Gépkocsi és kistraktor utánfutó 376 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kistraktor / gépkocsi utánfutók között főként hagyományos, gépjárművek után kapcsolható és a közúti forgalomban használható utánfutókat, pótkocsikat találunk. Talán kisebb számban, de szintén előfordulnak kifejezetten kistraktorokhoz tervezett darabok is, esetenként kardántengelyes kapcsolódási móddal ellátva is. Az utánfutók lehetnek egy, vagy többtengelyesek, fix felépítménnyel bírók vagy billenősek, oldalfallal, további magasítással vagy akár ponyvával ellátottak.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.
Olvasson tovább
399.000 Ft
Eladó egy teljes felújításon átesett, friss műszakival, újszerű állapotban lévő utánfutó. A tömege 150 kg.
723.450 Ft +ÁFA
Motor: Mtd Motor Teljesítmény: 9,1 kW / 2800 fordulat/perc Funkciók: kiszórás, mulcsozás és gyűjtés Hajtás: transzmatikus, 6 sebességfokozat Vágásmagasság: 30-95 mm, 5 pozíció Vágásszélesség: 107 cm Magasságállítás: 5 pozíció Benzintartály: 3,8 l...
455.000 Ft
Eladó a képen látható utánfutó nagyobbra váltás miatt. Vastag oldallemezes, extra stabil szerkezetű, erősített utánfutó magasítóval. Újszerű gumikkal. Belső méretek: 125 cm × 180 cm. További információ telefonon.
1.790.000 Ft
Új GT 450 autószállító utánfutó 1 990 000 Ft helyett 1 790 000 Ft Gyártó: Martz Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Kivitel: 2 tengelyes, fékes Autószállító utánfutó Össztömeg: 2700 kg Önsúly: 629 kg Teherbírás: 2 071 kg Méret: 450 x 200 cm - teli platós...
1.890.000 Ft
Új billenős Martz 450 autószállító 2.099.000 Ft helyett 1.890.000 Ft Új, 2025-ös GT 450 billenős utánfutó készletről eladó Gyártó: Martz Évjárat: 2025. Össztömeg: 2 700 kg – visszaminősítés lehetséges! Önsúly: 626 kg Teherbírás: 2 074 kg Méret: 450 x...
1.990.000 Ft
Új GT 500 (5 méteres) autószállító 2.179.000 Ft helyett 1.990.000 Ft Gyártó: Martz Garancia: 3 év Össztömeg: 3000 kg – visszaminősítés lehetséges! Saját súly: 705 kg Teherbírás: 2.295 kg Rakodási méret: 5000 x 2000 mm A 3000 kg-os autószállító...
2.990.000 Ft
Új GT Prémium 570 (3500 kg) autószállító 3 499 000 Ft helyett 2 990 000 Ft Gyártó: Martz Évjárat: 2025. Össztömeg: 3500 kg Saját súly: 972 kg Teherbírás: 2 528 kg Plató mérete: 570 x 209 cm Tengelyek száma: 3 db Billenős: igen A Prémium GT 570...
1.399.000 Ft
Új Martz gépszállító utánfutó 1.519.000 Ft helyett 1.399.000 Ft Készletről eladó - 3 óra alatt rendszámmal! Gyártó: Martz Garancia: 3 év Típus: Builder 260 - 1800 kg Plató hasznos mérete: 260 x 150 cm Össztömeg: 1800 kg - Visszaminősíthető Saját...
5.199.000 Ft
Új Böckmann Portax lószállító 5.699.000 Ft helyett 5.199.000 Ft Gyártó: Böckmann Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Össztömeg: 2400 kg Saját tömeg: 885 kg Teherbírás: 1.515 kg Extra Böckmann safety csomag 1500 Euro értékben: - pata csúszásgátló gumi és...
2.690.000 Ft
Új Prémium GT 480 autószállító 3 090 000 Ft helyett 2 690 000 Ft Új, 2025-ös autószállító készletről eladó! Gyártó: Martz Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Össztömeg: 3 000 kg Saját súly: 745 kg Teherbírás: 2 255 kg Plató mérete: 470 x 200 cm A 3 tonnás...
1.290.000 Ft
Gyártó: Martz (Lengyelország) Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Plató hasznos mérete: 253 x 153 x 41 cm Oldalfal: horganyzott, körben nyitható Össztömeg: 2000 kg Saját tömeg: 364 kg Teherbírás: 1636 kg Bevezető ár: bruttó 1 590 000 Ft helyett bruttó 1...
1.190.000 Ft
Gyártó: Martz (Lengyelország) Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Plató hasznos mérete: 253 x 153 x 41 cm Oldalfal: horganyzott, nyitható Össztömeg: 1 500 kg Saját tömeg: 364 kg Teherbírás: 1 136 kg Bevezető ár: bruttó 1 390 000 Ft helyett bruttó 1 190 000...
2.690.000 Ft
Gyártó: Martz – 3 év garancia – új utánfutó! Évjárat: 2025 Típus: Builder 3 – 400 S – 3500 kg – 3 tengelyes (3 x 1350 kg-os tengellyel szerelve) Plató mérete: 395 x 180 cm Össztömeg: 3500 kg – visszaminősíthető Saját tömeg: 755 kg Teherbírás: 2 745...
