5 találatok 9 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tároló silókkal már mindenki találkozott, hiszen egészen könnyű észrevenni az utak mellett ezeket a nagyméretű, jellegzetes felépítményeket. A kisebb-nagyobb méretű tároló silók elsősorban a szemestermények betárolására szolgálnak. A különböző gabonafélék, kukorica, napraforgó, stb. általában ilyen tartályokban várják élelmiszeripari, vagy takarmányipari célú felhasználásukat.
A piaci szereplők kínálnak előre gyártott siló tartályokat és épített silókat is. A tároló silók anyaga is többféle lehet, készülhetnek műanyagból, üvegszálas anyagból, szövetből, acélból, horganyzott hullámlemezből. Széles körben elterjedtek a henger alakú silók, ahogyan az ívelt terménytárolók is kedveltek.
A szemesterményeket befogadó tároló silók esetében különösen fontos a megfelelő szellőzőrendszer, illetve a termények ki- és betárolását lehetővé tevő optimális technológia alkalmazása. Ahogyan mindenféle raktározásra szánt technológia esetében, így a tároló silóknál is alapvető adatot jelent a térfogatban kifejezett befogadóképesség nagysága. A kategória hirdetései között az új és használt tároló silók egyaránt megtalálhatóak.

Olvasson tovább
A Best for Farmers Kft. független, 100 %-ban magyar, családi vállalkozás, amely hivatalos M-ROL márkaképviseletként, immár második éve töretlen lelkesedéssel dolgozik annak érdekében, hogy a kiváló ár/érték arányú, megbízható, könnyen kezelhető,...
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100% magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...

TÖBB DB ELADÓ ! ~ 18,5 m3-es álló hengeres poliészter-üvegszálas műanyag siló tartály /tartályok ELADÓ! A méretek: A 18,5 m3-es ( 185 hl, 18500 liter ) tartály álló hengeres elrendezésű, poliészter - üvegszálas műanyagból készült. Alja kúpos...
990.000 Ft +ÁFA
Eladó 1 db, kiállításra összeszerelt, 2026-os gyártású, 6 m³/3,5 t takarmánytároló siló összeszerelt állapotban. Magasság: 4,5 m. Hódmezővásárhelyen átvehető. Kézi tolózáras kitárolás, pneumatikus töltőcsonk. Ajánlat érvényessége: 2026.05.28-ig.
670.000 Ft +ÁFA
Állattartó telepek takarmányellátására alig használt (1 turnusos) üvegszálas műanyag siló tűzihorganyzott acél lábakkal. A siló testén kívül minden egyéb tartozéka (lábak, fedél, létra, kúp) új gyártású. A siló vízmentesen zár, és ellenáll az...
1.000.000 Ft
Eladó a képeken látható, masszív kivitelű ipari terménytároló siló egy régi TSZ tanyáról Szomolyán. A tanyát más célokra használom, a terménytárolóra nincs szükségem, ezért eladó. Főbb adatok: - Térfogat 45 m3 - Méret kb 4 x 5 x 2 méter - Teljes...
A megadott feltételekkel nincs több találat.
Bővített kereséssel még több ajánlatot találhat.
58.500 Ft +ÁFA
Cégünk a hazai és külföldi vetőmagüzemek, valamint terményfeldolgozó üzemek növekvő igényeinek kielégítésére vállalja különböző méretű, 800x1250 mm-es rostbetétek gyártását. A rostbetétek csomómentes borovi fenyő kerettel és bükkfa felső magterelő...
Kiemelt 3 éve hirdető
Sok vásárlói vélemény érkezett a világ több mint 30 országából! Gyártási év: 2025 Kapacitás (búza esetében): - Előtisztítás: akár 5 tonna/óra - Főtisztítás (étkezési gabona): akár 3 tonna/óra - Kalibrálás (vetőmag): akár 1,5 tonna/óra Teljes méretek...
FLIEGL ÁTRAKóCSIGA 4000 MM 254 áTMéRő ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Egyéb Műszaki adatok: 4000 mm / Ø 254 mm / szállítási sebesség: 4,8 m³/perc. / Rozsdamentes acél Súly: 220 kg Túlterhelési csiga 4 méter - változat műszaki adatai: 1...
Tekintse meg a kereséséhez hasonló hirdetéseinket is!
A beállításai alapján további, hasonló hirdetéseket is megmutatunk.
Hasonló hirdetések megtekintése
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

Az eper emiatt marad apró és íztelen - a túlzsúfoltság is komoly gond lehet
Kiderül, miért marad apró és íztelen az eper! Praktikus tanácsokkal segítünk a...
Citromfa gondozása: Egy egyszerű alufóliás trükk a kártevők ellen!
Elsőre furcsának tűnhet, de egy egyszerű alufóliacsík valóban hasznos kiegészítő..._fill_540x300_0.jpg)