p találatok 1.480 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
511.730 Ft +ÁFA
Plató belső méretei: Hosszúság: 206 cm Szélesség: 102 cm Magasság: 40 cm Pótkocsi méretei: Hosszúság: 317 cm Szélesség: 111 cm Magasság: 113 cm A gumiabroncsok méretei: 185/R14 Önsúly: 320 kg Fékrendszer: Nem fékezett Maximális terhelhetőség: 1000 kg...
1.935.200 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
590.470 Ft +ÁFA
1,5 tonnás, hidraulikusan billenthető pótkocsi kistraktorokhoz. Plató belső méretei: Hosszúság: 206 cm Szélesség: 131 cm Magasság: 40 cm Pótkocsi méretei: Hosszúság: 317 cm Szélesség: 141 cm Magasság: 118 cm A gumiabroncsok méretei: 185/R14 Önsúly:...
2.455.900 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
A köbméter király! Kröger agroliner HKD 302 S három oldalra billentő forgózsámolyos pótkocsi. Műszaki adatok - 18 tonna megengedett legnagyobb össztömeg - Saját tömeg 4630 kg ( felszereltség függő ) 24 KÖBMÉTER HASZNOS TÉRFOGAT - Futómű : ADR 105...
2.792.100 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
Vegye meg pótkocsiját fix 0% THM-el, vagy akár pályázatra! Részletekért keresse értékesítőnket. Ha ERDALLAR akkor kizárólag az MBV AGRO! Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a régió legnagyobb ERDALLAR kereskedőitől. Az MBV csoport a régió...
3.690.000 Ft +ÁFA
Eladó, friss német importból származó IFA HW 8011-es billenős pótkocsi 5 év műszaki vizsgával, új felépítménnyel, második pótkocsi vontatás bejegyzéssel, képen látható állapotban. Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, a szállítás megoldható.
3.499.000 Ft +ÁFA
Eladó, friss német importból származó IFA HW 8011-es billenős pótkocsi 5 év műszaki vizsgával, új felépítménnyel, második pótkocsi vontatás bejegyzéssel, képszerinti állapotban. (2 darab) Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, a szállítás megoldható.
6.199.200 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
Fizikai méret: - hosszúság: 9.540 mm - szélesség: 2.550 mm - magasság: 3.440 mm Felépítmény belső mérete: - hosszúság: 7.300 mm - szélesség: 2.416 mm - Névleges teljesítményigény: 140 LE - Összsúly (technikai tömeg): 24.000 kg (27.000 kg) - Önsúly:...
3.040.000 Ft +ÁFA
Eladó, friss német importból származó IFA HW 8011-es billenős pótkocsi, 5 év műszaki vizsgával, második pótkocsi vontatás bejegyzéssel, a képeken látható állapotban. (Öt darab elérhető.) Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, a szállítás megoldható.
3.013.500 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
5.490.000 Ft +ÁFA
Eladó friss német importból származó alváz új, Furrier típusú felépítménnyel. 3-5 év műszaki vizsgával, 2 db-on új gumival, második pótkocsi vontatás bejegyzéssel. 5.490.000–5.890.000 Ft + ÁFA darabonként. 4 darab raktáron, azonnal vihető. Mezőtúri...
944.874 Ft +ÁFA
2025. október 22. 20:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Elsősorban japán kistraktorokhoz tervezett, 3 irányba billenthető platóval szerelt könnyű pótkocsi. A billentés hidraulikusan, a traktorról való leszállás nélkül működtethető. Ne ijessze meg, ha a traktorán nem lát a hidraulika csövekhez kapcsolható...
7.761.300 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
2.999.000 Ft +ÁFA
Eladó friss német importból származó IFA HW 8011-es billenős pótkocsi 5 év műszaki vizsgával, második pótkocsi vontatás bejegyzéssel, képszerinti állapotban. (4 db van.) Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, a szállítás megoldható.
3.630.000 Ft
Vegye meg 2025-ös modell, ERDALLAR pótkocsiját AGROMASH áron, akár 10% kedvezménnyel 2025.01.31-ig! ERDALLAR 5 tonnás, 1 tengelyes pótkocsi kizárólag az MBV AGRO-nál! Ha ERDALLAR akkor kizárólag az MBV AGRO! Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a...
9000x2320mm-es felépítmény méret 46m3-es térfogat 28t technikai terhelhetőség K80 vonófej BPW tengelyek hidraulikus kormányzással Légrugós futómű Légfék Hidraulikusan nyitható hátsó ajtó A részletes felszereltségért kérje személyre szabott...
1.722.000 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
Brantner TA 24073/2 Power-Tube+ tandem tengelyes teknős kivitelű pótkocsi akciósan készletről különböző felszereltséggel Össztömeg 24 000 kg Nettó tömeg 7 220 kg Súly átterhelés vonórúdra 4000 kg Plató magassága 1 520 mm Oldalfal magassága 1 500 mm...
3.999.000 Ft +ÁFA
Eladó, friss német importból származó IFA HW 8011-es billenős pótkocsi, 5 év műszaki vizsgával, magasítóval, ponyvával, 4 új gumival, második pótkocsi vontatás bejegyzéssel, képek szerinti állapotban. Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, a...
20.950.000 Ft +ÁFA
ÚJ Krampe Rambody 680 (AS 680) 20.000 kg teherbírás, prémium letolókocsi, 32m³, légfék, 60 cm magasító, LED, 40km/h, légrugós futómű, Made in Germany Évjárat: 2025 Monitorral rendelkezik: Nem Garancia: 5 év garancia // EGYÉB // - Főbb jellemzők: - -...
1.935.200 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
Brantner Z 18051/2 XXL (18 t össztömegű) forgózsámolyos 3 oldalra billentő pótkocsik készletről akciósan! Dupla C hegesztett váz rendszer 10 év garanciával Öntisztuló, sík platólemez 5 mm anyagvastagság, 5 080 X 2 410 mm Power Flex + tökéletesen...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.480)

Nagy István: a vidék a politikánk középpontja
A hasonló beruházások munkalehetőséget kínálnak, illetve erősítik a fiatalok...
Ez lenne a magyar szőlőtermesztés Trianonja?
Borúlátó vélemények szerint az aranyszínű sárgaság addig terjed majd, amíg lesz...