Tolólap / Vonólap 162 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tolólapokat és vonólapokat kommunális munkagépként főleg tereprendezési munkák során alkalmazzák, erre a műveletre például földutak karbantartása, javítása kapcsán van szükség. A kommunális célú használat mellett a mezőgazdaságban is használnak toló- és vonólapokat: elsősorban a talaj egyenetlenségeinek kiküszöbölésére és a felszín egyengetésére, simítására. A tolólapokat esetenként akár bizonyos hóeltakarítási munkák során is igénybe veszik.
Az önjáró gréderek talán elterjedtebbek a professzionális felhasználók körében, de bizonyos kisebb volumenű feladatoknál a különféle erőgépekre szerelhető toló- és vonólapok is előtérbe kerülhetnek. A tolólapokat a traktorok, targoncák, vagy teherautók elejére, míg a vonólapokat hátulra szerelik fel, innen származnak az egyes elnevezések is, hiszen a tolólap elhelyezéséből következően maga és a traktor előtt tolja a legyalult földet, míg a vonólapok alkalmazásánál a traktor és a vonólap között helyezkedik el a legyalult föld, amelyet magával húz a vonólap, amely így az előrehaladás következtében a munkavégzés két oldalán halmozódik fel.
A toló- és vonólapokat ilyen módon talajegyengetőknek vagy talajsimítóknak is nevezhetjük, hiszen fő céljuk a felszín egy szintre való hozása a kijelölt útvonalon, területen. A hirdetések kínálatában találkozhatunk a Leko, Samasz, Geo, Intertech, Hydramet, Pronar, Hauer, Agrimetál márkákkal.

Olvasson tovább
5.645.000 Ft +ÁFA
2026. június 11. 16:44 Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Az IGJ Járműgyártás által fejlesztett félig függesztett talajegyengetők 1800-3000 mm közötti szélességben készülnek, 45 LE minimális vonóteljesítménytől alkalmazhatóak. A traktorhoz kétcsapos vonólappal csatlakoztathatók, a támasztókerekek önbeállók,...
370.000 Ft +ÁFA
Tolólap saját univerzális rögzítőlemezzel kistraktorhoz. A felemelés és leengedés hidraulikával működtethető, a jobb és bal pozíció manuálisan állítható. Technikai paraméterek: - Munkaszélesség: 150 cm - Munkamagasság: 50 cm - Súly: 118 kg
700.000 Ft
Univerzális konzollal a traktor elejére szerelhető 2 méteres tolólap. Az ár tartalmazza: tolólap és tartókonzol (a képeken a tartókonzol nem látható). Nem szükséges fronthidraulika a traktor elejére. Rugós védelemmel. Hidraulikus állítás. Gépsúly:...
344.400 Ft +ÁFA
2026. június 11. 14:29 Bács-Kiskun, Kecskemét
Mechanikusan fordítható tolólap 28°-ban balra és jobbra. • Első csatlakozó fémlemezes gyorscsatlakozóval 260×370. • Első penge, kettős működésű hidraulikus hengerrel. • Négy rugós rezgéscsillapító rendszer a maximális biztonság érdekében. •...
2026. június 11. 11:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
ATMP-P típusú hótoló lapok több méretben homlokrakodóra,rakodógépekre,raktárkészletről kedvező áron,garanciával,közvetlenül a Magyarországi importőrtől - 1,4 m-1,6 m-1,8 m-2,0 m-2,2 m-2,4 m-2,5 m munkaszélességben. - EURO/SMS vagy front három pont...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2.585.000 Ft +ÁFA
2026. június 11. 09:44 Bács-Kiskun, Géderlak
Félig függesztett gréderekkel bővítettük termékpalettánkat, így már durvább földutak karbantartására is kínálunk munkaeszközt. Gréderünket fém és gumi éllel szállítjuk. Most bevezető áron is megrendelhető. LEKO 3,5 méteres gréder, 500 literes...
