Dömper 196 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
3.200.000 Ft
Eladó Yanmar gumiláncos dömper szervizelt, munkára fogható állapotban, 2 m3-s platóval.
998.000 Ft +ÁFA
Amit a Gold-Agro kínál: - Garancia - Szervizháttér - Hitel/lízing ügyintézés - 100% alkatrész utánpótlás - Pályázatfigyelés és segítségnyújtás MD300 - max.: 300 kg, 6,5 Le LONCIN motor, súly: 180 kg MD500 - max.: 500 kg, 9,5 Le LONCIN motor, súly:...
1.545.000 Ft +ÁFA
Motor: 4 ütemű a Loncin márkától, OHV, 9 LE, 270 cc Üzemanyag: benzin Tartály kapacitása: 6,6 liter Indító: visszahúzó indító Sebességváltó: 6:2 (6 sebességfokozat előre, 2 hátra) Billenő meghajtása: hidraulikus Hidraulikus önrakodó kanál Sebesség:...
2026. január 16. 12:09 Dömper
Volvo A30G / 2016 / 10 946 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2016 - Üzemóra: 10 946 - Súly: 23 590 kg Motor információ: - Motor...
229.900 EUR
2026. január 15. 12:23 Dömper
Caterpillar 770G / 2020 / Lízing már 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing már 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2020 - Súly: 35 800 kg Motorinformáció: - Motor márka: Caterpillar -...
2.170.000 Ft +ÁFA
Dumper 507 egy nagy teljesítményű és sokoldalú lánctalpas talicska, amely bármilyen anyag szállítására alkalmas a legkülönbözőbb felhasználási területeken. A teljesen mechanikus vonóerő lehetővé teszi a motor teljesítményének maximális kihasználását,...
1.550.000 Ft +ÁFA
A Dumper 406 kompakt és gyors lánctalpas talicska mindenféle anyag szállítására alkalmas a legkülönfélébb felhasználási területeken, például mezőgazdaságban, állattenyésztésben, iparban és kertészetben. A teljesen mechanikus vontatás lehetővé teszi a...
153.900 EUR
2026. január 13. 12:56 Dömper
Caterpillar 745 04A / 2017 / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing már 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2017 Motor információ: - Motor márka: Caterpillar - Motor típus: C18 Ár:...
19.900 EUR
2026. január 8. 09:06 Dömper
Wacker Neuson 1001 dömper 2022-es évjárattal, mindössze 217 üzemórával, elérhető lízing 20%-tól, mezőgazdasági és építőipari rakodógép kategóriában. ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing...
62.900 EUR
2025. december 19. 14:13 Dömper
Takeuchi TCR50-2 dömper eladó, 2021-es évjárat, 775 üzemórával, 6 550 kg súllyal. Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól elérhető. Műszaki adatok: - Évjárat: 2021 - Üzemóra: 775 - Súly: 6 550 kg Motor adatok: - Motor típusa: dízel - Hengerszám: 4 -...
12.900 EUR
2025. december 15. 09:49 Dömper
JCB 3 TST / 2017 / 2 005 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2017 - Üzemóra: 2 005 h - Súly: 2 450 kg Motor információk: - Motor...
11.900 EUR
2025. december 15. 08:18 Dömper
Ausa D 350 AH G dömper – 2009, 2.149 üzemóra, akár 20%-tól elérhető lízingkonstrukcióval. Nettó vásárlás és nettó lízing már 20%-tól elérhető. Műszaki adatok: - Évjárat: 2009 - Üzemóra: 2.149 h - Súly: 2.760 kg Motor információ: - Motor márka: Ausa -...
15.900 EUR
2025. december 12. 13:10 Dömper
Neuson 5001 / 2015 / 3.194 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2015 - Üzemóra: 3.194 - Súly: 3.325 kg Motor információ: - Motor...
126.900 EUR
2025. december 12. 08:39 Dömper
Bell B30E / 2019 / 5871 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2019 - Üzemóra: 5871 - Súly: 50 144 kg Motor információ: - Motor márka:...
12.900 EUR
2025. december 12. 08:33 Dömper
Ausa D 250 AH G, 2014-es évjárat, 2 931 üzemórával, lízing 20%-tól elérhető. ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing már 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2014 - Üzemóra: 2 931 óra - Súly: 2 650...
4.990.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
57.900 EUR
2025. december 10. 10:15 Dömper
Volvo A40E 6×6 dömper eladó, 2007-es évjárat, 26 003 üzemórával, lízing 20%-tól igényelhető. ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing már 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2007 - Üzemóra: 26 003...
12.900 EUR
2025. december 10. 10:10 Dömper
Terex TA 6 S / 2014 / 2.711 h üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2014 - Üzemóra: 2.711 h - Súly: 4.265 kg Motor információ: -...
10.900 EUR
2025. december 4. 11:28 Dömper
Terex TA9 / 2014 / 2.486 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2014 - Üzemóra: 2.486 h - Súly: 4.770 kg Motor információk: - Motor...
12.900 EUR
2025. december 3. 12:53 Dömper
Ausa D 400 AH G dömper eladó, 2013-as évjárattal, 2.343 üzemórával, nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2013 - Üzemóra: 2.343 h - Súly: 2.850 kg Motor információ: - Motormárka: Ausa - Motortípus: dízel Ár: 12 900 EUR –...
166.900 EUR
2025. december 2. 12:00 Dömper
Caterpillar 730 04A / 2019 / 7 992 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2019 - Üzemóra: 7 992 - Súly: 23 900 kg Motor információ: -...
13.900 EUR
Thwaites 5 tonna, 2010-es évjárat, 1.055 üzemóra, lízing 20%-tól elérhető. ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing már 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2010 - Üzemóra: 1.055 - Súly: 4.150 kg...
17.900 EUR
Mecalac TA 6 dömper 2018-as évjárattal, 1.824 üzemórával, lízing már 20%-tól elérhető. Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2018 - Üzemóra: 1.824 h - Súly: 4.575 kg Motor információ: - Motor márka: Mecalac - Motor típus:...
11.900 EUR
JCB 6 T FT, 2018-as évjárat, 2.140 üzemórával, lízing már 20%-tól! Nettó vásárlás és nettó lízing lehetőség 20%-tól elérhető. Műszaki adatok: - Évjárat: 2018 - Üzemóra: 2.140 h - Súly: 4.900 kg Motor információk: - Motor márka: JCB - Motor típus:...
179.900 EUR
Prinoth PANTHER T14R, 2019-es évjárat, 2.547 üzemóra, lízing akár 20%-tól. ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing már 20%-tól elérhető. Műszaki adatok: - Évjárat: 2019 - Üzemóra: 2.547 - Súly:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
_fill_540x300_0.jpg)
Csökken a fogyasztás, drágul a gyümölcs
Belgiumban az áremelkedés tovább mérsékelte a vásárolt mennyiséget, a trend...
Termelői csoportosulások számára nyílik meg a támogatás
A pályázat ösztönzi az uniós minőségrendszerekhez való csatlakozást és a már..._fill_540x300_0.jpg)

























