Hirdetés
claas találatok 192 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
2025. május 7. 06:19 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2017-es gyártás, Mercedes-Benz OM470LA motor, 9.3m-es VARIO gabonaasztal szállítókocsival, 30 km/h A meghirdetett ár 380 HUF/EUR árfolyamon érvényes. Amennyiben nem rendelkezik EUR fedezettel, úgy a számlavezető bankjánál...
2025. május 7. 04:04 CLAAS Csongrád-Csanád, Csengele
Claas Mega 218 (5097/7697 üzemórás) 6 ládás kombájn, C660 Auto Contour-os gabonaasztal + kocsi, szecskázó, V6 Mercedes motor, 800-as gumizás Évjárat: 1996 Motor üzemóra: 7697 Cséplő üzemóra: 5097 Motorteljesítmény: 271 LE Hengerek száma: 6 Motor...
2025. május 7. 03:44 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Dobfordulat csökkentő, Gabona adapter 7.7 m Vario, Szállítókocsi, Hozammérő, GPS hozamtérképezés, Központi zsírzó, Laser Pilot, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 900/60R32 (70%); Mitas...
2025. május 7. 01:25 CLAAS Csongrád-Csanád, Csengele
Claas Lexion 460TT 4WD (4293/7458 üzemórás) 6 ládás, V660 asztal, szállítókocsi, repcekasza, 3D rosta, 2 fokozatú cséplődob, Mercedes motor Évjárat: 1998 Motor üzemóra: 7458 Cséplő üzemóra: 4293 Motorteljesítmény: 299 LE (maximum: 313 LE) Hengerek...
52.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 7. 00:29 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra: 3153 óra Teljesítmény: 264KW / 359LE Gumi méretek (első): Michelin 800/75 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 500/85 R24 Azonosító: R99-200-1120-02
49.990.000 Ft +ÁFA
6 hónapja hirdető
2025. május 6. 22:44 CLAAS Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
CLAAS LEXION 750 kombájn VARIO 750 asztallal és egytengelyes vágóasztal szállító kocsival lengyel gazdától eladó. A gép rendszeresen szervizelve volt, napi használatban van, és teljes szerviztörténettel rendelkezik. Szállításban tudunk segíteni....
2025. május 6. 22:39 CLAAS Komárom-Esztergom, Ács
Claas Lexion 580 TT eladó! Claas V900 gabonaadapter + szállító kocsi Gyártási év: 2009 Üzemóra: 6000/3700 Hevederes járószerkezet Hibrid cséplőrendszer Tárolási hely: AgroVario Kft - Ács
10 éve hirdető
2025. május 6. 22:29 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Claas Lexion 660 Évjárat: 2016 Üzemóra: 2601 óra Teljesítmény: 300 kW/ 410 LE Gumi méretek (első): Michelin 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 600/65 R28
12 éve hirdető
2025. május 6. 20:39 CLAAS Csongrád-Csanád, Zákányszék
Claas Lexion 580 gabonakombájn, 2006, 5100 üzemórával, V900 gabonaasztallal, szállító kocsival, tető alatt tárolva, folyamatosan karban tartott, kifogástalan műszaki állapotban eladó, igény esetén Nas8 és Claas8 adaptereivel is.
15 éve hirdető
2025. május 6. 19:44 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
- 4WD - összkerekes meghajtás - 3D-s önszintező rostaszekrény - vízhozammérő - hozamtérképező rendszer - automata kormányzás 2,5 cm-es pontos jellel - Cruise Pilot - pelyvaszóró - kompresszor - 7,5 méteres VARIO adapterrel, gyári...
2025. május 6. 18:14 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Dobfordulat csökkentő, Gabona vágóasztal 6.0 Vario, Szállítókocsi, Összekrékhajtás, Levegő rendszer, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32 (70%); Mitas 500/70R24 (30%), csépelt óra: 2322 h....
45.000.000 Ft
11 éve hirdető
2025. május 6. 17:04 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható Claas Lexion 660 arató-cséplőgép. Évjárata 2012, V750-es gabonaadapterrel, hozam- és nedvességmérővel, levegőrendszerrel, ferdefelfordító variátorral, pelyvaterítővel, kukoricaátszerelő készlettel együtt. Új cséplőrendszerrel...
