Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 897 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Olvasson tovább
WEIMA WL 8 elektromos meghajtású fa hulladék és ágaprító piacbevezető akciós áron eladó a Wolfoodengineering Kft. kínálatában ! Termék leírás : A WL 8 egytengelyes aprítógép egy jól bevált klasszikus mindenféle fahulladék aprítására. Több helyen...
Fliegl ágdaráló a legkülönfélébb famunkálatokhoz tökéletes. A rotor nagy átmérőjének köszönhetően csúcssebességen optimális eredményeket nyújt, és az ágakat, rönköket, valamint a gallyakat apró fadarabokká aprítja. » KAT II. hárompontos felfogatás »...
69.000 EUR
2025. szeptember 8. 08:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Eladó Binderberger erdészeti pótkocsi, markológépes daruval felszerelve. Leírás: - traktor teljesítménye: 150-190 LE - maximális faátmérő: 600 mm - radiátor ventilátor - szíjhajtás - beállítható fújtató - közúti jelzések - kardán - saját tömeg: 6800...
Önkormányzati utak, vízügyi vállalatoknak gátak, árkok tisztítására, mezőgazdasági és erdei utak karbantartására. ▶ Munkaszélesség: 226 cm ▶ Ágvastagság: max. 35 cm ▶ Teljesítményigény: 109 LE ▶ Tömeg: 1753 kg ▶ Fix kalapácsos Az AGRIMASTER TF...
7.900 EUR
2025. szeptember 8. 06:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Bugnot BVE55 ágdaráló - gyártási év 2011 - Briggs & Stratton motorral felszerelt, - 23 lóerős teljesítménnyel - villanymotor indítás - maximális vágási átmérő 15 cm. Az ár 7900 Euro + ÁFA További információkért keressen bizalommal a +4075804576...
Főbb tulajdonságok: ➤ vontatható / lánctalpas / TLT meghajtású ágaprító, ágdaráló ➤ rotor variációk: 4 db kés+20 db kalapács vagy 40 db kalapács ➤ aprítási teljesítmény: 25 – 30 m3/h ➤ garatméret: 39×18 cm ➤ aprítható ágátmérő: maximum 18 cm ➤...
999.000 Ft +ÁFA
2005-ös évj., traktorhajtású, nagy teljesítményű, vontatott, 25 cm-es fa aprítására is alkalmas, jó állapotban eladó.
Kés(db): 1 Kalapács(db): 6 Ellenkés(db): 1 Aprítási teljesítmény(m3): 2-3 Garatméret(cm): 10x11,5 Ágátmérő(cm): 5 Teljesítmény(LE): 5,5 Meghajtás: HONDA GX160 Tömeg(kg): 70 A NEGRI BIO R70 ágaprító gépek a zöldterületek fenntartásából származó...
Kés(db): - Kalapács(db): 68 Ellenkés(db): - Aprítási teljesítmény(m3): 40-60 Garatméret(cm): 64x20 Ágátmérő(cm): 20 Teljesítmény(LE): 90 Meghajtás: TLT Tömeg(kg): 3200 A NEGRI BIO R640 ágaprító a csúcskategóriás munkagép. A gyártó zöldterületek...
2025. szeptember 8. 04:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 250 PTOK - erdészeti tárcsás ágaprító 25 cm ágátmérőig - MOWI P30 daruval. TP PILOT - túlterhelés elleni védelemmel felszerelve. Meghajtásigény: 60 - 140 LE. Tartozékok: kardántengely....
2025. szeptember 8. 04:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
UFKES GREENTEC CHEETAH 30-80 tárcsakéses aprítógép, nemcsak arboristák részére. Tandem alvázra szerelt aprítógép, darukaros adagolással - mindez 3500 kg össztömegig. Az erőforrás 4 hengeres KUBOTA - 75 LE teljesítményű dízelmotor. Maximálisan...
2025. szeptember 8. 04:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. Eladó új TP 175 PTO típusú, traktor meghajtású ágaprító. Aprítási átmérő: 17,5 cm. TP PILOT - túlterhelés elleni védelemmel felszerelve. Meghajtásigény: 40 - 90 LE. Tartozékok: - W400...
