7 találatok 155 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
20.950.000 Ft +ÁFA
ÚJ Krampe Big Body 790 Carrier (BB 790) 22.000 kg teherbírás, hátra billenő prémium pótkocsi, 37,5 m³, légfék, 60 cm magasító, LED, 40 km/h Évjárat: 2025 Monitorral rendelkezik: Nem Garancia: 5 év garancia // EGYÉB // - Főbb jellemzők: - - Rakodótér...
Felszereltség: - 600-as oldalfal - 800-as magasító - létra - LED-es lámpa - LED-es szélességjelző - Y2100 vonórúd, vonórúdon kislétrával - hátsó aláfutásgátló - új gumik 385/65 R22,5 - 2 db rögzítő ék - csapos vonófej - 2 körös fékkel Metal-Fach T...
Eb 7/70 egytengelyes pótkocsi, 1974, piros rendszám, friss műszakival, három oldalra billenős, gyári, hibátlan felépítménnyel, 8,25*20-as kerekekkel, magfeltöltő csigával eladó.
12 to hasznos teherbírású pótkocsik akár feltöltő csigával is felszerelve továbbra is a legjobb áron. REALAGRO KFT.
Műszaki adatok: Plató hosszúsága: 4510 mm Plató szélessége: 2410 mm Oldalfalak magassága: 600 + 800 mm Raktérfogat: 15,2 m³ Legnagyobb hosszúság: 7140 mm Legnagyobb szélesség: 2550 mm Magasság: 2880 mm Nyomtávolság: 1850 mm Saját tömeg: 4000 kg...
Panav BSS P217.1313 gabonás pótkocsi, 1992, piros rendszám, 2023.05-ig műszaki, 12,5 t terhelhetőséggel, 2 tengelyes, 2 oldalra billenős, magasítós, takaróponyvával, kamionkerekkel, 70%-os gumikkal, új, erős felépítménnyel, felújított fékrendszerrel...
1.035.425 Ft +ÁFA
2025. november 11. 20:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Elsősorban japán kistraktorokhoz tervezett, 3 irányba billenthető platóval szerelt könnyű pótkocsi. A billentés hidraulikusan, a traktorról való leszállás nélkül működtethető. Ne ijessze meg, ha a traktorán nem lát a hidraulika csövekhez kapcsolható...
Háromtengelyes - három oldalra billentő pótkocsi 24 tonnás össztömeggel Plató: 7 200 mm x 2 420 mm, betűzhető sarokrakoncák és középső rakoncák, körbefutó gumitömítés különleges profillal, teljes acélpadló, nova szürke festéssel 3 tengelyes futómű...
Fliegl TMK 378 PROFI teknős kocsi Bemutató gép Professzionális horganyzott keret 3 tengelyes kivitel 31.000 Kg össztömeg Professzionális horganyzott alváz 7,15m X ( 2,22m/232m) X 2,1m (alap oldalmagasság 1,5m + 0,6m oldalfal magasító) kúpos kivitelű...
8.900 EUR +ÁFA
KÉSZLETEN: METAL-FACH T-703 PÓTKOCSI 2 körös fékkel, magasítóval 9170 euró + Áfa METAL-FACH T-703 PÓTKOCSI ráfutó fékkel, magasítóval 8900 euró + Áfa Teherbírás: 3500 kg Rakfelület kapacitása: 3,1/6,2 m³ (opcionális) Rakfelület magassága: 500 mm...
13.700.000 Ft +ÁFA
Speciális nagy szilárdságú acélból gyártva. Automatikus hegesztési és vágási technológiával készült. 4 mm-es speciális acélból készült plató. Szemcseszórásos tisztítás festés előtt. Központi magkieresztő 390 x 330 mm. Mellső horganyzott létra. Erős,...
8.900.000 Ft +ÁFA
Zaslaw D-737 AA 14 t XL mezőgazdasági billenős pótkocsi - Maximális össztömeg: 18 000 kg - Rakodási súly: 14 000 kg - Térfogat: 20,5 m³ - Raktér belső hossza: 5 200 mm - Raktér belső szélessége: 2 420 mm - Teljes magasság: 3 050 mm - Teljes hossz: 7...
3.699.000 Ft nettó
16 tonnás, piros rendszám, 5 év műszaki, új gumik, ponyva, billenős, jó állapotban eladó
199.000 Ft
Metal Fach 711/3 típusú pótkocsi új oldalfal garnitúra eladó! Igény esetén több szett is rendelkezésre áll. Méretei: - 2410 mm széles - 4510 mm hosszú - 600 mm magas Szállításban tudok segíteni! Ár: 199.000.- Ft www.koros-welt.hu A hirdetésben...
Metal-Fach forgózsámolyos és tandem pótkocsik teljes típusválasztéka kedvező áron kapható! Három oldalra billenő felépítmény. Választható opciók: ponyva tartóval, pótkerék, pódium, oldalfalak igény szerint stb. Minden pótkocsira 1 ÉV GARANCIÁT...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...

3.124.980 Ft
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal, beleértve a billenthető pótkocsikat és permetezéshez használt gépeket. A megbízhatóságnak különleges jelentése...
2.850.000 Ft
Eladó! Eb 4 magasemelésű billenős pótkocsi magfeltöltő csigával Kifogástalan Jó állapotban, Új magfeltöltővel, Piros rendszámos. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess...
1.790.000 Ft
EB 7 EB7/70 billenős pótkocsi eladó. - 3 oldalra billenő - piros rendszámmal - 1 év műszaki vizsgával - magasítóval Szállítás megoldható! A billenős pótkocsi kiválóan alkalmas mezőgazdasági munkákhoz, szállításhoz. Érdeklődni a részletekért...
2.995.000 Ft +ÁFA
Egytengelyes pótkocsi Terhelhetőség [kg] 5000 Súly [kg] 1140 Teljes hossz / Teljes szélesség / Teljes magasság [mm] 4570-4770 / 2150 / 930-2450 Hosszúság / szélesség / raktér magassága [mm] 3340/1890/500 Billenő / billenő szög (hátsó / oldalak)...
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel,lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: • Garancia • Országos szervízhálózat • Hitel, lízing szolgáltatás • Garantált alkatrész utánpótlás...
Érd.06703284114 7 és 9 tonnás kéttengelyes pótkocsik,kedvező áron. – 7 tonnás,kéttengelyes pótkocsi – 9 tonnás,kéttengelyes pótkocsi Lizing lehetőséget is biztosítunk !!!! - 1 M ft minimum finanszírozott összegtől - 3-5 éves futamidővel - 5% kamattal...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (155)

3 napos időjárás-előrejelzés: Durva, ami ránk vár
Összefüggő frontális felhőzet terjeszkedik délkeleti irányba.
Mikor lehet veszélyes a rizsfogyasztás?
Ismerd meg, hogyan tárolható biztonságosan a főtt rizs, és hogyan készíthetsz...