Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 960 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
7.450 EUR
UBALDI erdészeti aprítógép a legnehezebb munkákhoz. 5 év garancia! - Különleges erő kardánnal felszerelve - 160, 180, 200, 220, 250 cm Főtengely: 170 mm,HAVY kalapács 160/16 kalapács, súly: 770 kg, teljesítmény: 70 LE, ár: 7450 EUR 180/18 kalapács,...

Akciós
- 18 %
- 18 %
979.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Vásároljon LEZ-2,0 láncos erdészeti zúzót, valamint jól bevált RZE-1,5 típusú késes vagy RZ-2H késes/láncos zúzót! Figyelem, az RZ szárzúzókat hamisítják! Vásároljon akkreditált minősítésű, tradicionális, eredeti erdészeti zúzót! Az eredetit válassza...
790.000 Ft +ÁFA
Faapritó ,ágdaráló , Traktorral meghajtott, 3 pont felfüggesztéses faaprító gép, maximum 100 mm átmérőjű fa aprítására. Minimális teljesítmény igény: 18 Le ÁRA : BX 62 790,000 FT+ ÁFA agroman
1.340 EUR
2025. december 3. 16:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Ágaprító gép traktorhoz - JANSEN BX-42S https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-JANSEN-BX-42S ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van...
392.000 Ft +ÁFA
MM-200625 KÉSZLETKIÁRUSÍTÁS – GEO AGRIC ECO ÁG- ÉS FAAPRÍTÓK RAKTÁRRÓL, AZONNAL! Ajánljuk Önnek a GEO Agric professzionális, traktorral hajtható ECO faaprító gépeit! Kiváló ár-érték arány, megbízható teljesítmény és azonnal elérhető készlet várja....
2025. december 3. 16:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
CRONOSS C50,C90, C120, T90 és T120 típusú dobkéses rendszerű kerti ágaprítók5, 9 és 12 cm aprítási teljesítménnyel. Típustól függően HONDA és B&S Vanguard benzin-motorral meghajtva - motorteljesítmény 13-23 LE. A 2 db vágókés és 1 db ellenkés...
5.650 EUR +ÁFA
A hidraulikus szívóhengerekkel felszerelt RT-720R tárcsás aprítógép ágak, legfeljebb 17 cm átmérőjű fatörzsek és egyéb faanyagok aprítására szolgál. A kapott faforgács vastagsága a vezetőgörgőkön keresztüli az anyagadagolás sebességének...
763.780 Ft +ÁFA
TECHNIKAI ADATAI: Motor / Hajtás: 1-hengeres 4-ütemű OHV benzinmotor Hengerűrtartalom: 420 cm³ Motor teljesítmény: 9 kW 3600 ford/perc Tank térfogata: 6,5 liter Olajtartály térfogata: 1,1 liter Indítás: Berántással / önindító Max. darabolási átmérő:...
465.000 Ft +ÁFA
Új Kaideli BX42 ágdaráló - Traktoros hajtás kardánnal - 7 cm maximális ágvastagság - 63 cm átmérőjű rotor - 4 késes rotor - Megfordítható kések - Állítható kifúvórész - 10x25 cm-es etetőgarat - Kézi etetés - 3 pontos emelés - 25-45 LE...
995.000 Ft +ÁFA
2-3,5 tonnás földmunkagépekre, rakodógépekre, forgó kotrókra, függesztett árokásókra. HBC-rendszer (Hydraulic Block Control): szabályozza az olajmennyiséget, csökkenti a nyomást és progresszív rotorfékezést biztosít. A spirálformába rendezett...
Ha elege van a gyenge gépekkel való próbálkozásból és az állandó javításokból, akkor jó helyen jár! A legtöbb típus megtekinthető biharkeresztesi és dunavecsei telephelyünkön. Urban TR70 Az Urban TR70 egy túlterhelés védelemmel ellátott kardán által...
2025. december 3. 15:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN SM70-et egy 10 lóerős Briggs & Stratton VANGUARD motor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsoló fogaskerekeket hajtja. A terepjáró alváz lengőtengelyekkel van...
7.950.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
645.669 Ft +ÁFA
Lumag tűzifa feldolgozó gépek nagy választékban. - Vízszintes hasító - Vízszintes szalagfűrészek - Függőleges rönkhasítók - Hintafűrészek - Ágaprítók-ágdarálók - Automata daraboló és hasítók Technikai adatai: Motor / Hajtás: 1-hengeres 4-ütemű OHV...
Fix kalapácsos rotorral szerelt erdészeti zúzó 15-20 tonnás kotrókhoz. 25 cm átmérőjű ágak/kisebb fák, bozótok irtására alkalmas.
2025. december 3. 14:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN SM70-et egy 10 lóerős Briggs & Stratton VANGUARD motor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsoló fogaskerekeket hajtja. A terepjáró alváz lengőtengelyekkel van...
606.299 Ft +ÁFA
Lumag tűzifa feldolgozó gépek nagy választékban. - Vízszintes hasító - Vízszintes szalagfűrészek - Függőleges rönkhasítók - Hintafűrészek - Ágaprítók-ágdarálók - Automata daraboló és hasítók MŰSZAKI ADATOK: Motor: Háromfázisú villanymotor Üzemi...
1.466 EUR
2025. december 3. 14:41 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
AP-meghajtású traktoros rönkhasító REMET - RP-100 modell Az RP-100 PROFESSIONAL rönkhasítót 10 cm átmérőjű ágak vágására tervezték, amelyet teljes egészében a REMET CNC TECHNOLOGY tervezett és gyártott. A keret széles tartóközű fémprofilokból, nagy...
1.541 EUR
2025. december 3. 14:37 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Aprító traktorhoz REMET R-100 Henger alakú vágórendszer, 4 edzett acél kés, max. ágátmérő 10 cm, traktor teljesítmény 11,1/18,6 kW, súly 145 kg. Az R-100 típusú PTO aprító a fás és rostos kerti hulladék aprítására szolgál, 9-18 cm méretű kis...
1.690 EUR
2025. december 3. 14:32 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
A mobil hengeres ágaprító STANDARD RE-100 7,5 kW-os teljesítményű indukciós villanymotorral van felszerelve. Az aprítógép fa hulladék és 9 cm-ig terjedő átmérőjű ágak feldolgozására szolgál. A feldolgozott fa hatékony és környezetbarát tüzelőanyag,...
2025. december 3. 13:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN SM70-et egy 10 lóerős Briggs & Stratton VANGUARD motor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsoló fogaskerekeket hajtja. Az aprítógép közúti alvázzal és rendszámtáblával...
2.720 EUR
2025. december 3. 13:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-DELEKS-DK-1300-PTO ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal,...
2025. december 3. 12:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN SMV110 elosztó mobil és nagy teljesítményű. Egy Briggs & Stratton VANGUARD 35 lóerős motor hajtja. Az SMV110 terepjáró alváza lengőtengelyekkel rendelkezik a könnyű terepjáró szállításhoz. Az aprítógép egy 360°-os forgóasztalra szerelt...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (960)

Állami pénz az elektromos és biometán traktorokra – így segítik a német gazdákat 2026-tól
Az új program az első olyan átfogó finanszírozási eszköz, amely célzottan...
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)
Ultrasekély művelés új szinten – Väderstad újdonságok az Agritechnikáról! + VIDEÓ
Elektromos mélységállítás, új csoroszlya – modern megoldások a szántóföldekre.