Tolólap / Vonólap 174 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tolólapokat és vonólapokat kommunális munkagépként főleg tereprendezési munkák során alkalmazzák, erre a műveletre például földutak karbantartása, javítása kapcsán van szükség. A kommunális célú használat mellett a mezőgazdaságban is használnak toló- és vonólapokat: elsősorban a talaj egyenetlenségeinek kiküszöbölésére és a felszín egyengetésére, simítására. A tolólapokat esetenként akár bizonyos hóeltakarítási munkák során is igénybe veszik.
Az önjáró gréderek talán elterjedtebbek a professzionális felhasználók körében, de bizonyos kisebb volumenű feladatoknál a különféle erőgépekre szerelhető toló- és vonólapok is előtérbe kerülhetnek. A tolólapokat a traktorok, targoncák, vagy teherautók elejére, míg a vonólapokat hátulra szerelik fel, innen származnak az egyes elnevezések is, hiszen a tolólap elhelyezéséből következően maga és a traktor előtt tolja a legyalult földet, míg a vonólapok alkalmazásánál a traktor és a vonólap között helyezkedik el a legyalult föld, amelyet magával húz a vonólap, amely így az előrehaladás következtében a munkavégzés két oldalán halmozódik fel.
A toló- és vonólapokat ilyen módon talajegyengetőknek vagy talajsimítóknak is nevezhetjük, hiszen fő céljuk a felszín egy szintre való hozása a kijelölt útvonalon, területen. A hirdetések kínálatában találkozhatunk a Leko, Samasz, Geo, Intertech, Hydramet, Pronar, Hauer, Agrimetál márkákkal.
Az önjáró gréderek talán elterjedtebbek a professzionális felhasználók körében, de bizonyos kisebb volumenű feladatoknál a különféle erőgépekre szerelhető toló- és vonólapok is előtérbe kerülhetnek. A tolólapokat a traktorok, targoncák, vagy teherautók elejére, míg a vonólapokat hátulra szerelik fel, innen származnak az egyes elnevezések is, hiszen a tolólap elhelyezéséből következően maga és a traktor előtt tolja a legyalult földet, míg a vonólapok alkalmazásánál a traktor és a vonólap között helyezkedik el a legyalult föld, amelyet magával húz a vonólap, amely így az előrehaladás következtében a munkavégzés két oldalán halmozódik fel.
A toló- és vonólapokat ilyen módon talajegyengetőknek vagy talajsimítóknak is nevezhetjük, hiszen fő céljuk a felszín egy szintre való hozása a kijelölt útvonalon, területen. A hirdetések kínálatában találkozhatunk a Leko, Samasz, Geo, Intertech, Hydramet, Pronar, Hauer, Agrimetál márkákkal.
Olvasson tovább
200.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 5. 15:59 Győr-Moson-Sopron, Győr
Új GD160 típusú, 160 cm széles gréder raktárról, akár azonnal elvihető. Alkalmazás: • Kertészetekben, mezőgazdaságban • Kommunális feladatokra Műszaki adatok: • Kat-1 traktor hárompont függesztéséhez • Súly: 122 kg • Szélesség: 160 cm • Minimális...
480.000 Ft
2025. szeptember 5. 15:44 Bács-Kiskun, Kecskemét
Mechanikusan fordítható tolólap 28°-ban balra és jobbra. • Első csatlakozó fémlemezes gyorscsatlakozóval 260*370. • Első penge, kettős működésű hidraulikus hengerrel. • 4 rugós rezgéscsillapító rendszer a maximális biztonság érdekében. • Navigációs...
2025. szeptember 5. 15:09 Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
866.134 Ft +ÁFA
2025. szeptember 5. 13:29 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Az SHE-150, 150 cm munkaszélességű többfunkciós hótolólap, hóeke. Az univerzális illesztő pajzs segítségével szinte minden típusú kistraktorra felszerelhető. Használható utak, járdák, parkolók és egyéb felületek hómentesítésére. A tolólap...
610.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 5. 13:09 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták LEKO vonólap húzólap házhoz szállítással, széles választékban, gumiéllel és vaséllel eladó. A vonólapok 360 fokban elforgathatóak mechanikusan, így toló üzemmódban is használhatóak. Elérhetőek 1,5 m-es munkaszélességtől 4 m-es...
