Hirdetés
Új billenős pótkocsi 956 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
13 éve hirdető
2025. május 4. 18:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
Új Metal- Fach 1-2 tengelyes és tandem pótkocsik kedvező áron,garanciával!Már 1,5 tonnástól fölfelé!Keressen bennünket elérhetőségeinken,és kérje ajánlatunkat!! A Metal-Fach pótkocsik széles palettájával rendelkezik, melyek mind mezőgazdasági, mind...
13 éve hirdető
2025. május 4. 18:14 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
PV-2000 típusú,egy tengelyes,2 tonnás,légfékes,három oldalra billenős pótkocsi kedvező áron! EU adószámmal rendelkezőknek akár ÁFA mentes számlára!
13 éve hirdető
2025. május 4. 17:59 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
7-9-12 tonnás tandem pótkocsik kedvező áron! – 7 tonnás tandem pótkocsi – 9 tonnás tandem pótkocsi – 12 tonnás tandem pótkocsi
13 éve hirdető
2025. május 4. 17:54 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
Új Metal- Fach 1-2 tengelyes és tandem pótkocsik kedvező áron,garanciával!Már 1,5 tonnástól fölfelé!Keressen bennünket elérhetőségeinken,és kérje ajánlatunkat!! A Metal-Fach pótkocsik széles palettájával rendelkezik, melyek mind mezőgazdasági, mind...
2025. május 4. 17:44 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
309.900 Ft +ÁFA
11 hónapja hirdető
2025. május 4. 17:39 Billenős pótkocsi Tolna, Szekszárd
GEO termékeinek magas minőségét szigorú gyártási folyamatok és a nemzetközi szabványoknak való megfelelés biztosítják. A GEO termékeket úgy tervezték, hogy ellenálljanak a nehéz körülményeknek, miközben kiemelkedő teljesítményt és tartósságot...
2025. május 4. 17:39 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Könnyű kivitelű pótkocsik kisüzemek, önkormányzatok, kisgazdaságok részére és egyedi feladatokhoz. Szűk területen előnyösen kihasználható fordulékonyságuk, kis vonóerő igényük. Hagyományos oldalrendszerrel vegyes használatra alkalmasak. Fékrendszer...
2025. május 4. 17:24 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Rendelje meg végfelhasználóként most AJG gyártól az AP bármilyen típusú pótkocsiját vagy szippantóját Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hivatalos képviseletétől, és rendkívüli kedvezményben részesítjük. Készleten lévő gépekről érdeklődjön: Érd:...
13 éve hirdető
2025. május 4. 17:24 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
PV-4000 típusú,egy tengelyes,4 tonnás,légfékes,három oldalra billenős pótkocsi kedvező áron! EU adószámmal rendelkezőknek akár ÁFA mentes számlára!
2025. május 4. 16:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T780 HÁROMTENGELYES PÓTKOCSI 3 ÉV GARANCIÁVAL! - ÖSSZTÖMEG: 24T (szerkezetileg megengedett össztömeg 27T) - ÖNSÚLY: 7.700 KG - Raktér kapacitás: 30 m3 - 3 oldalra billentés - 800+800 OLDALFAL - 425/65 R22,5 kerekek - Ponyva+pódium - MŰSZAKI...
230.000 Ft +ÁFA
11 hónapja hirdető
2025. május 4. 16:14 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
GEO termékeinek magas minőségét szigorú gyártási folyamatok és a nemzetközi szabványoknak való megfelelés biztosítják. A GEO termékeket úgy tervezték, hogy ellenálljanak a nehéz körülményeknek, miközben kiemelkedő teljesítményt és tartósságot...
8.050.000 Ft
8 éve hirdető
2025. május 4. 15:59 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Kunhegyes
Válogasson kedvére telephelyünkön széles választékunkból, melyben többek között megtalálhatók FLIEGL tartálykocsik 6,2-10,6 m3-ig, valamint bálaszállítók és 3 oldalra billentő pótkocsik többféle kivitelben. További egyedi igényeket is teljesítünk...
