Tolólap / Vonólap 176 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tolólapokat és vonólapokat kommunális munkagépként főleg tereprendezési munkák során alkalmazzák, erre a műveletre például földutak karbantartása, javítása kapcsán van szükség. A kommunális célú használat mellett a mezőgazdaságban is használnak toló- és vonólapokat: elsősorban a talaj egyenetlenségeinek kiküszöbölésére és a felszín egyengetésére, simítására. A tolólapokat esetenként akár bizonyos hóeltakarítási munkák során is igénybe veszik.
Az önjáró gréderek talán elterjedtebbek a professzionális felhasználók körében, de bizonyos kisebb volumenű feladatoknál a különféle erőgépekre szerelhető toló- és vonólapok is előtérbe kerülhetnek. A tolólapokat a traktorok, targoncák, vagy teherautók elejére, míg a vonólapokat hátulra szerelik fel, innen származnak az egyes elnevezések is, hiszen a tolólap elhelyezéséből következően maga és a traktor előtt tolja a legyalult földet, míg a vonólapok alkalmazásánál a traktor és a vonólap között helyezkedik el a legyalult föld, amelyet magával húz a vonólap, amely így az előrehaladás következtében a munkavégzés két oldalán halmozódik fel.
A toló- és vonólapokat ilyen módon talajegyengetőknek vagy talajsimítóknak is nevezhetjük, hiszen fő céljuk a felszín egy szintre való hozása a kijelölt útvonalon, területen. A hirdetések kínálatában találkozhatunk a Leko, Samasz, Geo, Intertech, Hydramet, Pronar, Hauer, Agrimetál márkákkal.
Az önjáró gréderek talán elterjedtebbek a professzionális felhasználók körében, de bizonyos kisebb volumenű feladatoknál a különféle erőgépekre szerelhető toló- és vonólapok is előtérbe kerülhetnek. A tolólapokat a traktorok, targoncák, vagy teherautók elejére, míg a vonólapokat hátulra szerelik fel, innen származnak az egyes elnevezések is, hiszen a tolólap elhelyezéséből következően maga és a traktor előtt tolja a legyalult földet, míg a vonólapok alkalmazásánál a traktor és a vonólap között helyezkedik el a legyalult föld, amelyet magával húz a vonólap, amely így az előrehaladás következtében a munkavégzés két oldalán halmozódik fel.
A toló- és vonólapokat ilyen módon talajegyengetőknek vagy talajsimítóknak is nevezhetjük, hiszen fő céljuk a felszín egy szintre való hozása a kijelölt útvonalon, területen. A hirdetések kínálatában találkozhatunk a Leko, Samasz, Geo, Intertech, Hydramet, Pronar, Hauer, Agrimetál márkákkal.
Olvasson tovább
180.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 13. 05:19 Győr-Moson-Sopron, Győr
GD140 Gréder, talajszintező Alkalmazás: • Kertészetekben, mezőgazdaságban • Kommunális feladatokra Műszaki adatok: • Kat-1 traktor hárompontos függesztéséhez • Súly: 116 kg • Szélesség: 140 cm
3.650 EUR +ÁFA
2025. szeptember 13. 03:54 Csongrád-Csanád, Makó
Eladó ÚJ Hydramet PL T017 3,0 típusú vonólap! Jellemzők: - 3.pontra szerelhető - 3,0 m-es munkaszélesség - hidraulikus szögállítás és oldalra kitolás - rögzíthető fix szögek - 2 kör hidraulika kör szükséges - acél kopóél - erős robosztus váz - kat.2...
1.400 EUR +ÁFA
2025. szeptember 13. 03:24 Csongrád-Csanád, Domaszék
Hidr.oldalmozgatású 2 méteres tolólap gumi kopóéllel. 2,5 méteres 1500 Eur+áfa
2025. szeptember 13. 03:09 Somogy, Kaposvár
Deraland Kft. a BEMA termékek magyarországi hivatalos importőre. Cégünk a termékek garanciális és garancián túli vevőszolgálatát is ellátja a kaposvári központú telephellyel és alkatrész raktárral. Az általunk forgalmazott termékeket országos...
700.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 13. 01:39 Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
A vonólapokat függesztett, és vontatott kivitelben gyártjuk. Mind a két kivitelnek masszív, erős vázszerkezettel, és forgatható, cserélhető vágó éllel szereljük. A függesztett vonólap szöge jobbra-balra állítható, míg a vontatott nem állítható. Munka...
290.000 Ft
2025. szeptember 13. 01:39 Pest, Nagykőrös
170 cm széles kis tolólap hótoló hydralikus csukású Újszerű állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
2.405 EUR +ÁFA
2025. szeptember 13. 01:29 Békés, Gyula
Egyszerű munkagép, mely kiválóan alkalmas hó eltakarításra, vagy éppen laza szerkezetű talaj egyengetésére. A gumiél levehető, így akár vágóélként is funkcionálhat. Keresse fel weboldalunkat, ahol részletes leírást talál a munkagépről. Áraink a...