896.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 5. 12:14 Bács-Kiskun, Kecskemét
Munkaszélesség (m): 3 Hosszúság (mm): 1900 Magasság (mm): 1200 Tömeg (kg): 520 Vonólap magasság (mm): 700 Max. elforgatási szög: 45 Teljesítményigény (LE): 60 Főtartó keresztmetszet (mm): 160×160 + hidraulikus fordítóval: 110.000 Ft + áfa Öt...
380.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 5. 11:14 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
610.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 5. 10:29 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták LEKO vonólap húzólap házhoz szállítással, széles választékban, gumiéllel és vaséllel eladó. A vonólapok 360 fokban elforgathatóak mechanikusan, így toló üzemmódban is használhatóak. Elérhetőek 1,5 m-es munkaszélességtől 4 m-es...
380.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 5. 07:59 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap, húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
2025. szeptember 5. 06:39 Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: Az AGRIMETAL kizárólagos magyarországi forgalmazója a Royal Traktor! •Garancia •Országos...
2.240.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 4. 21:19 Bács-Kiskun, Géderlak
Félig függesztett gréderekkel bővítettük termékpalettánkat, így már durvább földutak karbantartására is kínálunk munkaeszközt. Gréderünket fém és gumi éllel szállítjuk. Most bevezető áron meg is rendelheti… LEKO 3,5 méteres gréder, 500 L-es...
400.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 4. 17:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
SP tolólap 180 cm , 240 cm munkaszélességel , hidraulikus szögállítás ,gumiéllel ,agroman
471.700 Ft +ÁFA
2025. szeptember 4. 17:19 Heves, Hort
Homlokrakodóra csatlakozó tolólap. Szélesség 200 cm + 2*10cm toldat. Fém késsel. Hidraulikus szög állítással.
610.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 4. 13:29 Bács-Kiskun, Géderlak
Időben rendelje meg hóekéját vagy hótolóját, még a havazás előtt!!! A feltüntetett ár az 1,5 méter munkaszélességű vonólapra és tolólapra vonatkozik!!! Vásároljon vonólapot vagy tolólapot közvetlen a gyártótól INGYENES házhozszállítással!...
251.890 Ft +ÁFA
2025. szeptember 4. 13:09 Heves, Hatvan
Kiváló minőségű Tolólap HTL-125 hidraulikus emeléssel, kézi elforgatással - Japán kistraktorokhoz Típus: HTL-125 125 cm-es szélességű, gumi vágóéllel szerelt hótoló lap, hidraulikus emeléssel, kézi elforgatással. A tolólap mechanikusan 30 fokban...
263.700 Ft +ÁFA
2025. szeptember 4. 12:54 Heves, Hatvan
Kiváló minőségű Tolólap HTL-140 hidraulikus emeléssel, kézi elforgatással - Japán kistraktorokhoz Típus: HTL-140 140 cm-es szélességű, gumi vágóéllel szerelt hótoló lap, hidraulikus emeléssel, kézi elforgatással. A tolólap mechanikusan 30 fokban...
2025. szeptember 4. 10:39 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
234.600 Ft +ÁFA
2025. szeptember 1. 18:44 Bács-Kiskun, Kecskemét
A GEO termékeinek magas minőségét szigorú gyártási folyamatok és a nemzetközi szabványoknak való megfelelés biztosítják. A GEO termékeket úgy tervezték, hogy ellenálljanak a nehéz körülményeknek, miközben kiemelkedő teljesítményt és tartósságot...
360.000 Ft
2025. szeptember 1. 15:59 Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Forgatható húzólap,hóeke, új állapotban eladó. Érték egyeztetéssel mezőgazdasági gép beszámítása lehetséges! Szállítás és rakodás megegyezés szerint! Érdeklődni lehet: 06-20-3355-358 663
2025. augusztus 29. 23:49 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. augusztus 29. 10:49 Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel,lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
2025. augusztus 29. 09:19 Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Szállítás(opcionális) Cégünk...
2025. augusztus 29. 07:29 Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
2025. augusztus 29. 06:54 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Szállítás(opcionális) - 1,5...
2025. augusztus 28. 09:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
Leko vonólapok Lizing lehetőséget is biztosítunk ! 1M ft minimum finanszírozott összegtől - 3-5 éves futamidővel - 5 % kamattal -évi 2 törlesztőrészlet .
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Kommunális gép
- Tolólap / Vonólap (174)
Hirdetés

Zöldség-gyümölcs szállítása modern környezetbarát módon – a kartondoboz szerepe
A modern kartondoboz nem csupán teherbíró és praktikus, hanem a környezettudatos...