EKE találatok 19 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
Háromoldalú hidraulikus billentés. Bicchi mezőgazdasági pótkocsi kínálatunkban légfékes vagy ráfutófékes modellek is elérhetők, modern, megbízható kivitelben! Egy- és háromoldalú hidraulikus billentés, 2-20 tonnás teherbírással, maximális sebesség 30...
A KC-BÉKÉS KFT. új és használt mezőgazdasági gépek, alkatrészek és traktorok értékesítésével, országos szállítással, rövid határidőn belül, szerviz, hitel, lízing, pályázati lehetőséggel áll az Önök rendelkezésére. Leírás (műszaki adatok, dimenzió...
A KC-BÉKÉS KFT. új és használt mezőgazdasági gépek,alkatrészek és traktorok értékesítése országos szállítással rövid határidőn belül, szerviz , hitel, lízing pályázati lehetősséggel áll az Önök rendelkezésére . Eladó Farmer 62 PÓTKOCSI 2 OLDALRA...
Háromoldalú hidraulikus billentés. Maximális sebesség: 30 km/h. Terhelésszabályozott fék (ráfutófék). Dupla oldalfallal! Felszereltség: - 3 irányú hidraulikus billentés rugalmas tömlővel és gyorscsatlakozóval - Billenésgátló rendszer elzárószeleppel...
39.950 EUR
Eladó keveset használt takarmányszállító fúvós/fluid pótkocsi. Rendelhető új, 2-3 rekeszes, pályázható tápszállító vagy terményszállító, takarmányszállító fúvós/fluid pótkocsi. Kérje ajánlatunkat! Pályázaton is igényelhető cseh gyártmányú...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
A KC-BÉKÉS KFT.5600.Békéscsaba, Felsőnyomás tanya 428 ajánlja figyelmükbe: FARMTECH EDK-800 Három oldalra billenő, 4,14x2,15 platóméret, 50+50 cm-es oldalfal, 9 m3-es felépítmény, központi nyitás. Választható gumizás év alsó-felső vonórúd. Rugózott...
3.131.000 Ft +ÁFA
A BP-1500 R típusú ráfutófékes egytengelyes mezőgazdasági pótkocsi minimum 18 kW (25 LE) vagy ennél nagyobb teljesítményű traktorral vontatható. A három oldalra billenthető felépítményű pótkocsi alkalmas különféle ömlesztett anyagok, gabonafélék,...
Új PV-4000 három oldalra billenős,egy tengelyes pótkocsi légfékkel és ráfutó fékkel,kedvező áron a TZ-AGROGÉPEK-től! Méretei: 1800 x 3000 mm A plató magassága a földtől: 894 mm Maximális sebesség: 25 km/óra Súlya: 960 kg Teherbírás: 4 tonna Kerekek:...
Új PV-3000 típusú,három oldalra billenős,egy tengelyes pótkocsi kedvező áron,a TZ-AGROGÉPEK Kft.-től! Méretei: 1800 x 3000 mm A plató magassága a földtől: 894 mm Maximális sebesség: 25 km/óra Súlya: 900 kg Teherbírás: 3 tonna Kerekek:...
Új PV-2000 típusú,három oldalra billenős, egy tengelyes pótkocsi kedvező áron,a TZ-AGROGÉPEK Kft.-től! Méretei: 1500 x 2500 mm A plató magassága a földtől: 884 mm Maximális sebesség: 25 km/óra Súlya: 780 kg Teherbírás: 2 tonna Kerekek:...
1.465.000 Ft
Gyártó: Trigano Gyártási év: 2025 Garancia: 3 év Fék: igen Plató mérete: 253 x 134 x 50 cm – kézi pumpával billenős Tengely: 2 x 750 kg Össztömeg: 1500 kg Saját tömeg: 450 kg Teherbírás: 1050 kg Az utánfutó bevezető ára: bruttó 1 542 000 Ft helyett...
2.726.500 Ft
Eladó HW8011-es billenős pótkocsi piros rendszámmal, kamion kerekekkel vagy anélkül, erősített féderlapokkal, 150 cm magasítással. Megbízható mezőgazdasági pótkocsi nagy teherbírással, kiváló állapotban.
95.000 Ft
100 000 Ft/db. Billenős pótkocsihoz, HW 8011-eshez és T0 88-ashoz való kamion kerekek eladók, azonnal használható, jó állapotban.
1.700.000 Ft
Megbízható, hegesztésmentes alvázzal rendelkező billenős pótkocsi eladó. Azonnal munkára fogható, új fékekkel és új kerékcsapágyakkal felszerelve. Műszaki érvényesség: 2029.06.30. Ideális mezőgazdasági felhasználásra, kiváló pótkocsi munkagépekhez.
3.200.000 Ft
Eladó HW 6011-es billenős pótkocsi kamion kerekekkel. 1983-as évjáratú, 2 éve teljes körű felújításon esett át, újraterveztetve és KPM műszakival rendelkezik. A forgalmiban feltüntetve a felépítmény módosítása és a kamion kerék mérete is. 3 év...
290.000 Ft
Eladó a képen látható billenős pótkocsi papírok nélkül. Légfékes, jó állapotú mezőgazdasági pótkocsi eladó.
1.300.000 Ft +ÁFA
Eladó a képen látható fékezett, ráfutófékes, billenős utánfutó, 1,8 tonna össztömeggel, kéttengelyes kivitelben. Az utánfutó 3 oldalra nyitható platóval, hátra billentős rendszerrel, csörlővel, horganyzott alvázzal, alumínium oldalfalakkal és saját...
699.000 Ft +ÁFA
Vásároljon most BP-1000 R ráfutófékes, hátrabillenős pótkocsit AKCIÓS áron A kiváló, magyar gyártmányú BP-1000 R típusú pótkocsi ideális kiegészítője a 10 LE vagy annál nagyobb teljesítményű traktoroknak. Hidraulikusan billenthető hátrafelé, ezáltal...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (19)

Várj a vásárlással! Ez a termék sokkal olcsóbb lesz decembertől!
Újabb élelmiszerek kerültek az árrésstop alá – mutatjuk a teljes listát!
Hirdetés