890.000 Ft +ÁFA
2026. június 10. 19:34 Győr-Moson-Sopron, Győr
3m munkaszélesség, gumi éllel, mechanikus szögállítással, fronthidraulika csatlakozás kat II!
380.000 Ft +ÁFA
2026. június 10. 15:34 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
380.000 Ft +ÁFA
2026. június 10. 15:04 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
2026. június 10. 14:54 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
380.000 Ft +ÁFA
2026. június 10. 14:44 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap, húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
380.000 Ft +ÁFA
2026. június 10. 07:09 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap, húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
380.000 Ft +ÁFA
2026. június 10. 06:34 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
895.000 Ft
John Deere füllel ellátott, hosszabbított tolólap eladó. Soha nem volt használva, teljesen új állapotú, rendkívül erős. - 3 méter toldat - 2,5 méter szélesség - 80 cm magasság Cserélhető gumiéllel szerelve.
380.000 Ft +ÁFA
2026. június 9. 23:04 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
190.000 Ft +ÁFA
2026. június 9. 04:34 Győr-Moson-Sopron, Győr
Új GD180 típusú, 180 cm széles gréder. Alkalmazás: • Kertészetekben, mezőgazdaságban • Kommunális feladatokra Műszaki adatok: • Kat-1 traktor hárompont függesztéséhez • Súly: 154 kg • Szélesség: 180 cm Más méretekben is elérhető.
718.200 Ft +ÁFA
2026. június 8. 21:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Összecsukható hidraulikus hótoló homlokrakodóra. 2,6 m Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. A hidraulikus hótoló homlokrakodókhoz és rakodókhoz készült. A traktor hárompontjára is rögzíthető. Hóeltakarításra és talajegyengetésre, pl. terek,...
250.000 Ft +ÁFA
2026. június 8. 19:44 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Hótolólap 2,5 m homlokrakodós konzollal Kézi állítású. Adatok: - Anyagvastagsága: 5 mm - Teljes magassága: 710 mm - Gumi kopóél vastagsága: 40 mm - Gumi kopóél magassága: 150 mm Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a tisztelt...
195.000 Ft +ÁFA
2026. június 8. 19:14 Győr-Moson-Sopron, Győr
Új GD160 típusú, 160 cm széles gréder raktárról, akár azonnal elvihető. Alkalmazás: • Kertészetekben, mezőgazdaságban • Kommunális feladatokra Műszaki adatok: • Kat-1 traktor hárompont függesztéséhez • Súly: 122 kg • Szélesség: 160 cm • Minimális...
799.000 Ft +ÁFA
2026. június 8. 10:04 Győr-Moson-Sopron, Tét
Készletkisöprés! Gépek nagy kedvezménnyel! Az STU mellső függesztésű, univerzális tolólap hóeltakarítási és tereprendezési feladatokra kifejlesztett munkagép. Alkalmas gazdasági utak, közutak és közterületek hótól való megtisztítására, földmunkák...
175.000 Ft +ÁFA
2026. június 8. 09:14 Győr-Moson-Sopron, Győr
GD140 Gréder, talajszintező Alkalmazás: • Kertészetekben, mezőgazdaságban • Kommunális feladatokra Műszaki adatok: • Kat-1 traktor hárompontos függesztéséhez • Súly: 116 kg • Szélesség: 140 cm
1.400 EUR +ÁFA
2026. június 8. 05:39 Csongrád-Csanád, Domaszék
Hidr.oldalmozgatású 2 méteres tolólap gumi kopóéllel. 2,5 méteres 1500 Eur+áfa
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

Citromfa gondozása: Egy egyszerű alufóliás trükk a kártevők ellen!
Elsőre furcsának tűnhet, de egy egyszerű alufóliacsík valóban hasznos kiegészítő..._fill_540x300_0.jpg)
Stabil árak, borús kilátások a káposztapiacon
Továbbra is kedvezőtlen helyzetben vannak a lengyel káposztatermelők.