Billenős pótkocsi 1.560 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
Érd.06703284114 7 és 9 tonnás kéttengelyes pótkocsik,kedvező áron. – 7 tonnás,kéttengelyes pótkocsi – 9 tonnás,kéttengelyes pótkocsi Lizing lehetőséget is biztosítunk !!!! - 1 M ft minimum finanszírozott összegtől - 3-5 éves futamidővel - 5% kamattal...
1.599.000 Ft +ÁFA
7 tonnás raksúly, piros rendszám, 5 év műszaki, jó állapotban eladó
2.599.000 Ft nettó
10 tonnás, széles kerekekkel, automata oldalfelcsukással, piros rendszám, műszakival, felújított állapotban eladó
2.999.000 Ft nettó
5 m hosszú, rugós oldalfelcsukású, műanyag sárvédős, piros rendszám, 5 év műszaki, teljesen felújított állapotban eladó.
2.990.000 Ft +ÁFA
12 tonna raksúly, piros rendszám, 5 év műszaki, automata oldalak, kamion kerekek, jó állapotban eladó
21.950.000 Ft +ÁFA
ÚJ Krampe Big Body 750 Carrier (BB 750) 22.000 kg teherbírás, hátra billenő prémium pótkocsi, 35,2 m³, légfék, 60 cm magasító, LED, 40 km/h Évjárat: 2025 Önsúly: 7850 kg Monitorral rendelkezik: Nem Garancia: 5 év garancia // EGYÉB // - Főbb...
3.999.000 Ft nettó
18 tonnás, 2 oldalra billenős, automata oldalcsukás, piros rendszám, 5 év műszaki, felújított állapotban eladó
2.999.000 Ft nettó
16 tonnás, kamionkerekes, piros rendszámos, friss műszakis, teljesen felújított, gabona magasítókkal, pótkerékkel, automata oldalfelcsukás a baloldalon, jó állapotban eladó
2.730.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Schmitz billencs felepitmeny 8x4 autora szerelheto segedvazzal egyutt, 2015 evjarat.
690.000 Ft
MBP 6,5 billencs pótkocsi, munkára fogható állapotban. Forgalmi rendszáma nincs. Tekintse meg további járműkínálatunkat honlapunkon, vagy a kereskedő további járművei menüpontban!
2.799.000 Ft
2020 - as évjárat, teljesen felújított, új oldalak, fékek, gumik. 5 év műszakival, 2 oldalra billenős, balra alulnyíló oldalak. Jó állapotban.
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2.799.000 Ft
1999-es évjárat, 12 tonnás, jobbra automata oldalcsukással, széles gumikkal, gabona magasítóval. Lassú jármű pótkocsi. 5 év műszakival, 2 oldalra billenős, felújított állapotban.
5.600 EUR
Kögel SK24 billencs pótkocsi, 1993-as évjárat, 3 tengelyes, 24 tonna max teherbírás, légpárnás felfüggesztés. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% ÁFA. Teljes kínálatunkért látogassa meg a...
- Metal Fach pótkocsik teljes kínálata elérhető - Magasítóval, kétkörös fékkel Kedvező árakról érdeklődjön. - Használt pótkocsi beszámítás lehetséges Érd.: 0630 943 6876
9.200.000 Ft +ÁFA
Az AP 2013 típusú traktorvontatású, hidraulikusan három oldalra billenthető felépítményű pótkocsik kiválóan alkalmasak olyan ömlesztett áruk szállítására, amelyek érzéketlenek a billentéssel történő ürítésre. Ezért igen jól kihasználhatók elsősorban...
2.857.500 Ft
Alapadatok Cikkszám: BRT225 Gyártó: Bicchi s.r.l. Tömeg: 650 kg Javasolt felhasználási terület: szállítási feladatokra farmer gazdaságokban, szőlő- és gyümölcstermesztőknek, kis és közepes teljesítményű traktorokhoz. Hasznos teherbírás: 2850 kg...
40.190 EUR +ÁFA
Herculano HMB 12000 Alapár nettó: 27.430 € A hirdetésben szereplő pótkocsi nettó: 40.190 € Finanszírozható! 6.100.000,- önerővel is megvásárolható 3,5%-os fix kamatozású KAVOSZ támogatott finanszírozással! Évjárat: 2024 (új) Üres tömeg: 4,21 t...
18.500 EUR
Billenős pótkocsi, 2010-es évjárat, 3 tengelyes, azonnal munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Telyes kinalatunkert latogassa meg a weboldalunkat www.agrosprinter.ro !!
160 Ft
Mbp 6.5 pótkocsi laprúgók 4 köteg 200tengelyek párban 160 pótkeréktartó 70 Kiskunhalas
43.600 EUR +ÁFA
A JOSKIN kínálatából eladásra kínálunk egy hátrabillentő pótkocsit. Minden JOSKIN pótkocsi: - nagy szakítószilárdságú acélból készül - hátrafelé szélesedik, hogy a termény, trágya könnyedén kicsússzon - 3 év gyári garanciával Felszereltség: Trapéz...
150.000 Ft
Billenős talicska , UV álló , fagytűrő, vontatott billenős talicska . Fűnyíróhoz kistrakrrhoz ,quadhoz . https://roto-agro.hu/talicskak/billenos-talicskak-potkocsik
2.000.000 Ft
Jó állapot, műszakival!
6.000 EUR
Kel-Berg T40B3 billeno potkocsi, 2000-es evjarat, 32800 kg teherbiras, 3 tengelyes, legfek, ervenyes okmanyokkal, munkara foghato allapotban . Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Teljes kinálatunkért látogassa meg a weboldalunkat...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.560)
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)