Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 40 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
kéttengelyes ágaprító ágdaráló gallyaprító gallydaráló mtz t25 zetor nagyobb traktorokhoz eladó 10cm átmérőjű ágakat darabol össze. Behúzó szerkezet nélkül behúzza az ágakat masszív erős szerkezet 3késes kivitelben a kések rugóacélból készülnek....
Ágaprító ágdaráló gallyaprító gallydaráló mtz tz4k rába-15 mt8 tomo vinkovic japán kis traktorokra,mtz t25 nagy traktorokra. 3pont felfüggesztésű,gardán meghajtású ágaprító eladó! 12e-80le-ig használható. a fát behúzó szerkezet nélkül is...
150.000 Ft
Ágaprító ágdaráló gallyaprító gallydaráló mtz tz4k belarus solis iseki kubota agt goldoni rába-15 mt8 tomo vinkovic japán kis traktorokra, mtz t25 nagy traktor max 5-6 centit gond nélkül vág hosszban 4-töl 12 cennt darabolja 3pont felfüggesztés,...
3.000.000 Ft +ÁFA
TMC THE 100 erdészeti hidraulikus mulcsozó, 2016-os évjárat, jó állapotban. 300 mm-ig terjedő ágakhoz és bozótokhoz ideális erdészeti gép.
550.000 Ft
Eladó DENIS gyártmányú, két késes, kardánhajtású, hárompontos felfüggesztésű ágaprító. Az erős ágdaráló ideális választás erdészeti munkákhoz, valamint hatékony faaprításra mezőgazdasági és erdőgazdálkodási feladatokhoz.
550.000 Ft
Üdvözlöm! Eladó magánszemélytől a STAREX AX 8 típusú kardánhajtású ágaprító. Teljesen új, csak kipróbálva volt, hibátlanul működik. Nyíregyházán megtekinthető és átvehető előre egyeztetett időpontban. Csak telefonon vagyok elérhető, bármilyen ésszerű...
1.400.000 Ft
Eladó szinte teljesen új ágdaráló / aprítógép, 540-es kardánfordulattal üzemeltethető. 15 cm vastagságú fát gond nélkül viszi, 3 fokozatban állítható a befogadóképessége, 12 voltról üzemel.
750.000 Ft
Gyári állapotú Remet R-150 faaprító, keveset használt, traktor hajtású, 6 késes kivitelben. Pótkocsi vontatható, gyári kardánnal együtt. 1-2 zsákos töltés lehetősége, jelenleg 1 zsákos rendszerrel. 8-15 cm hosszúra aprítja a faanyagot, vastagságát én...
275.000 Ft
Epple Blasiuss 1300 Működőképes képen látható állapotban !
4.500 EUR +ÁFA
Tünnisen Made in Germany német importból eladó a képen látható ágdaráló.
150.000 Ft
Ágaprító ágdaráló gallyaprító gallydaráló mtz tz4k rába-15 mt8 tomo vinkovic japán kis traktorokra, mtz t25 nagy traktorokra.vastagságban max 5-6 centit gond nélkül vág hosszban 4-töl 12 cennt darabolja 3pont felfüggesztésű, gardán meghajtású...
390.000 Ft
Eladó a képeken látható keveset használt traktor meghajtású ágaprító gép. 15 lóerős traktorral 6-7 cm vastag ágakat aprít 10-15cm hosszú darabokra. Erősebb traktorral a 8cm vastag ágakat is elvágja. Kihasználatlanság miatt eladó. Tökéletesen működik,...
139.000 Ft
Szalma, széna, kukoricaszár és egyéb lágyszárú növények aprítására alkalmas szecskázó. Megbízható működés, masszív felépítés. Ideális almozáshoz és takarmány-előkészítéshez. Frakció: 5 mm-től akár 10 cm-ig.
550.000 Ft
Jó állapotú R120-as ágaprító kardánnal, 1 garnitúra (6 db) új tartalék késsel és 100 db raschel zsákkal eladó.
410.000 Ft
Eladó a képen látható TLT traktorhajtású ágaprító, ágdaraboló pótkocsi húzóval. A behúzó rész szélessége 20 cm, és kb. 5 cm átmérőjű keményfa aprítására használtam, vastagabbra nem volt szükség. Érdeklődni csak telefonon!
950.000 Ft
Eladó vadonatúj Rabaud hidromotoros szárzúzó 3,5 tonnás markolóhoz, 80 cm munkaszélességgel, kalapácsos kivitelben, talajkövető felfogással.
6.200.000 Ft
Möschle Unirec D 160 faaprító, mobil, 2 tengelyes tandem alvázon. Teljesen felújított, új csapágyakkal, új késekkel, futószalaggal stb. Távirányítóval vezérelhető. 6 hengeres Volvo motorral, 240 LE. Magánszemélytől eladó.
450.000 Ft
Ágdaráló eladó
275.000 Ft
Új építésű, egytengelyes ágaprító motor nélkül eladó. Nagyméretű, 500 mm-es, nagy tömegű ékszíjtárcsával. A motor fogadó talppal és védőburkolattal is felszerelt. Maximum 5 cm ágvastagságig használható.
250.000 Ft
Eladó gallyzúzó. Érdeklődni csak telefonon!
3.600.000 Ft
NIUBO PANTHER felszedő lamellákkal ellátott szárzúzó család 30-80 LE teljesítményű traktorokhoz. Az aprítandó anyag felszedése kényszerhajtású, biztonsági tengelykapcsolóval meghajtott lamellákkal történik, amely különösen egyenletes és finom...
750.000 Ft
Keveset használt, nagy teherbírású ágaprító eladó. TLT hajtású, önbehúzó rendszerrel felszerelve, ideális mezőgazdasági és erdészeti munkákhoz.
410.000 Ft
Eladóvá vált egy Epple gyártmányú szecskázó, ágaprító. 4 vágókéses, traktor meghajtásra átalakítva, behúzóval. Traktorral húzható, gumikerekekre lett cserélve.
350.000 Ft +ÁFA
Hárompont felfüggesztésű, egy késes erdészeti gyökérszaggató eladó Nyíregyházán! Nyírószeges kivitel (3 db 12-es, 10.9-es csavar), a kés megfordítható és utazáskor felhajtható. A pótsúly és a nyíróerő tetszőlegesen variálható. Megbízható szerkezet,...
2.300.000 Ft
Eladó egy keveset használt, nagy teljesítményű, ipari felhasználásra tervezett kardánhajtású Teknamotor ágaprító. Új ára jelenleg 7-7,5 millió forint.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Vigyázz! Ezt a kerti munkát nem szabad khagyni februárban! Rengeteg időt nyersz vele!
Februárban is akadnak olyan kerti feladatok, amelyeket nem érdemes halogatni....
Hiába reménykednek sokan: a kabócák túlélték a telet
A szakemberek szerint a betegség terjedését csak úgy lehet megállítani, ha az..._fill_540x300_0.jpg)