Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 956 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2025. december 5. 15:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN SM70-et egy 10 lóerős Briggs & Stratton VANGUARD motor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsoló fogaskerekeket hajtja. Az aprítógép alváza 4 kerékkel rendelkezik a...
288.000 Ft +ÁFA
Fadaráló BX42 4 késes, max. 100mm átmérőjű ágakhoz, kardánnal Márka: AGROTECHNIKA HUNGARY Gyártói cikkszám: BX42(1)
11.950.000 Ft
TECHNIKAI JELLEMZŐK HOSSZ: 3450 mm (szállítási: 3120 mm) SZÉLESSÉG: 1590 mm MAGASSÁG: 2500 mm (szállítási: 1920 mm) SÚLY: 750 kg TELJESÍTMÉNY: 12 ÷ 16 m³/ÓRA ÜZEMANYAGFOGYASZTÁS: 4 l/hr AZ APRÍTANDÓ FA MAX ÁTMÉRŐJE: 160 mm VÁGÓFEJ ÁTMÉRŐ: 600 mm...
1.200.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
115.000 EUR +ÁFA
Eladó Man Heizohack HM10-500K daráló eladó, 2007-es 6x4 hajtású MAN 450 ezer km. Vételár 115.000.-€ nettó. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen is megvásárolható. További információk telefonon +36303604585
566.000 Ft
galyapritó REMET-RT-630-R mehanickus behuzassal vagy hidros behuzzasal vásar elött kipróbálhato forgotarcsas apritogep Hardox késekkel minim 20-30le maximalis galyátmerö 10-13cm RT-630-R ALAPGEP 566000FT RT-630-R HIDROS 768000FT Netto arak unios...
1.245.000 Ft +ÁFA
FLIEGL FAAPRÍTÓ-ÁGDARÁLÓ ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:1245000 huf Egyéb Műszaki adatok: Hajtásrendszer: Közvetlen hajtás, meghajtótengely nyírócsapszeggel Fordulatszám: 540 ford./perc 30-100 LE vontatóhoz Hárompontra való...
2.020 EUR
2025. december 5. 14:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Benzinmotoros-vontathato-agdaralo-DK900-BS-motor-B ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van...
7.460.000 Ft
TECHNIKAI JELLEMZŐK HOSSZ: 2265 mm (SZÁLLÍTÁSI: 1905 mm) SZÉLESSÉG: 1280 mm MAGASSÁG: 2350 mm (SZÁLLÍTÁSI: 1760 mm) SÚLY: 568 kg TELJESÍTMÉNY: 12-16 m³/óra VÁGÓFEJ ÁTMÉRŐ: 600 mm KÉSEK SZÁMA: 2 db AZ APRÍTHATÓ FA MAX ÁTMÉRŐJE: max. 160 mm ETETŐRÉSZ...
2.100 EUR
2025. december 5. 13:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-DELEKS-DK-1200 ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó...
2025. december 5. 13:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN SM70-et egy 10 lóerős Briggs & Stratton VANGUARD motor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsoló fogaskerekeket hajtja. Az aprítógép alváza 4 kerékkel rendelkezik a...
999.000 Ft +ÁFA
2005-ös évj., traktorhajtású, nagy teljesítményű, vontatott, 25 cm-es fa aprítására is alkalmas, jó állapotban eladó.
6.830.000 Ft
TECHNIKAI JELLEMZŐK HOSSZ: 3680 mm (szállítási pozíció: 3160 mm) SZÉLESSÉG: 1595 mm MAGASSÁG: 2080 mm SÚLY: 630 kg TELJESÍTMÉNY: 3-8 m³/óra ÜZEMANYAGTARTÁLY: 7 l/óra AZ APRÍTHATÓ FA MAX ÁTMÉRŐJE: max. 100 mm VÁGÓFEJ ÁTMÉRŐ: 466 mm KÉSEK SZÁMA: 4 db...
