Dömper 192 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
32.000 EUR
Terex TR35 domper, 2001 evjarat, 24 tonna uresen, 21 m3 ,32 tonna rakodasi suly, 4 m szelesseg , 80% gumik, munkara foghato allapotban.
78.000 EUR
Komatsu CD110R-1 gumiláncos dömper, 2007-es évjárat, 5700 üzemóra, 11 tonnás teherbírás, 18 tonna önsúly, 6 hengeres, 196 kW-os Komatsu motor, 360 fokos billenő billencs, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint...
12.500 EUR
Thwaites 3T minidömper, 2005-ös évjárat, 3 tonás forgatható púttony, 31 kW-os 4 hengeres Yanmar motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós Adószámmal rendelkezőknek 0% Áfa.
16.000 EUR
Bergmann Baufix 2045 dömper, 1999 évjárat, 3470 kg önsúly, 4 hengeres 39.5 kW-os diesel motor, munkára fogható állapotban, import. Uniós Adószámmal rendelkezőknek 0% Áfa. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Teljes kinálatunkért...
18.000 EUR
Perlini 131-33 dömper, 1991-ös evjarat, 50000 km, 33 tonna, 6 hengeres Detroit Diesel motor, 379 lóerő, 6x4 meghajtás, 16 m³ kapacitas, munkara foghato allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
Automatikus fordítás
3.576 EUR
2025. szeptember 11. 23:39 Dömper Szlovákia
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-rd-600-hydraulicky-dumper--sn128-/ több mint 1700 gép a kínálatban! ÁFA NÉLKÜL VÁSÁROLJON Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal rendelkező cégeknek és...
3.900 EUR
2025. szeptember 11. 23:24 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Magasemelesu-hernyotalpas-mini-domper-JANSEN-RD-80 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal...
2025. szeptember 11. 21:44 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! www.vivago-gepker.hu Az árak nettó áron vannak feltüntetve Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-MESSERSI-TC50-UTILITY-LIN HERNYÓTALPAS MINI DÖMPER -...
2025. szeptember 11. 21:29 Dömper
Sok más gép van kínálatunkba a weboldalunkon !!!! www.vivago-gepker.hu HERNYÓTALPAS MINI DÖMPER - MOTOROS TALICSKA TC80 UTILITY LINE A gépalkatrészek 100% -a EU-ban készül. A gép megfelel a legmagasabb biztonsági előírásoknak. Mivel a gépet...
3.200 EUR
2025. szeptember 11. 20:59 Dömper
Több mint 300 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! www.vivago-gepker.hu ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron...
25.000 EUR
Hydrema 910 dömper, 1998-as évjárat, 6600 üzemóra, 6500 kg önsúly, 10 tonna maximális teherbírás, 5,6 m3 kapacitás, 70 kW-os Perkins motor, központi zsírzás, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
16.500 EUR
Morooka MST800 gumihevederes dömper, 4500 üzemóra, 6500 kg önsúly, 4000 kg teherbírás, 4 hengeres 84 kW-os Mitsubishi motor, jó járószerkezettel, azonnal munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
6.500 EUR
2025. szeptember 11. 18:39 Dömper
ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez, gépjeinkhez. HERNYÓTALPAS MINI DÖMPER - JANSEN RD-1000...
6.980.000 Ft +ÁFA
Eladó egy Terex TA9 típusú dömper, 2014-es évjárat, 3988 üzemórával. Igény esetén rendszámozható.
2025. szeptember 11. 16:34 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez,...
6.600 EUR
2025. szeptember 11. 16:19 Dömper Szlovákia
További információ a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-HOFMAN-BRAUN-W100 Több mint 500 gép található kínálatunkban a weboldalunkon! Az árak nettó áron vannak feltüntetve. ÁFA-mentes vásárlás. Az Európai Unió tagállamain...
5.780.000 Ft +ÁFA
Thwaites 6T dömper, 2017-es évjárat, 2029 üzemórával eladó. Szállítás hitel megoldható.
4.680.000 Ft +ÁFA
Eladó Benford Terex gyártmányú dömper, megbízható Perkins motorral. 9 tonna teherbírással és 5 m³-es puttonnyal rendelkezik. Azonnal munkára fogható, kiváló állapotban. Szállítás megoldható, rakodógépek és dömperek között kimagasló választás.
2.980.000 Ft +ÁFA
Eladó egy Benford 6000 APNR 6T-val terhelhető derékcsuklós dömper. Perkins motor! Azonnal munkába fogható. Szállítás megoldható.
4.280.000 Ft +ÁFA
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő Benford Terex 6T - Cummins motoros derékcsuklós dömper. 6T-val terhelhető 4m3-es puttony. Azonnal elvihető! Szállítás megoldható!
3.690 EUR
2025. szeptember 11. 14:04 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RC-450 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező...
7.980.000 Ft +ÁFA
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő MECALAC TA6 típusú JCB DieselMAX motorral szerelt, derékcsuklós dömper. 6T terhelhetőség, 4m3 puttony. Azonnal elvihető! Szállítás megoldható! Finanszírozás nettó 20% + teljes Áfa önerővel.
5.580.000 Ft +ÁFA
Eladó egy nagyon jó műszaki állapotban lévő TEREX TA6 JCB DieselMAX motorral szerelt, derékcsuklós dömper 6T terhelhető, 4m3 puttony. Azonnal átvehető! Szállítás megoldható!
Automatikus fordítás
1.943 EUR
2025. szeptember 11. 12:39 Dömper Szlovákia
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-msk-500-elektricky-dumper--sn61-/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal rendelkező cégeknek és...
28.000 EUR
Caterpillar D350C dömper eladó: 24 tonnás önsúly, 20 m³ kapacitás, 6x6 meghajtás, 6 hengeres, 194 kW-os CAT motorral, locsolórendszerrel felszerelve. Munkára fogható, friss import állapotban elérhető. Az ár a napi euró/forint árfolyam szerint alakul....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Ez az étrend segít a gyermekkori rövidlátás megelőzésében
Egy friss tanulmány egyértelmű összefüggést talált a rövidlátás kialakulása és...
A babér a kerted ékessége és a konyhád sztárja lehet!
Legyen saját babérod a kertben, vagy a konyhában!_fill_540x300_0.jpg)