Billenős pótkocsi 1.601 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
7.550.000 Ft +ÁFA
Palazoglu 8 tonnás pótkocsi most készletről az MBV AGRO-nál. Lízing lehetőség akár 0% THM-re. A Palazoglu márka 1979-ben kezdte meg minőségi mezőgazdasági gépek és pótkocsik gyártását. Mára a gyár már több mint 60 országba exportál,...
3.050.000 Ft +ÁFA
Vegye meg 2025-ös modell, ERDALLAR pótkocsiját AGROMASH áron, akár 10% kedvezménnyel 2025.01.31-ig! ERDALLAR 4 tonnás, 1 tengelyes pótkocsi kizárólag az MBV AGRO-nál! Ha ERDALLAR akkor kizárólag az MBV AGRO! Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a...
Panav BSS P10.10H hosszúplatós gabonás pótkocsi, 1981, piros rendszám, 2022.04-ig műszakival, 11 t terhelhetőséggel, 2 tengelyes, 2 oldalra billenős, magasítós, takaróponyvával, kamionkerekkel, 70%-os gumikkal, új, erős felépítménnyel, felújított...
Felszereltség: - Megengedett össztömeg 19.000 kg - Teknő 5450mm x 2320mm / 2220mm x 1500mm - Hidraulikus hátfal 300 mm, gabonakieresztő ablak: 400 x 230mm - Parabola rugózás Titán futómű - Vonórúd rugózás nélkül, megfordítható, felső kapcsolású - DIN...
2.650.000 Ft
Eladó! Bss billenős pótkocsi 6 méteres Piros rendszámos 2 év műszakival, 6 méteres plató hosszúság, két oldalra billenős, takaróponyvával, Azonnal munkára fogható állapotban. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú...
21.950.000 Ft +ÁFA
ÚJ Krampe Big Body 750 Carrier (BB 750) 22.000 kg teherbírás, hátra billenő prémium pótkocsi, 35,2 m³, légfék, 60 cm magasító, LED, 40 km/h Évjárat: 2025 Monitorral rendelkezik: Nem Garancia: 5 év garancia // EGYÉB // - Főbb jellemzők: - - Rakodótér...
Kögel AWE18 gabonás billencs pótkocsi, 2006, újszerű állapotban, piros rendszámmal, 2021.07-ig műszakival, alul-felül nyíló oldalakkal, magasítóval, takaró ponyvával eladó.
Ifa Hw 8011 billenős, magasítós pótkocsi, 1982-es, piros rendszám, 2023.07-ig műszakival, újszerű 16R20-as kerekekkel, kifogástalan alvázzal, mindkét oldalra billenő, újszerű felépítménnyel, alul felül nyíló oldalakkal, felújított billentéssel és...
7.900.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható Kassbohrer pótkocsi. Gyártási éve: 2019. Saját tömeg: 5930 kg, össztömeg: 36000 kg. Felszereltség: BPW híd, bogis tengely, tárcsafék, acél teknő. Keveset használt, kitűnő állapotú. Friss műszaki.
Ifa Hw 8011 billenős, magasítós pótkocsi, 1984-es, piris rendszám, műszaki, kamion kerekekkel, kifogástalan alvázzal, jó felépítmény, felújított billentés és fékrendszerrel, baloldalt alul nyíló oldallal eladó.
2.200.000 Ft
Jó állapot, műszakival!
Ifa HW6011 billenős pótkocsi, 1982, piros rendszám, igény szerint friss műszakival, nagyon jó állapotban, jó gumikkal, igény esetén takaróponyvával is eladó.
4.990.000 Ft +ÁFA
Eladó friss német importból származó IFA HW 8011-es billenős pótkocsi. Conow felépítménnyel, friss vizsgával, második pótkocsi vontatással, ponyvával, képszerinti szép, jó műszaki állapotban. Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető a szállítás...
