Hirdetés
Dömper 154 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
16.500 EUR
14 éve hirdető
2025. május 4. 18:39 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Morooka MST800 gumihevederes dömper, 4500 üzemóra, 6500 kg önsúly, 4000 kg teherbírás, 4 hengeres 84 kW-os Mitsubishi motor, jó járószerkezettel, azonnal munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
25.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 4. 18:19 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Hydrema 910 dömper, 1998-as évjárat, 6600 üzemóra, 6500 kg önsúly, 10 tonna maximális teherbírás, 5,6 m3 kapacitás, 70 kW-os Perkins motor, központi zsírzás, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
45.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 4. 17:59 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Terex TA30RS dömper, 2008-as évjárat, 7200 üzemóra, 22420 kg önsúly, 28000 kg maximális teherbírás, 13 m3 kapacitás, 6 hengeres 250 kW-os Cummins motor, klíma, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
14.500 EUR
12 éve hirdető
2025. május 4. 17:59 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
6 tonnás Thwaites MACH866 dömper Évjárat: 2014 Üzemóra: 860 Teljesítmény: 60 kW Kapacitás: 6 tonna 4×4, rotátoros billencs, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). NETTÓ ÁR. Uniós adószámmal rendelkezők számára az ÁFA=0%.
4.380.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 17:24 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő Benford Terex 6T - Cummins motoros derékcsuklós dömper. 6T-val terhelhető, 4 m³-es puttony, 3620 üzemóra. Azonnal elvihető! Szállítás megoldható!
4.680.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 16:14 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő THWAITES 6T - Perkins motorral szerelt derékcsuklós dömper. 6T-val terhelhető, 4 m³ puttony. Azonnal elvihető! Szállítás megoldható!
85.000 EUR
12 éve hirdető
2025. május 4. 15:54 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Bell B30E dömper Évjárat: 2013 Önsúly: 20 t Teljesítmény: 321 LE Mercedes motor Kapacitás: 28 tonna vagy 14 m³ 6×6-os, 14 ezer óra, tolatókamera, klíma, jó állapotban, friss import.
6.980.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 15:24 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy Terex TA9 típusú dömper, 2014-es évjárat, 3988 üzemórával. Igény esetén rendszámozható.
6.280.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 15:19 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Thwaites 6T dömper, 2017-es évjárat, 2029 üzemórával eladó. Szállítás hitel megoldható.
19.500 EUR
12 éve hirdető
2025. május 4. 15:04 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Thwaites Mach 2090 dömper Évjárat: 2016 Üzemeltetés: 3300 óra Önsúly: 4740 kg Teljesítmény: 74 LE Kapacitás: 9 tonna 4×4-es, 4 sebességes váltó, inverter, jó állapotban, friss import.
5.780.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 14:44 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy Benford 6000 APNR, 6T-val terhelhető derékcsuklós dömper. Perkins motor! Azonnal munkába fogható. Szállítás megoldható.
67.500 EUR
12 éve hirdető
2025. május 4. 14:44 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Bell B35D dömper Évjárat: 2011 Önsúly: 28 t Teljesítmény: 400 LE Mercedes motor Kapacitás: 32,5 tonna vagy 21 m³ 6×6-os, 88 ezer km, tolatókamera, klíma, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal...
39.000 EUR
12 éve hirdető
2025. május 4. 14:19 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Bell B25D dömper Évjárat: 2002 Önsúly: 19 t Teljesitmény: 275 LE Mercedes motor Kapacitás: 23 tonna vagy 14 m³ 6×6-os, 21 ezer kóra, tolató kamera, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal rendelkezők...
4.880.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 14:09 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy Benford Terex gyártmányú Perkins motoros dömper. 9T-val terhelhető, 5m3-es puttony. Azonnal munkába fogható. Szállítás megoldható.
