5 találatok 16 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szőlőpréseket és a szőlődarálókat a must szőlőszemekből való kinyerésére használják a borkészítési folyamatban. A leszüretelt szőlőt először szőlődarálók segítségével ledarálják, az ilyen módon ledarált és összezúzott szőlőszemeket, továbbá a belőlük távozó szőlőlevet kádakban tárolják egészen a következő munkafázisig, a préselésig.
A kategória apróhirdetései között találunk igazán nagy kapacitású ipari jellegű szőlődarálókat és szőlőpréseket is, illetve jóval kisebb kapacitású, háztáji eszközöket is. Ezt figyelembe véve hasonló logika alapján mind a darálóknál, mind a préseknél ugyanígy megjelennek a manuális (kézi) meghajtású és az elektromos (motoros) modellek a kínálatban.
A nagyobb kapacitású szőlőprések már általában fekvő hengeres préstérrel rendelkeznek, míg a hagyományos (háztáji felhasználású és méretezésű) szőlő sutuk inkább álló kivitelűek. A technikai jelleget tekintve is igen széles kínálattal találkozhatunk, hiszen a hirdetések között megjelennek a vákuum szőlőprések, a membrán prések, a hidraulikus szőlőprések, a folyamatos prések, az automata szőlőprések, szőlőbogyozók, kosaras szőlőprések, fa és rozsdamentes prések, pneumatikus szőlőprések.
Az egyes, ipari jellegű szőlődarálók és szőlőprések gyártói között megtaláljuk az Enoveneta, Siprem, Vinopress, Howard, Willmes, Wottle, Fermeth, Zambelli, Vaslin borászati és szőlészeti iparágban utazó cégeket. Az egyszerűbb, kisebb teljesítményű háztáji modellek esetében az egyedi, márkajelzés nélküli, épített kivitel a jellemző. Abban azonban már nincs különbség a két csoport között, hogy mindkét vonalon egyaránt előfordulnak új és használt szőlészeti gépeket kínáló apróhirdetések is.

Olvasson tovább
Fekvő hengeres forgó préstartály, a tartály „félpalástja” perforált, itt történik a léelválasztás. A préselést élelmiszeripari minőségű, rendkívül erős membrán végzi, kíméletesen sűrített levegő segítségével. A sűrített levegőt a prés saját...

Műszaki adatok: • Beépített elektromos teljesítmény: 10 kW • Cefrebetöltőszelep átmérője: 100 mm – kézi nyitású • Méret: 4700x1900x2000 mm • Tömeg: 1900 kg • Kerekeken guruló • Beépített kompresszorral Gépjeinket 25 éves tapasztalat mellett...
A préstartály kívülről zárt, belül kivehető perforált korrózióálló acél léelválasztó csatornákkal ellátva. A léelválasztó csatornák kivezetői a préstartály külső felületére vannak kivezetve. A préselést élelmiszeripari minőségű membrán végzi sűrített...
Jellemzők: A préstartály kívülről zárt, belül kivehető perforált korrózióálló acél léelválasztó csatornákkal ellátva. A léelválasztó csatornák kivezetői a préstartály külső felületére vannak kivezetve. A préselést élelmiszeripari minőségű membrán...
Jó műszaki állapotban lévő, vákuumos és pneumatikus SIPREM szőlőprések közvetlen raktárkészletről – több modell, különböző kapacitással, rövid szállítási időn belül elérhetők. Vákuumos modellek: - VS28 Omnia – több mint egyszerű szőlőprés! Kiváló...
5.300 EUR
Automata, teljesen rozsdamentes szőlőprés Wottle RS 1500 Jó állapotban Érdeklődni privátban Több szőlőprés található raktáron
Jellemzők: A préstartály kívűlről zárt, belül kivehető perforált korrózióálló acél léelválasztó csatornákkal ellátva. A léelválasztó csatornák kivezetői a préstartály külső felületére vannak kivezetve. A préselést élelmiszeripari minőségű membrán...
Jellemzők: A préstartály kívülről zárt, belül kivehető perforált korrózióálló acél léelválasztó csatornákkal ellátva. A léelválasztó csatornák kivezetői a préstartály külső felületére vannak kivezetve. A préselést élelmiszeripari minőségű membrán...
150.000 Ft
Festett acél váz Rozsdamentesacél kosár,tepsi,préslap, 5tonnas olaj emelő végzi a munkát
85.000 Ft
~ 200 l-es, hidraulikus [szőlő]PRÉS kihasználatlanság miatt eladó. Állati masszív darab. Rakodásban tudok segíteni, szállításban nem. 100x50 mm-es, 5 mm vastag "C" acélgerendákból hegesztették a nyomókeretét. Kosara 85 cm magas. Kosár belső átmérője...
185.250 Ft
Eladó 275 literes, hidraulikus szőlőprés 150 000 Ft irányáron. Borospince teljes felszereléssel, valamint szőlő szintén kedvező áron eladó. Ideális választás szőlészethez, borászatoknak vagy borászati felszerelést keresőknek.
800.000 Ft
Gazdaság felszámolása miatt rozsdamentes, 2 nyomólapos prés eladó.
210.000 Ft
Eladó 2 darab vaslin Veritas 15 hektós szőlőprés. Mindegyik működik, természetesen a tálcák is megvannak hozzájuk, hibátlan állapotban. Abban az esetben, ha egyszerre viszik mindkettőt, tudok engedni az árból. Ár/db.
380.000 Ft
Prémium borászatból eladó a képeken látható, 1500 literes Vaslin szőlőprés. Mindig karbantartott, jó állapotú! Helyileg: Bodrogkisfalud.
490.000 Ft
Eladó Wottle 1250-es automata szőlőprés, saválló, üzemképes, jó állapotban. A préshez kármentő és magasító tartozik (utánfutóval alá lehet állni).
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Szőlészeti gépek
- Szőlőprés, szőlődaráló (16)
_fill_540x300_0.jpg)
Búcsút inthetünk a nyárnak – hidegfront tarolja le az országot
Ilyen idő lesz az elkövetkező 3 napban.
Kávé után szundikálás: zseniális módszer a fáradtság ellen
Érdemes kombinálni a kávét és a rövid szundikálást az éberség és koncentráció..._fill_540x300_0.jpg)