6 találatok 45 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A talajművelő gépek között megtalálható fogas borona alcsoportban a legismertebb boronatípussal találkozhatunk. A fogas boronák mellett ismertek még az ásóborona, forgóborona, fésűs borona borona változatok is.
A boronákról összeségében elmondható, hogy főként a felszín egyengetésére, rögaprításra, magtakarásra és gyomirtásra használják őket. A boronák (így a fogas borona is) a talaj felső rétegének művelését több feladat egylépésben való végzésével biztosítják: a boronák fogai a talajban dolgozva elsősorban nyomás, ütközés, valamint súrlódás hatására fejtik ki munkájukat. Léteznek függesztett és vontatott boronák is, ahogyan könnyű, közepes és nehézborona kivitelű eszközöket is megkülönböztetünk, ezeket eltérő célokra és eltérő talajtípusokon szokás használni.
A boronák fogai a legtöbb esetben menetes végükkel szerelhetők fel a boronakeretre, a hagyományos, merev keretű boronák általában S vagy Z alakú kerettel készülnek. Léteznek rugós fogú boronák is, amelyek foga rugóacélból készül. Egyes típusokon még a fogak szögállása állítható. A fogas boronák egy másik fontos tulajdonsága (hasonlóan a legtöbb talajművelő eszközhöz) a munkaszélesség.
A rovat ajánlatai között megtalálhatjuk a legismertebb talajművelő gépeket gyártó cégek új és használt fogas boronáit mégpedig többféle kivitelben és munkaszélességben.
A boronákról összeségében elmondható, hogy főként a felszín egyengetésére, rögaprításra, magtakarásra és gyomirtásra használják őket. A boronák (így a fogas borona is) a talaj felső rétegének művelését több feladat egylépésben való végzésével biztosítják: a boronák fogai a talajban dolgozva elsősorban nyomás, ütközés, valamint súrlódás hatására fejtik ki munkájukat. Léteznek függesztett és vontatott boronák is, ahogyan könnyű, közepes és nehézborona kivitelű eszközöket is megkülönböztetünk, ezeket eltérő célokra és eltérő talajtípusokon szokás használni.
A boronák fogai a legtöbb esetben menetes végükkel szerelhetők fel a boronakeretre, a hagyományos, merev keretű boronák általában S vagy Z alakú kerettel készülnek. Léteznek rugós fogú boronák is, amelyek foga rugóacélból készül. Egyes típusokon még a fogak szögállása állítható. A fogas boronák egy másik fontos tulajdonsága (hasonlóan a legtöbb talajművelő eszközhöz) a munkaszélesség.
A rovat ajánlatai között megtalálhatjuk a legismertebb talajművelő gépeket gyártó cégek új és használt fogas boronáit mégpedig többféle kivitelben és munkaszélességben.
Olvasson tovább
1.340.000 Ft +ÁFA
Új 6,6 m borona, 65 kg levéllel, hidraulikus csukással. Első simítóval, 20 cm fogakkal. Tavaszi lezárásra, 90-120 LE traktor után eladó. Váz: körbe zártszelvény. 5,5 kézi: 600,000 + áfa, váz: 60x40 zártszelvény. Két munkahenger kivitelben. 6,6 m...
1.790.000 Ft +ÁFA
Új Agro-Osek termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában! Közvetlenül az importőrtől! Új Agro-Osek fogas borona hidraulikusan csukható 5,6 méteres kivitel készletről! Kiszállítást vállalunk az ország egész területén! Műszaki adatok: Típus:...
1.750.000 Ft +ÁFA
Új 6,6 m borona, 65 kg levéllel, hidraulikus csukással. Első simítóval, 20 cm fogakkal + rögtörővel. Tavaszi lezárásra, 90-120 LE traktor után eladó. Váz: körbe zártszelvény. 5,5 kézi 600,000 + áfa, váz: 60x40 zártszelvény. Két munkahenger...
1.840.000 Ft +ÁFA
Új borona 5,6-6,6-8,4 m + hátsó simítóval, 60 kg levéllel, 20 cm fogakkal Ár: 1,840,000 Ft-tól + áfa Képek Tel: 06-42-520-170 Házhoz szállítás megoldható.
Kovács-ker FB6-9,3 függesztett 1 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok irtására...
Saphir Perfekt 603 S4 gyepborona Munkaszélesség: 6 m Öntvénycsillagok száma: 78 db Függesztési kategória: Kat. II Szállítási szélesség: 2300 mm Súly: 946 kg Teljesítményigény: 60 LE Hidraulikus keretcsukás Munkasebesség: 5-10 km/h Csúszótalp: 4 db
Kovács-ker FB6+6-7,8 függesztett 2 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok...
Kovács-ker FB4+4-5,2/6,2 függesztett 2 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok...