2025. május 6. 16:24 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Csorna
Eladó magasan felszerelt bemutatógép az Axiál kínálatából. Megtekinteni előre egyeztetett időpontban a csornai telephelyünkön lehetséges. Kitűnő állapotú, azonnal munkára fogható. Keresse területileg illetékes kollégánkat, vagy érdeklődjön a...
2025. május 6. 15:59 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Gumihevederes járószekezet, 3D rostakiegyenlítés, Gabona adapter 10.5 m Vario, Szállítókocsi, Hozammérő, Levegő rendszer, GPS hozamtérképezés, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Gumiheveder (80%);...
15 éve hirdető
2025. május 6. 14:39 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
- 4WD-összkerekes meghajtás - 3D-s önszintező rostaszekrény - vízhozammérő - hozamtérképező rendszer - automata kormányzás 2,5 cm-es pontos jellel - Cruise Pilot - pelyvaszóró - kompresszor - 7,5 méteres VARIO adapterrel, gyári asztalszállítókocsival...
2025. május 6. 13:24 CLAAS Tolna, Tolna
Claas Tucano 420 - 2014-es évjárat - 1.069 cséplőóra - 661 cséplőóra - 950 hektárt vágott - 238 lóerő - klíma - elektromos rostaállítás - szalma szecskázó - C450-es összecsukható gabonaasztal ÁR: 119.900 Euró (nettó) + szállítás **Miben vagyunk mi...
2025. május 6. 12:59 CLAAS Tolna, Tolna
Claas Tucano 430 - 2020-as évjárat - 500 motoróra - 290 cséplőóra - 286 lóerő - 5 ládás - 25 km/h - klíma - Quantimeter hozammérő - szalmaszecskázó - Vario V680 gabonaasztallal + kocsi ÁR: 169.900 Euró (nettó) + szállítás **Miben vagyunk mi erősek?**...
10 éve hirdető
2025. május 6. 11:34 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Claas Lexion 660 Évjárat: 2017 Üzemóra: 2375 óra Teljesítmény: 300 kW/ 410 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 800/70 R32 Azonosító: R99-200-1189-02
58.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 6. 10:54 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra: 3064 óra Teljesítmény: 261 kW / 355 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Continental 500/85 R24 Azonosító: R99-200-1177-02
16.800.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. május 6. 10:54 CLAAS Csongrád-Csanád, Üllés
Folyamatosan karbantartott, 1 tulajdonos által üzemeltetett Claas Lexion 440 kombájn gabonaasztallal és két tengelyes vágóasztal szállító kocsival kihasználatlanság miatt eladó. Új mellső gumik, felújított szalmaszecskázó, ferdefelhordó stb....
2025. május 6. 10:30 CLAAS Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ Claas C490 4,9 méteres gabona vágóasztal, szállítókocsi, Claas Lexion és Tucano kombájnokhoz, kalászemelők, rendválasztók Évjárat: 2023/2025 Önsúly: 1860 kg Vágóasztal mérete: 4,9 m Szállítókocsi: Igen Garancia: 1 év teljes körű garancia // EGYÉB...
2025. május 6. 10:04 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Claas Tucano 570 2WD kombájn Claas Vario 680 vágóasztallal és vágóasztal szállítókocsival, egyoldali repcekaszával, Cebis monitorral, tolatókamerával, teljes kukorica átszerelő készlettel, 1db kardántengellyel, 2 db rendválasztóval , 20 db...
69.250.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. május 6. 08:44 CLAAS Tolna, Dunaföldvár
Eladó Claas Lexion 750 kombájn V770 (7,7m) gabonaasztal 1 db hidraulikus repce oldalkaszával, szállítókocsi, AutoTrac, hozam+nedvesség mérő, Laser Pilot Ár: 69 250 000 Ft + ÁFA Megtekinthető: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 – 6-os fő út kereszteződésében....
69.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 6. 07:49 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2016 Üzemóra: 2274 óra Teljesítmény: 264 kW / 359 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 500/85 R24 Azonosító: R99-200-1181-02
2.999.000 Ft nettó
16 éve hirdető
2025. május 6. 07:29 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Egyed
klímás, szecskázós, Rába motoros, 4 vagy 6 soros kukoricaasztallal, teljesen üzemképes állapotban eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (192)
- CLAAS (192)
Hirdetés

Létszükséglet a vízgazdálkodás
Rendszerszemlélet a fenntartható és gazdaságos termelés érdekében.
Időjárás: Nem akarod tudni, hány fok lesz reggel +VIDEÓ
Jól sejted, még mindig fagyveszély fenyeget.