Tolólap / Vonólap 170 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tolólapokat és vonólapokat kommunális munkagépként főleg tereprendezési munkák során alkalmazzák, erre a műveletre például földutak karbantartása, javítása kapcsán van szükség. A kommunális célú használat mellett a mezőgazdaságban is használnak toló- és vonólapokat: elsősorban a talaj egyenetlenségeinek kiküszöbölésére és a felszín egyengetésére, simítására. A tolólapokat esetenként akár bizonyos hóeltakarítási munkák során is igénybe veszik.
Az önjáró gréderek talán elterjedtebbek a professzionális felhasználók körében, de bizonyos kisebb volumenű feladatoknál a különféle erőgépekre szerelhető toló- és vonólapok is előtérbe kerülhetnek. A tolólapokat a traktorok, targoncák, vagy teherautók elejére, míg a vonólapokat hátulra szerelik fel, innen származnak az egyes elnevezések is, hiszen a tolólap elhelyezéséből következően maga és a traktor előtt tolja a legyalult földet, míg a vonólapok alkalmazásánál a traktor és a vonólap között helyezkedik el a legyalult föld, amelyet magával húz a vonólap, amely így az előrehaladás következtében a munkavégzés két oldalán halmozódik fel.
A toló- és vonólapokat ilyen módon talajegyengetőknek vagy talajsimítóknak is nevezhetjük, hiszen fő céljuk a felszín egy szintre való hozása a kijelölt útvonalon, területen. A hirdetések kínálatában találkozhatunk a Leko, Samasz, Geo, Intertech, Hydramet, Pronar, Hauer, Agrimetál márkákkal.

Olvasson tovább
2025. június 21. 09:29 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Szállítás(opcionális)...
380.000 Ft +ÁFA
2025. június 21. 09:29 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
2025. június 21. 08:39 Bács-Kiskun, Dunavecse
Házhozszállítással eladó új Leták Leko vonólap, rövid szállítás határidővel! Vonólap munkaszélesség 1,5m-től 4m-ig. Hidraulikus fordító lehetséges. Érdeklődni: 06302632132, 06309348284
299.205 Ft +ÁFA
2025. június 21. 06:59 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
125cm munkaszélességű, kistraktorok fronthidraulikájához tervezett hótoló lap. Segítségével a hóeltakarítás szinte szórakozás. A tolólap emelése, leengedése, és szögbe állítása is hidraulikusan működik. A rugós feszítés megvédi a tolólapot és a...
380.000 Ft +ÁFA
2025. június 21. 05:44 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
380.000 Ft +ÁFA
2025. június 21. 05:04 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap, húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es telefonszámon.
2025. június 21. 04:54 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Szállítás(opcionális)...
2025. június 21. 04:39 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A hó tolólapok, gumiéllel vannak ellátva, homlokrakodóra, fronthidraulikára vagy akár hátsó hidraulikára is szerelhető kerettel. Kézi vagy hidraulikus szög állítással A hótoló lap méretei, adatai: Lemez anyagvastagság : 5 mm Teljes magasság: 720 mm...
311.016 Ft +ÁFA
2025. június 21. 04:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
140cm szélességű, fronthidraulika gyorskapcsoló szerkezetre rögzíthető tolólap. Az ettől nagyobb méretűek ára +15 000 Ft+áfa/10 cm szélesítés. A gyorskapcsoló szerkezet nem tartozék. A gyorskapcsoló szerkezet hátsó szerszámfüggesztésre szerelésével a...
181.094 Ft +ÁFA
2025. június 21. 04:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
AKCIÓS ÁR amíg a készlet tart. Saját gyártású, Komondor SHLR-140 típusú, hátsó függesztésű húzó / tolólap. Kézi elforgatással a palást körbeforgatható és tetszőleges pozícióban rögzíthető. A tolólap gumi vágóéllel van szerelve. A rugós feszítés...
