Dömper 198 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
1.023.543 Ft +ÁFA
Építőipari, kertészeti, faipari gépek széles választékban! Márkaképviselet, alkatrészellátás, szervizháttér. A puttony méretei (HxSzxM): 950x660x370 mm. Maximális terhelhetőség: 500 kg (212 liter). A gép saját tömege: 272 kg. A rakodófelület...
2.039.370 Ft +ÁFA
Építőipari, kertészeti és faipari gépek nagy választékban! Márkaképviselet, alkatrészellátás, szervizháttér. Dömper széles kínálatban, európai gyártmány. A Lumag VH-500NPROGXS mini gumihevederes dömper a NPROGXS sorozatból billenő puttonnyal és...
6.980.000 Ft +ÁFA
Eladó egy Terex TA9 típusú dömper, 2014-es évjárat, 3988 üzemórával. Igény esetén rendszámozható.
5.780.000 Ft +ÁFA
Thwaites 6T dömper, 2017-es évjárat, 2029 üzemórával eladó. Szállítás hitel megoldható.
4.680.000 Ft +ÁFA
Eladó Benford Terex gyártmányú dömper, megbízható Perkins motorral. 9 tonna teherbírással és 5 m³-es puttonnyal rendelkezik. Azonnal munkára fogható, kiváló állapotban. Szállítás megoldható, rakodógépek és dömperek között kimagasló választás.
2.980.000 Ft +ÁFA
Eladó egy Benford 6000 APNR 6T-val terhelhető derékcsuklós dömper. Perkins motor! Azonnal munkába fogható. Szállítás megoldható.
4.680.000 Ft
AUSA 350 AHG 3.5T Derékcsuklós forgózsámolyos dömper 2006-os évjárat 2840 üzemórával isuzu 4 henger diesel 36.7kw motorral. Az ár magánszemélytől adásvételi szerződéssel értendő nincs áfa tartalma.
4.280.000 Ft +ÁFA
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő Benford Terex 6T - Cummins motoros derékcsuklós dömper. 6T-val terhelhető 4m3-es puttony. Azonnal elvihető! Szállítás megoldható!
7.980.000 Ft +ÁFA
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő MECALAC TA6 típusú JCB DieselMAX motorral szerelt, derékcsuklós dömper. 6T terhelhetőség, 4m3 puttony. Azonnal elvihető! Szállítás megoldható! Finanszírozás nettó 20% + teljes Áfa önerővel.
5.580.000 Ft +ÁFA
Eladó egy nagyon jó műszaki állapotban lévő TEREX TA6 JCB DieselMAX motorral szerelt, derékcsuklós dömper 6T terhelhető, 4m3 puttony. Azonnal átvehető! Szállítás megoldható!
708.583 Ft +ÁFA
Építőipari, kertészeti és faipari gépek nagy választékban! Márkaképviselet, alkatrészellátás és szervizháttér! Az oldalfalak mindkét oldalon és elöl is lehajthatók, szükség esetén eltávolíthatók. Az elülső szárny felül is csuklósan van felszerelve,...
1.574.724 Ft +ÁFA
Műszaki adatok: Motor / hajtás: 1 hengeres, négyütemű OHV G300F motor Billenő tartály méretei (H/Sz/M): 950 x 660 x 370 mm Súly (nettó / bruttó): 349 / 446 kg Hasmagasság: 105 mm Tartálykapacitás / max. terhelés: 212 liter / 500 kg Hidraulikus...
708.582 Ft +ÁFA
További információ a gépről: https://www.lumagmagyarorszag.hu – motoros talicskák széles választékban! Műszaki adatok: - Motor teljesítmény: 750 W - Névleges feszültség: 48 V - Hajtás: 100%-os villamos - Fékrendszer: Tárcsafék - Méret...
629.842 Ft +ÁFA
Ez a Lumag MD500EKN akkumulátoros talicska elektromos billenő funkcióval egyedülálló, mert 48 voltos akkumulátorral ellátott villanymotorral van felszerelve. A motor teljesítménye 1000 watt. Az elektromos motor a szíjhajtással kombinálva rendkívül...
1.495.276 Ft +ÁFA
A 13,0 lóerős (Loncin G390F) motor gumilánctalppal kombinálva azt jelenti, hogy ennek a 77 cm széles, 800 kg-os, nagy teherbírású Lumag MD800HPRO gumilánctalpas dömpernek semmilyen felület nem jelent problémát. A gép 77 cm széles, így bármilyen ajtón...
1.102.283 Ft +ÁFA
A lánctalpas dömper joystick-vezérléssel rendelkezik, ami nagyon egyszerűvé teszi a kezelését. Egyedülálló, hogy az alapfelszereltséghez tartozik a távirányító, így az MD500EF-et távolról is kezelheti. Ez a Lumag MD500EF billenőtartályos lánctalpas...
1.102.362 Ft +ÁFA
Építőipari, kertészeti, faipari gépek nagy választékban! Márkaképviselet! Alkatrészellátás, szerviz háttér! Az MD-500HPROS sokoldalú, benzinüzemű, mini gumihevederes dömper, billenő hidraulikával és önrakodó kanállal. Tökéletes segítő minden...
786.614 Ft +ÁFA
21 fajta motoros talicskát/mini dömpert forgalmazunk 16 éves tapasztalattal! A benzinüzemű GAMUL-D5H mini lánctalpas dömper tökéletes segítő minden szállítási munkához, számos iparágban. Akár 500 kg-os teherbírásával könnyedén szállít ömlesztett és...
1.338.504 Ft +ÁFA
23 fajta motoros talicskát és mini dömpert forgalmazunk, 16 éves tapasztalattal! A Lumag VH500A 6,8 LE-s (252 cm³) Loncin benzinmotorral szerelt. Maximális teherbírása 500 kg, teljesen hidraulikus billenő funkcióval. A hernyótalp hajtás révén...
551.102 Ft +ÁFA
Építőipari, kertészeti és faipari gépek széles választékban! Márkaképviselet, alkatrészellátás és szervizháttér. 21 féle motoros talicskát és minidömpert forgalmazunk, 16 év szakmai tapasztalattal. Az 5 lóerős motor és a hernyótalpak kombinációja...
787.322 Ft +ÁFA
Építőipari, kertészeti, faipari gépek széles választékban! Márkaképviselet, alkatrészellátás, szervizháttér! 21 féle motoros talicskát/minidömpert forgalmazunk 16 éves tapasztalattal. A gép 86 cm széles, ez a szélesség akár 82 cm-re csökkenthető a...
786.614 Ft +ÁFA
Ez a Lumag MD450E billenőtartályos gumihevederes dömper egyedülálló, mert 60 voltos akkumulátorral ellátott villanymotorral van felszerelve. Az elektromos motor és a gumilánctalpas hajtással kombinálva ez egy nagyon univerzális dömper. A gép kiválóan...
3.540 EUR
2026. február 2. 19:24 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez,...
3.580 EUR
2026. február 2. 19:14 Dömper
HERNYÓTALPAS MINI DÖMPER - JANSEN RD-300PRO-S ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez, gépjeinkhez....
3.980 EUR +ÁFA
A Jansen RD-300 pro lánctalpas dömper a Jansen RD-300 kiterjesztése, és hidraulikus magas billenő rendszerrel rendelkezik. A dömpert is felszerelték az új, továbbfejlesztett 6:2 sebességváltóval. Összesen 6 előremeneti és 2 hátrameneti fokozattal...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Hirdetés
A robotkormányzás ma már csak a kezdet
A modern precíziós rendszerek ma már nemcsak kormányoznak, hanem gondolkodnak is...
Hirdetés



