2.980.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 13:29 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy Benford 6000 APNR 6T-val terhelhető derékcsuklós dömper. Perkins motor! Azonnal munkába fogható. Szállítás megoldható.
4.280.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 13:19 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő Benford Terex 6T - Cummins motoros derékcsuklós dömper. 6T-val terhelhető 4m3-es puttony. Azonnal elvihető! Szállítás megoldható!
2.980.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 13:14 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy Barford SX 6000 típusú Dömper 2002 es évjáratú 4 hengeres diesel Iveco motorral
7.980.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 12:09 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő MECALAC TA6 típusú JCB DieselMAX motorral szerelt, derékcsuklós dömper. 6T terhelhetőség, 4m3 puttony. Azonnal elvihető! Szállítás megoldható! Finanszírozás nettó 20% + teljes Áfa önerővel.
5.980.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 12:09 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy nagyon jó műszaki állapotban lévő TEREX TA6 JCB DieselMAX motorral szerelt, derékcsuklós dömper 6T terhelhető, 4m3 puttony. Azonnal átvehető! Szállítás megoldható!
21.500 EUR
7 éve hirdető
2025. május 4. 10:54 Dömper
Thwaites 9 tonnás dömper Gyártási év: 2011 Ledolgozott óra: 2340 Perkins motorral szerelve Teljesítmény: 83 Kw / 113 LE Tolatókamera LCD képernyővel a fedélzeten A gép vételára 21.500 Euro +Áfa, ami az aktuális napi árfolyam szerint kerül...
35.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 4. 10:49 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Terex 3066C dömper, 2002-es évjárat, 6x6 meghajtás, 13.000 üzemóra, 27 tonna önsúly, 15 m³ kapacitás, 6 hengeres, 216 kW-os Cummins motor, azonnal munkára fogható állapotban, friss import. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
19.750 EUR
7 éve hirdető
2025. május 4. 10:49 Dömper
Terex TA6 dömper Teherbírás: 6 tonna Gyártás éve: 2017 Munkaórák száma: 1713 A gép súlya: 4410 kg Gumiabroncsok: 405/70-20 JCB motorral szerelve Teljesítmény: 55 Kw Előre billenős kanál Nagyon jó állapotban Ár: 19.750 Euro+ÁFA
16.900 EUR
7 éve hirdető
2025. május 4. 09:54 Dömper
Thwaites 5Tonnás dömper elforgatható kanállal Gyártási év: 2012 Munkaórák száma: 3753 Súly: 4245 kg Perkins motorral felszerelve Teljesítmény: 70 Kw Elforgatható kanál Nagyon jó állapotban. Ár: 16.900 Euro+Áfa
21.500 EUR
7 éve hirdető
2025. május 4. 09:44 Dömper
Dömper Wacker Neuson 2001s Gép kapacitása 2 tonna Gyártás éve: 2016 Munkaóra: 1161 A gép súlya: 1815 kg Gumiabroncsok: 10.00/75x15.3 Yanmar 3TNV82A motorral felszerelve 3A fokozat Teljesítmény: 22,5 Kw Forgó gém Nagyon jó állapotban, műszaki hibák...
18.500 EUR
7 éve hirdető
2025. május 4. 07:59 Dömper
Terex TA6 dömper 6 tonna teherbírás Gyártás éve: 2015 Munkaórák száma: 2172 A gép súlya: 4410 kg Gumiabroncsok: 405/70-20 JCB motorral felszerelve Teljesítmény: 55 Kw Elülső billenő gém Nagyon jó állapotban. Ár: 18.500 Euro+ÁFA...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Kukacos a cseresznye vagy a meggy? Ezt tedd ellene!
Ezt tedd, hogy a cseresznye és a meggy a tiéd legyen és ne a kukacoké!
2025 meglepetése: a legnépszerűbb műtrágyák forgalma is csökkent
Mutatjuk, mi okozza a visszaesést a gazdaboltokban!_fill_540x300_0.jpg)