745.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 13. 01:19 Komárom-Esztergom, Környe
Új VAgro minőségi hidraulikus vonólapok közvetlenül a gyártótól. Vonólapjaink alkalmasak hóhúzásra, földegyengetésre, dűlőutak karbantartására. Felépítésük, műszaki jellemzőik: - 3,0 m lapszélesség - hidraulikus szögállítás (jobbra-balra) -...
610.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 13. 00:49 Bács-Kiskun, Géderlak
Népszerű vonólapjaink mellett, már a fronthidraulikára szerelhető tolólapok gyártását is megkezdtük. Kétféle kivitelben készítjük, kézi és hidraulikusan állítható változatokban. Tolólapjainkat gumiéllel szerelve szállítjuk és fémélet is adunk hozzá....
785.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 13. 00:49 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Professzionális hidraulikus hótoló 2,5 m munkaszélesség - Tolólap rugózás, lengéscsillapítás - Hidraulikus állítás 2 munkahenger segítségével - Erős váz - Közúti világítás - Osztott gumilap - Támasztólábak Érd.: 0630 943 6876
314.953 Ft +ÁFA
2025. szeptember 13. 00:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
200 cm szélességű tolólap rakodógéphez, homlokrakodóhoz. A tolólapot megrendelésre gyártjuk, melyhez a csatlakozó méretek megadása szükséges. A gyártási idő 2 hét. A rakodógéphez a gémen elhelyezett kanálrögzítők segítségével, gyorsan és egyszerűen...
212.591 Ft +ÁFA
2025. szeptember 13. 00:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Tolólap targoncához. Egyszerűen csatlakoztatható és elforgatható hótoló lap villás targoncákhoz. A kialakítása lehetővé teszi, bármilyen villaméretű, akár hidraulikusan, akár kézzel, oldalirányban mozgatott villákkal rendelkező targoncához való...
745.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 12. 23:04 Komárom-Esztergom, Környe
Új VAgro hidraulikus vonólapok közvetlenül a gyártótól. Vonólapjaink alkalmasak hóhúzásra, földegyengetésre, dűlőutak karbantartására. Felépítésük, műszaki jellemzőik: - 3,0 m lapszélesség - hidraulikus szögállítás (jobbra-balra) - 120x120-as...
2025. szeptember 12. 22:09 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. szeptember 12. 20:34 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240cm-es vonólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
259.835 Ft +ÁFA
2025. szeptember 12. 20:24 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
125 cm szélességű, a traktor elejére rögzíthető tolólap. A traktor saját egykörös hidraulikájával biztosítható az emelés, illetve süllyesztés, a szögbeállítás viszont manuálisan, kézi erővel történik. A tolólap gumi vágóéllel van szerelve. A rugós...
1.200.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 12. 20:19 Bács-Kiskun, Géderlak
GÉPEINK MÁR HORGANYOZVA IS RENDELHETŐEK! A horganyzott felületek előnyei közé tartozik, hogy ellenállóbbak a korrózióval szemben, és ezáltal hosszabb élettartamot biztosítanak a munkagépeknek. A kezelt felület könnyen tisztítható, így a horganyzott...
2025. szeptember 12. 17:39 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman vonólap! Műszaki adatok: - hossza: 2400 mm - szélessége: 3000 mm - magassága: 1200 mm - penge magassága: 510 mm - vázvastagság: 10 mm -...
2025. szeptember 12. 16:29 Veszprém, Pápa
Egyes típusok készletről elérhetőek! Tolólapok különböző munkaszélességben, függesztett kivitelben, hidraulikus állítással. Vonólapok különböző munkaszélességben, függesztett kivitelben. Vontatott gréderek, 500 l-es súlyládával, különböző...
380.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 12. 15:04 Hajdú-Bihar, Biharkeresztes
Új Mosh 240 cm-es vonólap, húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es telefonszámon.
2025. szeptember 12. 14:19 Bács-Kiskun, Dunavecse
Házhozszállítással eladó új Leták Leko vonólap, rövid szállítás határidővel! Vonólap munkaszélesség 1,5m-től 4m-ig. Hidraulikus fordító lehetséges. Érdeklődni: 06302632132, 06309348284
2025. szeptember 12. 14:19 Győr-Moson-Sopron, Győr
Új GD180 típusú, 180 cm széles gréder. Alkalmazás: • Kertészetekben, mezőgazdaságban • Kommunális feladatokra Műszaki adatok: • Kat-1 traktor hárompont függesztéséhez • Súly: 154 kg • Szélesség: 180 cm Más méretekben is elérhető.
2025. szeptember 12. 12:29 Bács-Kiskun, Kecskemét
Leírás A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész...
380.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 12. 10:59 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap, húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
380.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 12. 10:34 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Kommunális gép
- Tolólap / Vonólap (176)

Időjárás: Készülj, először mutatja meg magát idén az ősz
Vasárnap hidegfront hoz záporokat, zivatarokat.
10 szuper fagyasztott étel a vércukorszint stabilizálásához
Hogyan segíthetnek a fagyasztott ételek a vércukorszint kiegyensúlyozásában?