Erdészeti teherautó, rönkszállító 23 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az erdészeti teherautók és rönkszállítók saját motorral rendelkező, faszállításra kialakított önjáró teherautók. A rönkszállítókat az erdészeti pótkocsik mellett az erdészeti tevékenység során kitermelt fatörzsek logisztikájában használják, a fahasábok kisebb-nagyobb távolságra történő szállítására.Mindez történhet az erdőgazdaságon belül, illetve közúton is.
A faszállító autók az erdészeti gépek igáslovaiként speciális felépítménnyel, platóval rendelkeznek annak érdekében, hogy a súlyos farönköket nagy biztonsággal tudják szállítani akár nagyobb távolságon keresztül is. Az apróhirdetések között egyaránt megtaláljuk az új és használt állapotú erdészeti teherautókat, rönkszállítókat.
Az erdészeti teherautók az esetek egy részében önálló rakodásra is alkalmas emelőszerkezettel, daruval rendelkeznek, jócskán megkönnyítve ezzel a fatörzsek fel- és lerakodását. Az apróhirdetéseket böngészve főként a nagy teherautógyártók márkáival akadhatunk össze: Mercedes-Benz, MAN, Tátra, DAC, Kamaz, Ural, Renault, Rába.
A faszállító autók az erdészeti gépek igáslovaiként speciális felépítménnyel, platóval rendelkeznek annak érdekében, hogy a súlyos farönköket nagy biztonsággal tudják szállítani akár nagyobb távolságon keresztül is. Az apróhirdetések között egyaránt megtaláljuk az új és használt állapotú erdészeti teherautókat, rönkszállítókat.
Az erdészeti teherautók az esetek egy részében önálló rakodásra is alkalmas emelőszerkezettel, daruval rendelkeznek, jócskán megkönnyítve ezzel a fatörzsek fel- és lerakodását. Az apróhirdetéseket böngészve főként a nagy teherautógyártók márkáival akadhatunk össze: Mercedes-Benz, MAN, Tátra, DAC, Kamaz, Ural, Renault, Rába.
Olvasson tovább
25.000.000 Ft +ÁFA
JCB Fastrac rönkszállító eladó darus, széthúzható rönkszállító pótkocsival. A szerelvény teljes felújításon esett át, minden szükséges papír rendelkezésre áll. A daru hivatalosan a pótkocsin található. Ingatlan, aprítógép vagy szántóföld csere is...
26.000 EUR
Agrip-Renault ARD 120 erdészeti vonszoló traktor, 3400 üzemóra, 4x4 meghajtás, 6 hengeres Renault motor, 15 tonnás csörlő, jó állapotú gumik, 2 db. raktáron, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint...
28.000 EUR
Agrip-Renault ARD 180 erdészeti vonszoló traktor, 850 üzemóra, 4x4 meghajtás, 6 hengeres Renault motor, 15 tonnás csörlő, 2 csörlővel, jó állapotú gumik, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint...
39.900.000 Ft +ÁFA
Scania R500 6x6 rönkszállító, 6m+ platóhossz, 2019 gyártás, 360ezer km, 500 lóerős motor, 6x6 hajtás, Epsilon 120 Daruval, új kora óta egy gazdás autó. Uniós adószámmal Áfa mentesen is megvásárolható. Az ár attól változik, hogy daruval vagy anélkül,...
15.000 EUR
J.D Farm 2 tengelyes erdészeti rönk szállitó pótkocsi, 1990-es évjárat, 8 tonnás, gyári darúval és rotátoros adapterrel, 4x4 meghajtas, munkára fogható állapotban, friss import. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
20.500.000 Ft +ÁFA
Scania R490 rönkszállító 6x4 hajtás, 2015 gyártás, 645 ezer km, Epsilon M120 daruval, euro6 490 lóerős motor, 6.7m platóhossz, légrugós, teliplatós, jó gumikkal eladó! Pótkocsi felár ellenében megvásárolható. Vételár leszállítva és forgalomba...
29.900.000 Ft +ÁFA
Új kora óta egy gazdás Mercedes 6x4 rönkszállító teherautó, 2016 gyártás, 6.1m platóhossz, Kesla Foresteri 2012T "L" daruval, saját olaj hűtés, két kitolós 9.5méterig, 240 ezer kilóméter van az autóban, egy sofőrje és kezelője volt...
26.800.000 Ft +ÁFA
Új kora óta egy gazdás autó, teli platós, 535 ezer km, laprugós elől-hátul, 6m+ paltóhossz, autóval egyidős Kesla két kitolós daruval, mechanikus váltó, gyári fényezés mindenhol. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa...
13.500.000 Ft
Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen is megvásárolható. Finanszírozható! További információk telefonon. Kérem tekintse meg referenciáinkat Facebook oldalunkon! Bármilyen erő vagy munkagép, építőipari gép,...