6 éve hirdető
2025. május 4. 15:24 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Zaslaw D-737AA 14 XL tonnás pótkocsi Műszaki adatok • Össztömeg: 18 000 kg • Hasznos teher: 14 000 kg • Saját tömeg: 4 800 kg • Rakodó térfogat: 20,5 m³ • Belső hossz: 5 210 mm • Belső szélesség: 2 420 mm • Jármű magassága: 3 040 mm • Külső hossz: 7...
6 éve hirdető
2025. május 4. 15:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
D-737AA-14 tonnás pótkocsi Műszaki adatok • Össztömeg: 18 000 kg • Hasznos teher: 14 000 kg • Saját tömeg: 4 700 kg • Rakodó térfogat: 17,6 m³ • Belső hossz: 5 210 mm • Belső szélesség: 2 420 mm • Jármű magassága: 2 840 mm • Külső hossz: 7 650 mm •...
6 éve hirdető
2025. május 4. 14:39 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Zaslaw D-737BA-10 tonnás pótkocsi Műszaki adatok • Teljes súly (GVW): 14 300 kg • Hasznos teher: 10 000 kg • Saját súly: 3 900 kg • Rakodó térfogat: 13,2 m³ • Belső hossz: 4 545 mm* • Belső szélesség: 2 420 mm* • Jármű magassága: 2 580 mm* • Külső...
4.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. május 4. 13:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Magasítóval, ponyvával, ponyvatartóval, pódiummal, légfékrendszerrel, új gumikkal. - Használt pótkocsi beszámítás lehetséges. Érd.: 0630 943 6876.
6 éve hirdető
2025. május 4. 13:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Zaslaw D-737BA-8 tonnás pótkocsi Műszaki adatok • Teljes súly (GVW): 11 200 kg • Hasznos teher: 8 000 kg • Saját súly: 3 200 kg • Rakodó térfogat: 10,8 m³ • Belső hossz: 4 545 mm* • Belső szélesség: 2 420 mm* • Jármű magassága: 2 210 mm • Külső...
2025. május 4. 13:04 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
750.000 Ft
2 éve hirdető
2025. május 4. 12:59 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Komárom
Graecus MT1500-H pótkocsi - Hidraulikus billenés - Horganyzott, nyitható ajtók 40 cm - Megerősített minden igénybevételi ponton - Megerősített padló a kopásállóság és a szilárdság érdekében - Kézifék - Hátsó lámpák 12 voltos csatlakozóval - Vonórúd -...
2025. május 4. 12:44 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
2025. május 4. 12:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. május 4. 12:29 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
2025. május 4. 11:34 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A jól bevált AJG Agrogép gépgyár által gyártott Magyar AP 500 1 tengelyes pótkocsi 5 tonna hasznos teherbírással, magasítóval, műszakival korlátozott darabszámban ismét elérhető! Az AP típusjelzésű traktorvontatású, 3 oldalra billenthető felépítményű...
4 éve hirdető
2025. május 4. 11:24 Billenős pótkocsi Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Nagyon jó minőségű, közkedvelt magyar pótkocsi eladó! - Plató hosszúsága: 5200 mm - Plató szélessége: 2420 mm - Oldalfal magassága: 800 + 800 mm - Rakfelület magassága: 1435 mm - Raktérfogat: 20,1 m3 - Legnagyobb hosszúság: 7400 mm - Legnagyobb...
2025. május 4. 11:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T 663/2 tandem pótkocsi AKCIÓS ÁRON KÉSZLETRŐL ELVIHETŐ Műszaki adatok Szerkezetileg megengedett össztömeg: 11000 [kg] Megengedett össztömeg**: 9700 [kg] Teherbírás*: 7000 [kg] Saját tömeg: 2700 [kg] Rakodótér térfogata: 9,8 [m³]...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (956)
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)
Aktualitások a szőlő növényvédelmében – Heti Körkérdés
A termés minőségét és mennyiségét is jelentősen befolyásolhatja, milyen..._fill_540x300_0.jpg)
Történelmi léptékű járvány: már 290 hazai telepet érint a vírus
Egyre több ország alkalmaz vakcinát, de a siker kulcsa továbbra is a megelőző...