Kombájn 209 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
75.000.000 Ft +ÁFA
Eladó Claas Lexion 660 kombájn, 2017-es évjárat, 3500 üzemórával. A géphez tartozik egy Vario 7.7 gabonaasztal, amelyhez 2 db repcekasza is jár. Kiváló állapotú mezőgazdasági betakarítógép CLAAS minőségben, gazdaságos működéssel.
4.400.000 Ft
Claas dominator 85. Mercedes szívó 6henger. 3.8 vágóasztal, szállító kocsival. Fka 4 soros kukorica asztal. Pelyva terítő. Mechanikus hajtás. 5 ládás. Átszerelő készlettel. Elöl 95 %, hátul 50% os gumik. Azonnal munkára fogható, esetleg facsapágy...
500.000 Ft
Szalma szecskázó 6 ládás kombájnra eladó. JD 1188-on volt. Érdeklődni csak telefonon!
600.000 Ft
Eladó John Deere 816-os vágóasztal, hiánytalan, de régóta nem használt állapotban. John Deere 1188 kombájnon volt. Kérem, csak telefonon érdeklődjenek!
450.000 Ft
2025. szeptember 7. 22:32 CLAAS
Eladó egy újszerű állapotú, gyári Claas Mega 208-on volt szecskázó tengely.
5.000.000 Ft
Eladó nagyon jó állapotú Fortschritt E-517 kombájn. 1989-es évjárat, 4000 üzemórával. Pótalkatrészekkel, gyári új generátorral, önindítóval és új akkumulátorral. Tartozik hozzá gabonaasztal, 6 soros kukoricaasztal és 6 soros napraforgóasztal.
1.097.000 Ft
Eladó Fortschritt E-516 kukorica adapterel eladó Turbos Rába motoral, jó fő ékszijakal, Fka 602 nem zúzós Adapter jelenleg napraforgóra alakítva . 2 x 12 darab lánccal (napraforgós /kukoricás) fosztóhengerek Dobfelezővel,kukorica kosáral. Akkumulátor...
120.000.000 Ft +ÁFA
Eladó kiváló állapotú Case IH 8250 HC kombájn, 2021-es évjárat, megbízható mezőgazdasági betakarítógép számos extrával: - Elöl 900/65R36, hátul 750/65R26 gumiabroncs - 9,15 méteres varifeed vágóasztal szállítókocsival - Fűthető és hűthető bőrülés -...
100.000.000 Ft +ÁFA
Eladó egy kiváló állapotú Case IH 8250 kombájn 2020-as évjárattal, amely a következő felszereltséggel rendelkezik: - Elöl 760 mm-es gumiheveder, hátul 750/65R26 gumiabroncs - 9,15 méteres varifeed vágóasztal, szállítókocsi - Fűthető és hűthető...
750.000 Ft
Eladó képeken látható állapotban. Üzem képes. Gabona szerelékkel+ asztal. Kukorica szerelék+ doblassító. Első sorban donornak.
Claas 105 Dominator Rába motorral Gabona asztallal és szállótókocsival
Kombájn szállítás vágóasztallal, Mobilház, Rába, Permetező, Szölő kombájn, Extra méretü gépek szállítása országosan! Saját járművekkel! Referencia képekkel akár videókkal! Gépszállítás magas építésű gépek, eszközök szállítása mély bölcsős...
20.000 Ft
Bontásra kerül egy gabona vágóasztal. E-512-es kombájné volt. Ha valakit érdekelne alkatrész róla keressen bizalommal.
25.000 Ft
Várhatóan decemberben bontásra fog kerülni egy 512 kombájn. Utolsó aratására nagyrészt fel lett újítva, ezért nagyon sok jó állapotú alkatrészt tartalmaz. Fő részegységenként szeretném eladni.(Gumik gyenge állapotúak) Bárkinek bármire szüksége van...
Claas Dominator Rába motorral szerelt + Gabona vágóasztal szállítókocsin
15.000.000 Ft +ÁFA
Eladó Claas Dominator 108 SL Maxi gabonakombájn kukoricaadapterrel, amely átszerelhető napraforgó aratására is. Két új hátsó BKT gumival és 70%-os első gumikkal rendelkezik. Új Linde hidromotor és új akkumulátor található benne. 4 év műszakival,...
4.500.000 Ft
Eladó Fortschritt E514 kombájn, 4 soros orrzúzós kukorica adapterrel. A gép Nagyszénáson található. Ideális választás kukorica betakarításához, megbízható mezőgazdasági gép. Érdeklődni lehet a részletekről a megadott elérhetőségen.
Eladó egy jó állapotú John Deere 625X vágóasztal repceoldalkaszákkal. Érdeklődni a 06-20-803-8482-es telefonszámon lehet.
27.500.000 Ft
Eladó Claas Tucano 320 kombájn, nagyon jó állapotban, rendszeresen karbantartott, szezon előtt átvizsgált. Azonnal munkára fogható, költségmentes gép.adásvételivel eladó
1.800.000 Ft
Eladó CLAAS Dominátor 106 kombájn részlegesen szétszerelt állapotban, alkatrészekkel együtt. A javítását korábban elkezdtük, de szerelő hiányában nem tudtuk folytatni. A kombájn régóta nem dolgozott, de mindig fedett helyen volt tárolva....
1.599 Ft
Eladó claas 106 kombájn üzemképes esetleg bontva fődarabokba csere érdekel 512-514 stb. érdeklődni telefonon.
345 Ft
Vásárlásra keresek 4 soros kukorica asztal alá szerelhető szárzúzót. Mezőgazdasági gépekhez, kombájnhoz, kukorica betakarításhoz ideális szárzúzó érdekel.
Kombájn szállítás vágóasztallal, Mobilház, Rába, Permetező, Szölő kombájn, Extra méretü gépek szállítása országosan! Saját járművekkel! Referencia képekkel akár videókkal! Gépszállítás magas építésű gépek, eszközök szállítása mély bölcsős...
13.500.000 Ft
A gép németországi kivitelű és felszereltségű! A gép MB OM 352A (170 LE) típusú Mercedes motorral szerelt. A kombájnhoz tartozik 3,9 méter vágóasztal, valamint hozzá napraforgó szerelék (gyári licenszű tálcák), illetve vágóasztal szállító kocsi. A...
4.575.000 Ft
Eladóvá vált egy 11 éve nálunk lévő gép. Évente 25Ha ron aratott. Típusa IH953 420as vágóasztallal.6hengeres motorral szalmaszecskázóval,gabonaasztallal szállítókocsival
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (209)
- CASE-IH (6)
- CLAAS (91)
- Deutz-Fahr (2)
- Egyéb kombájn (11)
- Fortschritt (32)
- John Deere (35)
- Laverda (1)
- Massey Ferguson (8)
- New Holland (20)
- Versatile (1)
- Több

Madárinfluenza-járvány ütötte fel a fejét ebben az európai országban
H5N1 altípusú madárinfluenza-járványt jelentettek Spanyolországban – a hatóságok..._fill_540x300_0.jpg)
Hazai vagy import? Ne csak az ár döntsön!
A „MA TE mit eszel?” második adása segít értelmezni a címkéket, és megérteni a...