2025. szeptember 8. 03:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 270 PTO - erdészeti tárcsás ágaprító 27 cm ágátmérőig. TP PILOT - túlterhelés elleni védelemmel felszerelve. Meghajtásigény: 100 - 200 LE. Tartozékok: kardántengely. Opcióként...
2025. szeptember 8. 03:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 215 Mobile ZE - teljesen elektromos, kompakt, akkumulátoros ágaprító, 3 különböző teljesítményű akkumulátorcsomaggal választható. Kommunális tárcsás ágaprító 215 mm ágátmérőig...
Tisztelt Termelők! A Zanon B sorozatú ágaprítói megbízható, strapabíró, minőségi munkagépek. Készletről elérhető rövid szállítási határidővel! Vásároljon Ön is közvetlen a gyári viszonteladótól! Jellemzői: Az ágaprítók speciális gépek, melyek...
Traktorra három pontos felfogatással rögzíthető, kardán hajtással működő gallydaráló, végén lendkerékkel. Maximum 5 centiméter ágvastagsághoz. A tengelyen 4 db késtartó van, a pengék rugóacélból, svédacélból készülnek az éltartósság miatt. Gyors és...
2025. szeptember 8. 03:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 400 PTOK - erdészeti tárcsás ágaprító 40 cm ágátmérőig - MOWI 400 daruval. TP PILOT - túlterhelés elleni védelemmel felszerelve. Meghajtásigény: 200 - 400 LE. Tartozékok:...
2025. szeptember 8. 03:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 176 Mobile ZE - teljesen elektromos, kompakt, akkumulátoros ágaprító, 3 különböző teljesítményű akkumulátorcsomaggal választható. Kommunális tárcsás ágaprító, 176 mm ágátmérőig...
2025. szeptember 8. 02:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 200 PTO - tárcsakéses ágaprító 20 cm ágátmérőig. Meghajtásigény: 40 - 115 LE. Tartozékok: kardántengely, TP PILOT - túlterhelés elleni védelem. Termékeink 3 év garanciával kerülnek a...
2.100 EUR +ÁFA
Remet R150 6 késes TLT hajtású aprítógép kardán nélkül a Szal-Agro Kft. kínálatában! Főbb jellemzők: • R-150 14 m³/óra • Minimum/ajánlott LE igény: 45/80 Max átmérő: • Frissen vágott puhafa: 130 mm • Frissen vágott keményfa: 110 mm • Száraz keményfa:...
2025. szeptember 8. 02:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 230 PTO - erdészeti tárcsás ágaprító 23 cm ágátmérőig. TP PILOT - túlterhelés elleni védelemmel felszerelve. Meghajtásigény: 50 - 120 LE. Tartozékok: kardántengely. Opcióként csörlővel...
12.500 EUR +ÁFA
Az erdészeti mulcsozó új evolúciója 15 cm átmérőig terjedő ágak és cserjék, illetve a gyümölcsösök és szőlőültetvények metszési maradványainak aprítására is alkalmas, miközben kis teljesítményigénnyel párosul. A HIDE TOOL LIMITER (HTL) technológiával...
2025. szeptember 8. 01:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 100 PTO - kerti dobkéses ágaprító 10 cm ágátmérőig. Meghajtásigény: 15-40 LE. Termékeink 3 év garanciával kerülnek a felhasználókhoz. Érdeklődés esetén műszaki leírással és árinfóval...
169.900 Ft
Eladó 4 ütemű benzines ágapritó, szecskázó gép. a termék mintatermi kiállitot/bemutató gép volt, csokmagolása enyhén szakadt. Bolti új ára 230.000Ft -tól - Jelenleg NINCS Készleten - - Gép paraméterek: Gyártmány/típus: Zipper ZI-HAEK4000 Származás:...
◉ ferde vágóél megkönnyíti a fa aprítást ◉ csökkentett üzemanyag-fogyasztás az aprítógép működéséhez ◉ maximum 260-280 mm átmérőjű fa A GANDINI CHIPPER 09-13 késes nyesedékaprító gépeket az ültetvényekben, parkokban, közterületeken keletkezett fás...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (897)

Nem tudni mit akart az autós, de csúnyán leamortizálta a hidastraktor
Nem a téesz traktorai ezek már...
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)