29.500.000 Ft +ÁFA
Volvo 6x6 rönkszállító teherautó eladó! 6.3m sík platóhossz, laprugós, Loglift 145Z daruval, 2013 gyártás, 430 ezer km, euro5 460 lóerős motorral. Vételár leszállítva és forgalomba helyezve 29.500.000.-ft+Áfa. Pótkocsi felár ellenében megvásárolható....
6.800.000 Ft
Eladó magánszemélytől MAN F2000 6x4 rönkszállító. Friss műszakival. 6.800.000 Ft. Helyileg: Mór. Érdeklődni telefonon.
8.000.000 Ft
Eladó egy 6x4 Volvo erdészeti kiközelítő hiab 7.1 m-es kinyúlású daruval , erdészeti rakoncákkal, kanállal rotorral, felújított motorral ,papírok nélkül, azonnal hadrafogható állapotban . További információkat telefonon tudok adni . Ár a gép mellett...
10.000.000 Ft
Eladó egy Tatra 815, 6x6-os terepes, rakoncás rönkszállító, fás Loglift 105 Z daruval. Érvényes műszaki vizsgával, azonnal munkára fogható.
24.900 EUR
2025. május 21. 11:05 Erdészeti teherautó, rönkszállító
MAN TGS 26.540 6X4 BL Rönkszállító / 2009 / 913.485 km / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. - Motor: 397 kW (540 LE), Euro 5 - Hengerűrtartalom: 12.419 cm³ - Tengelytáv: 4.200 mm - Össztömeg: 26.000 kg - Hasznos teher: 11.400 kg -...
49.900 EUR
2025. május 21. 10:42 Erdészeti teherautó, rönkszállító
MAN TGS 26.500 6X4H-4 BL Rönkszállító / 2017 / 691.485 km / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Motor: 368 kW (500 LE), Euro 6 Hengerűrtartalom: 12.419 cm³ Tengelytáv: 4.500 mm Gumiabroncs méret: 385/65R22,5 / 315/80R22,5...
59.900 EUR
2025. május 16. 15:19 Erdészeti teherautó, rönkszállító
Mercedes-Benz Arocs 2651 rönkszállító / 2017 / Futásteljesítmény: 376.500 km / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Munkagép súlya: 26.000 kg Motor teljesítmény: 375 kW (510 LE) / Euro 6 Hasznos teher: 10.500 kg Felépítmény mérete:...
61.890 EUR
2025. április 30. 11:08 Erdészeti teherautó, rönkszállító
Renault Kerax 460.35 DXI 6x6 Loglift 96 S / 2012 / 459 689 km / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. • Üzemanyag: Dízel • Sebességváltó: Manuális • Első forgalomba helyezés: 02/2012 • Kilométeróra állás: 459 689 km • Kran: Loglift...
2.210.890 EUR
2025. április 29. 09:55 Erdészeti teherautó, rönkszállító
Iveco X-WAY AS300X57ZP ON+ 6x4 Palfinger Epsilon M12 Z / 2020 / 300 km / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Üzemanyag: Dízel Sebességváltó: Automatikus Első forgalomba helyezés: 04/2020 Kilométeróra állás: 300 km Felépítmény:...
425.900 EUR
2025. április 28. 13:42 Erdészeti teherautó, rönkszállító
Mercedes-Benz TUROX 8×8 Eschlböck Biber 92 / 2016 / 36 686 km / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. • Felépítmény: Eschlböck Biber 92 faaprító • Kran: Epsilon S110F104 • Hajtásképlet: 8×8-4 • Évjárat: 2016 • Futásteljesítmény: 36...
4.000.000 Ft
Eladó szeretett teherautóm munkahely váltás miatt. Rönkfogó kanállal, Parker 81L-es dugattyús szivattyúval, sok plusz alkatrésszel.
10.990.000 Ft
Rába fa 27.235 eladó! Jó állapotban, azonnal munkára fogható!Csere traktorra,pótkocsira!
2024. december 27. 10:04 Erdészeti teherautó, rönkszállító
Komatsu 931XC / 2017 / 9300 üó / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól - Központi zsírzó - Urea - Állófűtés - Klíma - Kamera - Rádió További információkért keressen bizalommal. Ár: kérje ajánlatunkat elérhetőségeinken Telefon:...
13.990.000 Ft +ÁFA
Eladó Scania G450 darus rönkszállító teherautó Járműadatok: - Scania G450 - Motor: 12742 cm³, 331 kW, 450 LE - Üzemanyag: dízel - Hajtás: 6x2 - Váltó: automata - Saját tömeg: 14500 kg - Össztömeg: 26000 kg - Gyártási év: 2014 - Forgalomba helyezés:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Erdészeti teherautó, rönkszállító (23)

Ez a magyar gazdáknak is üzen: ilyen lesz a hús és tej piaca 2034-re
A baromfi marad a legversenyképesebb fehérjeforrás.
Így szüretelhetsz prémium homoktövist – különleges élményprogram vár rád
Újra jön az ESBANA Élményszüret – immár országos fesztivál részeként.