8.795 EUR +ÁFA
Tehnos MGL 170-220 LW Light edrészeti mulcsozó nettó 8.795 EUR-tól. Ajándék kardántengellyel! Az MGL Light erdészeti mulcsozók elsősorban elcserjésedett területek kitisztítására, erdős, benőtt legelők és gazdasági területek tisztántartására...
3.709 EUR
2025. december 5. 11:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
A mobil, hengeres RPE-120 professzionális ágaprító megbízható, indukciós, 11 kW teljesítményű elektromotorral, automatikus indítókapcsolóval (csillag-delta) van felszerelve. A váz fémprofilokból készült, többféle felfüggesztési lehetőséggel,...
5.227 EUR
2025. december 5. 11:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
A mobil, hengeres ágaprító terepjáró professzionális REMET RPS-120 négyütemű, 27 LE teljesítményű motorral van felszerelve. A vágóegység egy teherhordó vázon található, offroad alvázzal. Kihúzható, hosszított réstartály nagy merevséggel, profillal...
6.841 EUR
2025. december 5. 11:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
A professzionális RPS-120 mobil hengerblokkgyártó egy kéthengeres, négyütemű motorral van felszerelve, amelynek teljesítménye 27 LE. A vágóegység egy forgótányéron helyezkedik el, 360°-os forgási szöggel. Kihúzható, hosszított réstartály nagy...
2025. december 5. 11:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN SM70-et egy 10 lóerős Briggs & Stratton VANGUARD motor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsoló fogaskerekeket hajtja. Az aprítógép alváza 4 kerékkel rendelkezik a...
999.000 Ft nettó
fa és erősebb ág darálására, kb 20-esre jó, a gép összsúlya 1300 kg, erős kivitel eladó
794.000 Ft
Professzionális DELEKS faaprító, 13 LE-s, 4 ütemű YAMAHA benzinmotorral, E-Start. Alkalmas minden típusú száraz és zöld fa, metszésmaradványok, pálmalevelek stb. aprításához. Ideális professzionális/vállalkozói felhasználásra. Maximális vágási...
2025. december 5. 11:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN EM70 aprítógépet egy 5,5 kW teljesítményű, háromfázisú Siemens elektromotor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsolóművet hajtja. Az aprítógép alváza 4 kerékkel...
6.111 EUR
2025. december 5. 11:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
A mobil, hengeres ágaprító, terepre tervezett professzionális REMET RPS-120, kéthengeres, négyütemű, 27 LE teljesítményű motorral felszerelt. A vágóegység egy teherhordó vázon található, offroad alvázzal. Kihúzható, hosszított réstartály nagy...
534.600 Ft +ÁFA
Német minőség! Ez a 15 LE-s Jansen kerti/faaprító egy erős és hatékony egység a kerti hulladék és a favágás gyors és egyszerű aprítására. A szívós, 15 LE-s motorral felszerelt aprító lenyűgöző teljesítményt nyújt, így könnyedén megbirkózik a...
1.462.050 Ft +ÁFA
Használd ki az év végi Agrohof Legjobb Ár Garanciát! Nálunk garantáltan a legalacsonyabb áron kapod a gépeket – év végéig! Minden mezőgazdasági gépre – december 31-ig.* Rendelje meg most, ajándék kardánnal! A termék megvásárolható ITT is:...
2025. december 5. 11:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN SM70-et egy 10 lóerős Briggs & Stratton VANGUARD motor hajtja. A motortól a teljesítményt egy ékszíj továbbítja egy olajjal töltött sebességváltóhoz, amely a forgácsoló fogaskerekeket hajtja. Az aprítógép alváza 4 kerékkel rendelkezik a...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (956)
Hirdetés

Precízió, egyediség, erő: közelről a legújabb Valtra gépek + VIDEÓ
A Valtra traktorai nemcsak dolgoznak – tanítanak is. AI-chatbot, telemetria,...

_fill_540x300_0.jpg)