1 találatok 69 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
34.900.000 Ft +ÁFA
Eladó 2014-es Komatsu D65PX-17 dózer, 7987 munkaórával, 164 kW-os motorral, megkímélt állapotban, azonnal munkára fogható!
62.000 EUR
Liebherr PR714LGP dózer Leica Icon 3D lézerrel, 2007-es évjárat, 6 330 üzemóra, 14 500 kg önsúly, 92 kW-os Liebherr motorral, 6 utas tolólappal, talajlazítóval, azonnal munkára fogható, kiváló műszaki állapotban. Az ár a napi euró/forint árfolyam...
47.000 EUR
Eladó Caterpillar D6N LGP dózer, 2007-es évjárat, 11.000 üzemóra. Megbízható Caterpillar D6N LGP dózer jó műszaki állapotban eladó. A gép 2007-es, 11.000 üzemórával, 6 irányban dönthető VPAT tolólappal, új futóművel és GPS kimenettel rendelkezik....
81.900 EUR
Liebherr PR736 LGP / 2015 / 6 111 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2015 - Üzemóra: 6 111 - Súly: 22 600 kg Motor információk: -...
16.000 EUR
Komatsu D85-18 dózer, 1989-es évjáratú, 30 tonna önsúlyú, 6 hengeres 164 kW-os Cummins motorral felszerelt. Munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
130.500 EUR
Komatsu D65PX-18 dózer Évjárat: 2018 Önsúly: 24 t Üzemóra: 3700 Teljesítmény: 220 CP Új járószerkezet, talajlazító, 6 irányba mozgatható tolólap, klíma, tolató kamera, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós...
115.000 EUR
Komatsu D61PX-23 dózer eladó! - Évjárat: 2013 - Önsúly: 19 t - Üzemóra: 4000 - Teljesítmény: 170 LE - Topcon GPS 3D lézer rendszer - 6 irányba mozgatható tolólap - Talajlazító - Klímaberendezés - Jó állapotban, friss import A dózer Nyírábránytól 10...
79.000 EUR
Komatsu D61PX-23 dózer Évjárat: 2013 Önsúly: 19 t Üzemóra: 7800 Teljesitmény: 170 CP 6 irányba mozgatható tolólap, klíma, tolató kamera, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal rendelkezők számára az...
35.000 EUR
New Holland D180 dózer Évjárat: 2005 Önsúly: 20 t Üzemóra: 10 ezer Teljesítmény: 180 LE Tolató kamera, klíma, jó állapotban, friss import.
46.000 EUR
New Holland D150 buldózer, 2005-ös évjárat, 3300 üzemóra, 15 tonna önsúly, 4 hengeres, 104 kW-os Cummins motor, 6 utas tolólap, joystickos vezérlés, azonnal munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
99.000 EUR
Komatsu D51PX-24 dózer, 2020-as évjárat, 8258 üzemóra, 13 tonna önsúly, 4 hengeres, 97 kW-os Komatsu motor, 6 utas tolólap, 3,3 m tolólap szélesség, tolató kamera, azonnal munkára fogható állapotban, friss import. Az árat a napi euró/forint árfolyam...
78.000 EUR
Komatsu D61PX-23 dózer, 2015-ös évjárat, 7115 üzemóra, 19 tonna önsúly, 6 hengeres, 126 kW-os Komatsu motor, 6 utas tolólap, gyökérkiszedő adapterrel, azonnal munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
48.900 EUR
Caterpillar D6N / 2005 / 11 903 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2005 - Üzemóra: 11 903 Motor információk: - Motor márka:...
56.900 EUR
Caterpillar D6T XW, 2010-es gyártás, 22 115 üzemórával, lízing 20%-tól elérhető! Nettó vásárlás és nettó lízing már 20%-tól. • Munkagép súlya: 21 132 kg • Motor: Caterpillar C9.3 – 149 kW – 6 henger • Méretek (H×Sz×M): 5,63 × 3,55 × 3,16 m • Ripper...
62.900 EUR
Komatsu D61 EX-15E0 / 2012 / 8 574 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2012 - Üzemóra: 8 574 - Súly: 18 250 kg Motor információ: -...
89.900 EUR
Caterpillar D6T XL / 2010 / 12 251 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2010 - Üzemóra: 12 251 - Súly: 21 000 kg Motor információ: -...
72.900 EUR
Caterpillar D6N XL 2007-es buldózer, 9713 üzemórával, lízing már 20%-tól! Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól elérhető. Műszaki adatok: - Évjárat: 2007 - Üzemóra: 9713 Motor információk: - Motor márka: Caterpillar - Motor típus: D6N XL Ár: 72 900...
58.900 EUR
Caterpillar D6 K LGP / 2007 / 12 280 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2007 - Üzemóra: 12 280 - Súly: 13 500 kg Motorinformáció:...
93.900 EUR
2025. október 26. 13:34 Buldózer, dózer
Komatsu D61PX-24 / 2016 / 9100 üó / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól - Klíma - Rádió - Motor: 126 kW - Súly: 19,6 t További információkért keressen bizalommal. Ár: 93.900 eur nettó telephelyi ár Telefon: +36-30/350-6700 Email:...
89.900 EUR
Liebherr PR736 LGP buldózer eladó! 2018-as évjárat, 6200 üzemóra, megbízható munkagép, kedvező lízing már 20%-tól elérhető. ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing már 20%-tól! Műszaki adatok: -...
37.900 EUR
Manitou MT 1840 Privilege, 2008-as évjárat, 4308 üzemórával – kedvező lízing lehetőség már 20%-os kezdőtől! ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól elérhető. Műszaki adatok: - Évjárat:...
187.000 EUR
Komatsu D65PXi-18 | TOPCON GPS | 2021 | 3733 üzemóra | Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2021 - Üzemóra: 3733 - Súly: 21 690 kg Motor...
63.900 EUR
Caterpillar D6T XL, 2012-es évjárat, 15 003 üzemórával, nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Buldózer, dózer kategóriában kiváló választás nagy munkabírású Caterpillar gépek kedvelőinek. Műszaki adatok: - Évjárat: 2012 - Üzemóra: 15 003 - Súly: 20...
126.900 EUR
Caterpillar D6 LGP / 2019 / 12 447 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2019 - Üzemóra: 12 447 Motor információ: - Motor márka:...
139.900 EUR
Caterpillar D10N / 1989 / 16 329 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 1989 - Üzemóra: 16 329 Motor információ: - Motor márka:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Rakodógépek és építőipari gépek
- Buldózer, dózer (69)
Sajtóközlemény

Ez igazán rossz hír: Baranya vármegyei vaddisznóban állapította meg az ASP jelenlétét a Nébih
Az állattartóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a házisertések megóvására.
Eleged van a lehullott falevelekből? Itt a megoldás!
Nem a kedvenced az őszi levelek összeseprése? Mutatjuk, mitől válik azzá!_fill_540x300_0.jpg)
























