Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 942 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2025. december 19. 00:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN EM70 aprítógépet egy 5,5 kW teljesítményű, háromfázisú Siemens elektromotor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsolóművet hajtja. Az aprítógép alváza 4 kerékkel...
2.650 EUR
2025. december 18. 23:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez,...
3.186.540 Ft
TRITONE SUPER MONSTER P.T.O. egy kardán meghajtású faaprító, amit egy hidraulikus rendszerrel is felszereltek ami folyamatosan húzza a kések felé az ágakat. Teljesen OLASZ gyártmányú, tökéletesen alkalmas nagyobb mennyiségű zöld hulladék aprítására....
2025. december 18. 22:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN EM70 aprítógépet egy 5,5 kW teljesítményű, háromfázisú Siemens elektromotor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsolóművet hajtja. Az aprítógép alváza 4 kerékkel...
4.265 EUR +ÁFA
A Jansen BX-92RS a BX-62RS nagy testvére. Hidraulikus visszahúzásának köszönhetően ezzel a géppel igazi élvezet a munka. Az adagológörgők sebessége folyamatosan változtatható. Ez azért fontos, hogy az adagolási sebességet az aprított anyag...
2025. december 18. 21:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN HM70 aprítógépet hidraulikus motor hajtja. Legfeljebb 8 cm átmérőjű anyagot dolgoz fel, és a keletkező forgács hossza 6-13 cm. A hidraulikaolaj forrása az aggregát, amelyhez a forgácsológép az összekötő kereten és 2 hidraulikus...
2025. december 18. 21:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN EM70 aprítógépet egy 5,5 kW teljesítményű, háromfázisú Siemens elektromotor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsolóművet hajtja. Az aprítógép alváza 4 kerékkel...
2025. december 18. 21:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN EM70 aprítógépet egy 5,5 kW teljesítményű, háromfázisú Siemens elektromotor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsolóművet hajtja. Az aprítógép alváza 4 kerékkel...
2025. december 18. 21:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN EM70 aprítógépet egy 5,5 kW teljesítményű, háromfázisú Siemens elektromotor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsolóművet hajtja. Az aprítógép alváza 4 kerékkel...
2025. december 18. 21:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
TP 215 mobil A felülmúlhatatlan elő-tolóerőt két agresszív cápafogú adagoló henger, egy erős rugó és a TP DUAL TORQUE INFEED™ kombináció biztosítja, amely biztosítja a maximális olajnyomást és áramlást a behúzó rotorhoz! Szabadalmaztatott automatikus...
2025. december 18. 21:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN EM110 aprítógépet egy 18,5 kW teljesítményű, háromfázisú Siemens elektromotor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsolóművet hajtja. Nagyobb átmérőjű anyagokat dolgoz...
1.826 EUR
2025. december 18. 21:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
A mobil, hengeres RE-120 + PTO STANDARD ágaprító 7,5 kW teljesítményű indukciós villanymotorral és kardántengellyel van felszerelve traktorral való üzemeltetéshez. Az ágaprító fa hulladékok és ágak feldolgozására szolgál, 10 cm átmérőig...
2.690 EUR
2025. december 18. 20:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
A mobil, hengeres ágaprítógép STANDARD RS-120 utánfutón, 15 LE teljesítményű, négyütemű motorral van felszerelve. Az aprítógép fa hulladékok és ágak feldolgozására szolgál, legfeljebb 10 cm átmérőig. A feldolgozott fa hatékony és környezetbarát...
1.691 EUR
2025. december 18. 20:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
A mobil hengeres aprítógép STANDARD RS-120 egy négyütemű, 15 LE teljesítményű benzinmotorral és traktoros üzemeltetéshez kardántengellyel van felszerelve. Az erdészeti aprítógép fa hulladék és ágak feldolgozására szolgál, legfeljebb 10 cm átmérőig...
2025. december 18. 20:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN EM110 aprítógépet egy 18,5 kW teljesítményű, háromfázisú Siemens elektromotor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsolóművet hajtja. Nagyobb átmérőjű anyagokat dolgoz...
1.883 EUR
2025. december 18. 20:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
A mobil hengeres aprítógép TERÉNNY ŠTANDARD RS-120 négyütemű, 15 lóerős motorral van felszerelve. Az aprítógép fa hulladék és ágak feldolgozására szolgál, maximum 10 cm átmérőig. A feldolgozott fa hatékony és környezetbarát tüzelőanyag, ideális...
2025. december 18. 20:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN EM110 aprítógépet egy 18,5 kW teljesítményű, háromfázisú Siemens elektromotor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsolóművet hajtja. Nagyobb átmérőjű anyagokat dolgoz...
2025. december 18. 20:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN TR75-öt hárompontos traktorvontatóval szállítják. Elsősorban kistraktorokhoz tervezték, de egy erős traktor mögött is gond nélkül használható. A traktor optimális teljesítménye 25 LE vagy annál nagyobb, a minimális teljesítmény 15 LE. A TR75...
2025. december 18. 20:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN SM70-et egy 10 lóerős Briggs & Stratton VANGUARD motor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsoló fogaskerekeket hajtja. Az aprítógép közúti alvázzal és rendszámtáblával...
2025. december 18. 19:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN EM110 aprítógépet egy 18,5 kW teljesítményű, háromfázisú Siemens elektromotor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsolóművet hajtja. Nagyobb átmérőjű anyagokat dolgoz...
1.337.795 Ft +ÁFA
Lumag tűzifa feldolgozó gépek nagy választékban. - Vízszintes hasító - Vízszintes szalagfűrészek - Függőleges rönkhasítók - Hintafűrészek - Ágaprítók-ágdarálók - Automata daraboló és hasítók TECHNIKAI ADATOK: Motor / hajtás: 1-hengeres, 4 ütemű...
2025. december 18. 19:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN SM70-et egy 10 lóerős Briggs & Stratton VANGUARD motor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsoló fogaskerekeket hajtja. Az aprítógép közúti alvázzal és rendszámtáblával...
430.000 Ft
Original SH 25 Hydro típusú behúzószalagos szecskázó gallydaráló, 3 pont függesztett, kardán hajtású, felcsukható behúzószalaggal, kardán nélkül, jó, azonnal munkára fogható állapotban eladó. Kérem, csak telefonon érdeklődjön.
5.650 EUR +ÁFA
A hidraulikus szívóhengerekkel felszerelt RT-720R tárcsás aprítógép ágak, legfeljebb 17 cm átmérőjű fatörzsek és egyéb faanyagok aprítására szolgál. A kapott faforgács vastagsága a vezetőgörgőkön keresztüli az anyagadagolás sebességének...
1.620.000 Ft
TECHNIKAI JELLEMZŐK HOSSZ: 1530 mm SZÉLESSÉG: 790 mm MAGASSÁG: 1550 mm SÚLY: 130 kg TELJESÍTMÉNY: 1,6-2,8 KÖBMÉTER/ÓRA ÜZEMANYAGFOGYASZTÁS: 1,8 LITER/ÓRA MAXIMÁLIS FAÁTMÉRŐ: 80 MM VÁGÓFEJ ÁTMÉRŐ: 355 mm KÉSEK SZÁMA: 2 DB AZ APRÍTÉK MÉRETE: 4-6 MM AZ...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (942)

Gyökérzöldségek téli tárolása – répától a cékláig
Tudd meg, hogyan maradnak frissen a gyökérzöldségek egész télen!
Napelemek téli tisztítása – mikor kell és mikor tilos?
Téli napelem-tisztítás: mikor hasznos, mikor tilos?