával ellátottak.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.
Olvasson tovább
349.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 120 x 200 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
409.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 140 x 250 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
299.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 100 x 180 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
745.000 Ft +ÁFA
• könnyű, fékezetlen utánfutó • műszaki vizsgával, igény esetén utánfutó rendszámmal • Al-Ko 750 híddal • támasztókerékkel, standard 2” vonófejjel • horganyzott oldalfalak, alváz és vonófej • raktérméret: 148 cm x 106 cm x 30 cm • önsúly: 140 kg •...
299.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 100 x 180 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
499.000 Ft
Gyártó: Martz Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Össztömeg: 750 kg Saját tömeg: 150 kg Teherbírás: 600 kg Fék: nincs Csatlakozó: 7 pólusú Plató méret: 200 x 125 x 40 cm Két oldalról nyitható – elöl és hátul Akciós új Martz utánfutó rendszámmal, hálóval, 24...
578.000 Ft
Áremelés előtt | Új Trigano P205 utánfutó + rács + rendszám 578.000 Ft Gyártó: Trigano Prikolice Garancia: 36 hónap - gyári, teljes körű garancia! Típusa: P205 Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 582 kg Saját tömeg: 168 kg Mérete: 205 x 132 x 39 cm (2...
5.199.000 Ft
Új Böckmann Portax lószállító 5.699.000 Ft helyett 5.199.000 Ft Gyártó: Böckmann Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Össztömeg: 2400 kg Saját tömeg: 885 kg Teherbírás: 1.515 kg Extra Böckmann safety csomag 1500 Euro értékben: - pata csúszásgátló gumi és...
2.690.000 Ft
Áremelés előtt: Új Bau 3500 kg gépszállító, 2.928.000 Ft helyett most 2.690.000 Ft! Új lengyel Martz gépszállító – 3 óra alatt rendszámmal! Gyártó: Martz (Lengyelország) Garancia: 3 év Típus: Builder 3 - 400 S – 3 tengelyes (3 x 1350 kg-os tengellyel...
516.000 Ft
Új Trigano P205 utánfutó hálóval és rendszámmal, csak 516.000 Ft Gyártó: Trigano (Szerbia) Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes, fém oldalfalas, billenős utánfutó Össztömeg: 750 kg Önsúly: 168 kg Teherbírás: 582 kg Méret: 205 x 132 x 39...
4.990.000 Ft
Gyártó: Böckmann Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Össztömeg: 2.400 kg Saját tömeg: 885 kg Teherbírás: 1.515 kg Az ár tartalmazza az extra Böckmann Safety csomagot: - Pata csúszásgátló gumi és perem a rámpán - Rúgásvédő gumi a belső falon - Beépített nagy...
11.200.000 Ft
Gyártó: Böckmann Típus: Neo L SR - WCF Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Össztömeg: 2700 kg (visszaminősíthető) Szállítható lovak száma: 2 db Teherbírás: 1435 kg Forgalomba helyezés díja: 99.000 Ft helyett ajándék! Foglaló: bruttó 4.000.000 Ft A...
4.990.000 Ft
Gyártó: Böckmann Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Össztömeg: 2 400 kg Saját tömeg: 885 kg Teherbírás: 1 515 kg Az ár tartalmazza az extra Böckmann safety csomagot: - pata csúszásgátló gumi és perem a rámpán - rúgásvédő gumi a belső falon - beépített...
409.000 Ft
Új német Stema 2x1 méteres utánfutó forgalomba helyezve és rendszámmal bruttó 448.000 Ft helyett bruttó 409.000 Ft Gyártó: Stema / Németország Évjárat: 2025 Össztömeg: 750 kg Önsúly: 120 kg Teherbírás: 630 kg Méret: 201x108x33 cm Oldalfal:...