180.000 Ft +ÁFA
2025. június 21. 03:49 Győr-Moson-Sopron, Győr
GD140 Gréder, talajszintező Alkalmazás: • Kertészetekben, mezőgazdaságban • Kommunális feladatokra Műszaki adatok: • Kat-1 traktor hárompontos függesztéséhez • Súly: 116 kg • Szélesség: 140 cm
204.717 Ft +ÁFA
2025. június 21. 03:29 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Saját gyártású, Komondor SHLRH-140 típusú, hátsó függesztésű húzó / tolólap. A szögbeállítás hidraulikusan működik. A palást a munkahenger oldása után teljesen átfordítható toló állásba, majd újbóli rögzítés után a szögbeállítás ebben a helyzetben is...
380.000 Ft +ÁFA
2025. június 20. 22:34 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
2025. június 20. 19:39 Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Szállítás(opcionális)...
2025. június 20. 18:39 Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel,lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
610.000 Ft +ÁFA
2025. június 20. 17:54 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták LEKO vonólap húzólap házhoz szállítással, széles választékban, gumiéllel és vaséllel eladó. A vonólapok 360 fokban elforgathatóak mechanikusan, így toló üzemmódban is használhatóak. Elérhetőek 1,5 m-es munkaszélességtől 4 m-es...
380.000 Ft +ÁFA
2025. június 20. 17:04 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
2025. június 20. 16:24 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman vonólap! Műszaki adatok: - hossza: 2400 mm - szélessége: 3000 mm - magassága: 1200 mm - penge magassága: 510 mm - vázvastagság: 10 mm -...
610.000 Ft +ÁFA
2025. június 20. 16:14 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták LEKO vonólap húzólap házhoz szállítással, széles választékban, gumiéllel és vaséllel eladó. A vonólapok 360 fokban elforgathatóak mechanikusan, így toló üzemmódban is használhatóak. Elérhetőek 1,5 m-es munkaszélességtől 4 m-es...
2025. június 20. 15:24 Veszprém, Pápa
Egyes típusok készletről elérhetőek! Tolólapok különböző munkaszélességben, függesztett kivitelben, hidraulikus állítással. Vonólapok különböző munkaszélességben, függesztett kivitelben. Vontatott gréderek, 500 l-es súlyládával, különböző...
380.000 Ft +ÁFA
2025. június 20. 14:39 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap, húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
2025. június 20. 12:54 Győr-Moson-Sopron, Győr
Új GD180 típusú, 180 cm széles gréder. Alkalmazás: • Kertészetekben, mezőgazdaságban • Kommunális feladatokra Műszaki adatok: • Kat-1 traktor hárompont függesztéséhez • Súly: 154 kg • Szélesség: 180 cm Más méretekben is elérhető.
610.000 Ft +ÁFA
2025. június 20. 11:59 Bács-Kiskun, Géderlak
Eljött a hótolók és a vonólapok ideje! Szegények egész nyáron unatkoztak, de most övék a főszerep… A mai kis havazás csak figyelmeztetés volt a természettől, készülj fel időben a nagy havazásra, és szerezz be egy remek vonólapot vagy hótolót...
354.252 Ft +ÁFA
2025. június 20. 08:24 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Földutak, zúzott kővel borított utak és telephelyek karbantartásának eszköze. Az úton, udvaron közlekedő járművek kerekei által létrehozott gödrök és kitüremkedések egyengetésére szolgál. Rendszeres használatával a felület komfortosan, normál...
2025. június 20. 07:19
Több információt a gépről itt találhat: https://www.vivago-gepker.hu/HOTOLOLAPOK Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon! ÁFA-mentes vásárlás az Európai Unió tagállamain belül, valamint EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Kommunális gép
- Tolólap / Vonólap (170)

Ez a díjnyertes gabonakocsi megváltoztathatja a mezőgazdaságot +VIDEÓ
Utólagosan szerelhető fel hagyományos traktorokra és teljesen autonóm működést...
Sajtóközlemény