1.990.000 Ft
Gyártó: Martz – 3 év garancia Évjárat: 2025. Típus: Builder 3 – 300 S – 2700 kg Plató mérete: 295 x 150 cm Össztömeg: 2700 kg – visszaminősíthető Saját tömeg: 547 kg Teherbírás: 2.153 kg Ára: bruttó 2.184.000 Ft helyett most bruttó 1.990.000 Ft –...
1.690.000 Ft
Gyártó: Martz – 3 év garancia Évjárat: 2025. Típus: Builder 260/2 – 2700 kg Plató mérete: 255 x 150 cm Össztömeg: 2700 kg – visszaminősíthető Saját tömeg: 526 kg Teherbírás: 2.174 kg Ár: bruttó 1.790.000 Ft helyett bruttó 1.690.000 Ft – akció!...
1.490.000 Ft
Gyártó: Martz Gyártási év: 2025 Garancia: 3 év Típus: Builder 260 - 1800 kg - visszaminősíthető Plató hasznos mérete: 260 x 150 cm Össztömeg: 1800 kg - visszaminősíthető Saját súly: 478 kg Teherbírás: 1.322 kg Ára: bruttó 1.590.000 Ft helyett bruttó...
1.490.000 Ft
Gyártó: Martz Gyártási év: 2025 Garancia: 3 év Típus: Builder 260 – 1800 kg – visszaminősíthető Plató hasznos mérete: 260 x 150 cm Össztömeg: 1800 kg – visszaminősíthető Saját súly: 478 kg Teherbírás: 1 322 kg Ár: bruttó 1 590 000 Ft helyett bruttó 1...
985.000 Ft
Gyártó: Trigano Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Kivitel: 2 tengelyes (2 x 750 kg), fa oldalfalas, billenős Össztömeg: 1300 kg Önsúly: 320 kg Teherbírás: 980 kg Méret: 251 x 132 x 39 cm Nyitható homlokfal és hátfal A 2S250 utánfutó ára: bruttó 1.069.000...
2.990.000 Ft
Eladó Böckmann zárt utánfutó rámpával. Méretei: 2 m magas, 1,5 m széles, 3 m hosszú. Össztömeg: 2700 kg. Ideális fűnyírótraktor vagy kisgép szállítására, valamint virágos CC konténerek szállítására; 5 db fér bele!
2.690.000 Ft
Áremelés előtt: Új Bau 3500 kg gépszállító, 2.928.000 Ft helyett most 2.690.000 Ft! Új lengyel Martz gépszállító – 3 óra alatt rendszámmal! Gyártó: Martz (Lengyelország) Garancia: 3 év Típus: Builder 3 - 400 S – 3 tengelyes (3 x 1350 kg-os tengellyel...
571.000 Ft
Új Trigano 2P233 (233 x 132 cm) utánfutó bruttó 571.000 Ft Gyártó: Trigano KIVITEL: 2 TENGELYES (2 x 600 KG) FÉM OLDALFALAS UTÁNFUTÓ ÖSSZTÖMEG: 750 KG ÖNSÚLY: 228 KG TEHERBÍRÁS: 522 KG MÉRET: 233 x 132 x 39 CM NYITHATÓ HOMLOKFAL ÉS HÁTFAL Fék: nincs...
2.599.000 Ft
Új Martz 3500 kg gépszállító utánfutó 2.928.000 Ft helyett 2.599.000 Ft Akár 3 óra alatt rendszámmal! + 24 átvételi pont! Gyártó: Martz (Lengyelország) Évjárat: 2025. Garancia: 3 év teljes körű Típus: Builder 3 - 400 S Tengely: 3 db (3 x 1350 kg-os...
541.000 Ft
Új VESTA V250 utánfutó rendszámmal: 597 900 Ft helyett 541 000 Ft Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes, billenős utánfutó Össztömeg: 750 kg Önsúly: 184 kg Teherbírás: 566 kg Méret: 250 x 135 x 37 cm (fém oldalfalas) Nyitható homlokfal...
1.703.000 Ft
Új Faro Solidus Max 300 (2000 kg) + ponyva + rendszám: 1.703.000 Ft Készletről eladó új fékes lengyel Faro utánfutó! Új, extra erős fékes utánfutó Gyártó: Faro (Lengyelország) Gyártási év: 2025 Garancia: 3 év Plató mérete: 300 x 150 cm Össztömeg:...
742.000 Ft
Új rácsos Vesta F 250 utánfutó rendszámmal csak 742.000 Ft Készletről azonnal - Akár 3 óra alatt rendszámmal! Gyártó: Vesta Évjárat: 2025 Kivitel: 1 tengelyes, billenős utánfutó Össztömeg: 750 kg Önsúly: 200 kg Teherbírás: 550 kg Méret: 250 x 135 x...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Autó, motor, haszongépjármű
- Gépkocsi és kistraktor utánfutó (376)

Időjárás: Áztató eső érkezik, de nem jut belőle mindenhová +VIDEÓ
Csapadékosra fordul az idő, de azért meleg marad a levegő.
Hirdetés

A kiemelkedő búzatermésért már ősszel tehetsz! A kulcs a jó gyökeresedés
A növény gyökérrendszere erősebb, több tápanyagot raktároz, ezáltal jobban bírja...