3.034.984 Ft +ÁFA
Cikkszám: 42501 (rakodókanállal)
1.690.000 Ft
Gyártó: Martz – 3 év garancia Évjárat: 2025 Típus: Builder 260/2 – 2700 kg Plató mérete: 255 x 150 cm Össztömeg: 2700 kg – visszaminősíthető Saját tömeg: 526 kg Teherbírás: 2174 kg Ár: bruttó 1 790 000 Ft helyett bruttó 1 690 000 Ft – akció!...
1.183.522 Ft +ÁFA
Vágásszélesség: 105 cm Motor: MTD Thorx motor 679 cm³, 14,9 kW, = 20 lóerős, 2 hengeres Meghajtás: Hidrosztatikus, manuális vezérléssel Tartozékok: Fűgyűjtő, Mulcskészlet és Deflektor (fűkivető) opcionális Gyűjtő kapacitás: 240l Benzintartály: 3,8 l...
516.000 Ft
Gyártó: Trigano (Szerbia) Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes - fém oldalfalas, billenős utánfutó Össztömeg: 750 kg Önsúly: 168 kg Teherbírás: 582 kg Méret: 205 x 132 x 39 cm Nyitható homlokfal és hátfal Rendszámmal + ajándék...
516.000 Ft
Gyártó: Trigano (Szerbia) Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes - fém oldalfalas, billenős utánfutó Össztömeg: 750 kg Önsúly: 168 kg Teherbírás: 582 kg Méret: 205 x 132 x 39 cm Nyitható homlokfal és hátfal Rendszám + ajándék...
516.000 Ft
Gyártó: Trigano (Szerbia) Évjárat: 2025. Garancia: 3 év KIVITEL: 1 TENGELYES - FÉM OLDALFALAS, BILLENŐS UTÁNFUTÓ ÖSSZTÖMEG: 750 KG ÖNSÚLY: 168 KG TEHERBÍRÁS: 582 KG MÉRET: 205 X 132 X 39 CM NYITHATÓ HOMLOKFAL ÉS HÁTFAL Rendszám + AJÁNDÉK...
4.990.000 Ft
Gyártó: Böckmann Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Össztömeg: 2400 kg Saját tömeg: 885 kg Teherbírás: 1 515 kg Az ár tartalmazza az Extra Böckmann safety csomagot: - pata csúszásgátló gumi és perem a rámpán - rúgásvédő gumi a belső falon - beépített nagy...
705.000 Ft
Áremelés előtt - Magicus 263 utánfutó 782.000 Ft helyett 705.000 Ft Áremelés: 2025. február 1. Gyártó: Faro Trailer (Lengyelország) Garancia: 3 év Össztömeg: 750 kg Tengelyek: 2 tengely Saját tömeg: 300 kg Süllyesztett lekötő kampó: 6 db Teherbírás:...
410.000 Ft
Áremelés előtt - Új Trigano P205 (205 x 132 cm) utánfutó 410.000 Ft Január 31-ig: bruttó 445.000 Ft helyett 410.000 Ft Gyártó: Trigano Prikolice Garancia: 36 hónap - Gyári, teljes körű garancia! Típusa: P205 Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 582 kg Saját...
1.399.000 Ft
Áremelés előtt | Új 2700 kg-os Solidus 330 utánfutó csak 1.399.000 Ft Új fékes utánfutó - 3 év garanciával! Gyártó: Faro Trailer (Lengyelország) Típus: Solidus Max Plató mérete: 330 x 150 cm Össztömeg: 2700 kg - Visszaminősítés lehetséges! Saját...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Autó, motor, haszongépjármű
- Gépkocsi és kistraktor utánfutó (24)

Aggódó németek: bizonytalan jövőkép az EU agrárreformja miatt
Till Backhaus tartományi mezőgazdasági miniszter szerint az uniós támogatások...
Alig termeszti valaki, pedig egyre kelendőbb ez a fűszer
A koriander egyre népszerűbb fűszer- és gyógynövény, termesztése hazai...