11.650.000 Ft +ÁFA
PÓTKOCSIRA VAN SZÜKSÉGED? NEKÜNK EXTRA JÓ AJÁNLATUNK VAN! JOSKIN - TETRA-CAP 6025/23DR160 forgózsámolyos pótkocsi akció a készlet erejéig! Pontos specifikáció: Hosszúság: 8.000 mm Szélesség: 2.550 mm Magasság: 3.230 mm Felépítmény hosszúság: 6.000 mm...
11.250.000 Ft +ÁFA
PÓTKOCSIRA VAN SZÜKSÉGED? NEKÜNK EXTRA JÓ AJÁNLATUNK VAN! JOSKIN - TETRA-CAP 5025/19DR160 forgózsámolyos pótkocsi akció a készlet erejéig! Pontos specifikáció: - Hosszúság: 7000 mm - Szélesség: 2550 mm - Magasság: 3230 mm - Felépítmány hosszúság:...
4.500.000 Ft +ÁFA
Kihasználatlanság miatt használt, de jó állapotú pótkocsi, jó gumikkal, újszerű ponyvával eladó. Száraz munkahenger. Műszaki: 2025.10.28-ig.
Panav BSS P217.1313 gabonás pótkocsi, 1992, piros rendszám, 2023.05-ig műszaki, 12,5 t terhelhetőséggel, 2 tengelyes, 2 oldalra billenős, magasítós, takaróponyvával, kamionkerekkel, 70%-os gumikkal, új, erős felépítménnyel, felújított fékrendszerrel...
KÉTTENGELYES, HÁROM OLDALRA Billentő • Össztömeg: 11000 kg • Plató: 4500 mm x 2220/2170 mm (trapéz alakú), kivehető rakoncák, teljes acélplató, gumitömítés, nova-szürke festés • Alapoldalfal 600 mm (trapéz alakú) acél oldalfalak (homokszórt,...
1.980 EUR +ÁFA
Fliegl Stone Master 252 típusú Profi Tandem nehézanyagszállító pótkocsi Felszereltség: - Félköríves felépítmény kb.: 12,5 m³ - Megengedett össztömeg: 22.000 kg, támasztósúly: 4.000 kg - Padozat és az oldalsó fal 6 mm nagy kopásállóságú acélból...
3.999.000 Ft
1990 évjárat, felújítás teljes körű volt. Piros rendszámos, 2027-ig műszaki, 2 oldalra billenős, gabonára előkészítve, 22 tonna össztömeg, 90 % os gumik, felújított fékek, oldalak, alváz. Jó állapotban eladó.
2.450.000 Ft +ÁFA
Típus: BRT 225 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitás: 3500 kg Súly: 650 kg Hasznos teherbírás: 2850 kg Méretek: 2,70 × 1,70 × 0,40 m Kerék: 10.0/75-15.3 10 PR Fék: légfék rendszer Aprómag kiürítés Dupla oldalfal Műszaki vizsgáztatás,...
27.490.000 Ft +ÁFA
ÚJ Krampe Rambody 750 (AS 750) 22.000 kg teherbírás, prémium letolókocsi, 38,6 m³, légfék, LED, 40 km/h, légrugós futómű, Made in Germany Évjárat: 2025 Önsúly: 8710 kg Monitorral rendelkezik: Nem Garancia: 5 év garancia // EGYÉB // - Főbb jellemzők:...
2.590.000 Ft
Eladó jó állapotú IFA HW-60-11 billenő pótkocsi kamionkerékkel.
Ifa HW6011 billenős pótkocsi, 1988, piros rendszámmal, friss műszakival, magasítóval, nagyon jó állapotban, 9*20-as jó gumikkal eladó.
3.900.000 Ft +ÁFA
2007-es évjáratú, tandem, 2 oldalra billenős, automata oldalakkal, piros rendszámú, műszaki, 18 tonnás, jó állapotban eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.601)

Télen se mondj le a friss fűszernövényekről! Ennyire egyszerű az egész!
Ezekre a fűszernövényekre télen is számíthatsz!
LED – hobbi, luxus vagy a kertészet jövője? + VIDEÓ
A LED-es üvegházakban rejlő potenciál hatalmas, de az út rögös: új fajták, új...