1.090.000 Ft +ÁFA
Új 5,5 m borona, 65 kg levéllel, hidraulikus csukással, első simítóval, 20 cm fogakkal. Tavaszi lezárásra, 80-90 LE traktor után eladó. Váz: körbe zártszelvény. 5,5 kézi: 600,000 + áfa, váz: 60x40 zártszelvény. Két munkahenger kivitelben: - 6,6 m...
1.665.000 Ft
Rotor fogasboronák 3,9 métertől 6,6 méterig - hidraulikus csukással - KÉT SOR fogassal - rugós simítóval szerelve - függesztett kivitel -3.60m 20x20x250mm fogazással 2 sor fogas + simító - 1.665.000,- -3.90m 20x20x250mm fogazással 2 sor fogas +...
6.890 EUR +ÁFA
A borona a talaj elmunkálásának nélkülözhetetlen munkagépe. Alkalmas simításra, rögök szétaprítására, vetőmagok betakarására, porhanyításra, műtrágya bedolgozására, gyomirtásra, talajpárolgás csökkentésére. 110 kg-os táblákkal 25×25 mm-es...
Kovács-ker FB6-6,3 függesztett 1 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok irtására...
799.000 Ft +ÁFA
Gyepborona / gyepfésű függesztett hidraulikus nyitás, zárás. Munkaszélesség: 6 m Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a tisztelt ügyfeleinket, hogy telefonon, nyitvatartási időn belül, azaz hétfőtől péntekig reggel 8:00 órától délután...
2.914.000 Ft +ÁFA
Leko 5,6 méteres függesztett nehéz fogas, két sor rögtörővel és simítóval szerelve. - 25x25x300-es nehéz fogakkal szerelve - függesztett kivitel - ST491-es csapágyakkal szerelt rögtörők - hidraulikus csukás - simítóval - két sor csipkés rögtörővel...
Kovács-ker FB6+6-6,3 függesztett 2 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok...
Kovács-ker FB6-7,8 függesztett 1 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok irtására...
899.000 Ft +ÁFA
Rotor fogasboronák 3,9 métertől 6,6 méterig - hidraulikus csukással - egy sor fogassal - igény szerint kérhető rá rugós simító hátulra 50000 és/vagy előre, amely + 40000FT/fm - függesztett kivitel -3.60m 20x20x250mm fogazással - 89900,- -3.90m...
790.000 Ft +ÁFA
Új láncos borona 6 m hyd csukással, két oldalt körmös, 5,5 m borona, gödörfúró, kombinátor, kultivátor, eke, permetező, bevizsgált, műtrágyaszóró raktárról eladó. Tel: 42-520-170, Házhoz szállítás megoldható.
875.000 Ft +ÁFA
Függesztett fogas borona Nehéz kivitelű borona mezőkkel Hidraulikus csukással Készletről azonnal elérhető. Keressen elérhetőségeinken!
SSAB svéd acélból készült váz Függesztett Kat. III/IV kategória Hidraulikusan összecsukható váz Kúpgörgős csapágyazású rotorok TwinForce rendszer Munkaszélesség: 6000 mm Szállítási szélesség: 2500 mm Önsúly: 4000 kg Teljesítményigény: 200-440 LE Max....
Kovács-ker FB4-5,2/6,2 függesztett 1 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok...
Kovács-ker FB6+6-9,3 függesztett 2 soros fogasborona: A függesztett fogasborona a legegyszerűbb lazító és porhanyító talajművelő eszköz, amely a talaj felső rétegének porhanyítására, a vetőmag és műtrágya (vegyszer) takarására, valamint gyomok...
7.210 EUR +ÁFA
A borona a talaj elmunkálásának nélkülözhetetlen munkagépe. Alkalmas simításra, rögök szétaprítására, vetőmagok betakarására, porhanyításra, műtrágya bedolgozására, gyomirtásra, talajpárolgás csökkentésére. 110 kg-os táblákkal 25×25 mm-es...
1.490.000 Ft +ÁFA
Új 7,7 m borona, 65 kg levéllel, hidraulikus csukással, 20 cm fogakkal Tavaszi lezárásra, 80-90-120 LE traktor után eladó Váz: körbe zártszelvény 5,5 kézi: 600,000 + áfa, 60x40 5,5 hidraulikus: 990,000 + áfa, 60x100 váz 6,6 m hidraulikus: 1,340,000 +...
3.150.000 Ft +ÁFA
Borona, új, 6,7 m, 65 kg levél, 20 cm fogak, első és hátsó simítóval, nyomlazító kapa, erős váz, hidraulikus csukás, 1400 kg, eladó. Agroman.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Ezt tedd júliusban a rózsáddal, és augusztusban tele lesz virággal!
Tudd meg, mit kell most tenned a rózsáddal és miért fontos a lazítás az...
Mérleg nélkül, csak egy okostelefonnal mérnék a szarvasmarhák súlyát az USA-ban
Semmi kontakt, semmi stressz.