Eke Baranya megye területén 38 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ekék jelentik a legrégebben használt mezőgazdasági gépcsoportot, hiszen tulajdonképpen már a földművelés kezdeteinél is megjelentek a kezdetleges ekék. Azóta nagyon sokféle kivitelben léteznek, ismerünk függesztett, félig függesztett és vontatott ekéket, léteznek ágyekék, váltvaforgató ekék, mélyszántó ekék. Az egyes típusok pontos kivitele is nagyban eltérhet egymástól, ez az eltérő talajviszonyok miatti optimális használat miatt fontos. Természetesen a különböző talajművelő gépgyártók is folyamatosan fejlesztik gépeiket, így az általuk forgalmazott ekék sem egyformák.
Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy egy eke milyen sok részegységből, alkatrészből áll, a legfontosabbak: ekevas (szántóvas), eketörzs, ekefej biztosítók, kormánylemez, csoroszlya, csúszótalp, ekenád, előhántó. Mivel az ekék a legelterjedtebb, legalapvetőbb talajművelő gépek, ezért szinte az összes talajművelő gépek gyártásával foglalkozó cég termékportfóliójában megtalálhatóak, a legismertebb márkák közül kiemelünk néhányat: Väderstad, Pöttinger, Bednar, Regent, Gassner, Eberhardt, Lemken, Niemeyer, Kuhn, Krone, Vogel, Rabe, Kverneland, Kühne, Heger.
Az Agroinform Piactéren szinte folyamatosan ezres nagyságrendben találunk ekékkel kapcsolatos hirdetéseket, kereskedőktől, gazdáktól, új és használt kivitelben is.
Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy egy eke milyen sok részegységből, alkatrészből áll, a legfontosabbak: ekevas (szántóvas), eketörzs, ekefej biztosítók, kormánylemez, csoroszlya, csúszótalp, ekenád, előhántó. Mivel az ekék a legelterjedtebb, legalapvetőbb talajművelő gépek, ezért szinte az összes talajművelő gépek gyártásával foglalkozó cég termékportfóliójában megtalálhatóak, a legismertebb márkák közül kiemelünk néhányat: Väderstad, Pöttinger, Bednar, Regent, Gassner, Eberhardt, Lemken, Niemeyer, Kuhn, Krone, Vogel, Rabe, Kverneland, Kühne, Heger.
Az Agroinform Piactéren szinte folyamatosan ezres nagyságrendben találunk ekékkel kapcsolatos hirdetéseket, kereskedőktől, gazdáktól, új és használt kivitelben is.
Olvasson tovább
5.000.000 Ft +ÁFA
Pöttinger Servo 45 M függesztett eke 5 ekefejjel eladó. Kettős működésű, 3 pontos függesztőszerkezettel és 4-féle pozíciós felső függesztőkarral rendelkezik. Újszerű, megbízható mezőgazdasági eke nagy teljesítményű traktorokhoz. Évjárat: 2015 Önsúly:...
2.000.000 Ft +ÁFA
Eladó egy 2002-es Kuhn Vari-Master 121 3+1 fejes, kettős működésű, 3 pontos függesztőszerkezettel, 4 féle pozíciós felső függesztőkarral rendelkező, váltva forgató eke kiváló állapotban. - Teljesítményigény: kb. 120–180 LE-s traktorokhoz (talajtól...
3.500.000 Ft +ÁFA
6 fejes váltvaforgató eke, réselt kormánylemezzel, előhántolóval, beforgatólemezzel, varios fogásszélesség állítás. Jól felszerelt eke.
1.200.000 Ft +ÁFA
4 vasú váltvaforgató eke eladó. Beforgatólemezzel, előhántolókkal, hidraulikus behúzó munkahengerrel, kombikerékkel szerelt. Van hozzá 1 plusz ekefej garnitúra is.
3.000.000 Ft +ÁFA
Eladó Vogel Noot 4+0 XMS 1050 váltva forgató eke. Kérdésekre szívesen válaszolok telefonon.
3.100.000 Ft
Eladó jó állapotú 3 fejes Vogel Noot 950 XM váltvaforgatós eke. Törés- és hegesztésmentes vázzal. A géphez jár kezelési és alkatrész-katalógus. - Előhántó - Gyári vázerősítés - Barázdávágó tárcsa - Gumi támkerék - Fogásszélesség: 36-48
170.000 Ft
Elado 3-mas eke azonal munkára foghato 170000ft
150.000 Ft
Elado 2-es eke azonal munkárafoghato 150000ft
600.000 Ft
Eladó a képeken látható Gassner DDS 630 eke, amely MTZ kategóriájú traktorhoz ajánlott. Az eke felújításon esett át kovácsolt alkatrészekkel. Az alábbi új elemek kerültek beépítésre: ekevasak, nádak, kormánylemezek, kormánylemez előtagok, valamint az...
1.590.000 Ft +ÁFA
Eladó 5 fejes Vogel Noot eke, kisebb javításra szorul. A kormánylemez és a váz hibátlan, csak néhány kopót kell cserélni. A fordító munkahenger is megvan, felújítás miatt lett leszerelve. Kiváló választás azoknak, akik megbízható talajművelő gépet...
2.100.000 Ft
Eladó a képen látható 3+1-es Gregoire Besson eke. Axiáltól vásárolt, egy gazdás szerszám! - Előhántolóval, leforgatóval. - Orrbetétes ekevassal. - Állítható fogásszélesség. - Jó kopóalkatrészekkel. Lezsírozva, gazdától, azonnal munkára fogható...
1.300.000 Ft
Eladó Vogel & Noot váltvaforgató eke mezőgazdasági használatra. További információért kérem, érdeklődjön a megadott telefonszámon!
149.000 Ft +ÁFA
Eladó kihasználatlanság miatt, mindössze háromszor használt, kiváló állapotú 3 fejes eke. Megbízható talajművelő gép gazdaságok számára.
1.050.000 Ft
Gassner 3-as váltvaforgató eke eladó. 6 kormánylemez kicserélve. 6 ekevas kicserélve.
250.000 Ft
3 fejes függő eke (Osztrák gyártmány) 1985-ös gyártási idő, jó állapotú kopó alkatrészekkel. További információk telefonon.
400.000 Ft
Eladó 3 fejes függesztett eke (SPERTBERG típus) KB. 150 hektárt szántott 2015-ös gyártási év. Fogásszélesség állítási lehetőséggel. Újszerű kopó alkatrészekkel Érdeklődni telefonon.
799.000 Ft
Két munkahengeres, gerenda 14x14cm, gerenda alja 85cm magasan, osztás 112cm. Nagy, robosztus eszköz.
340.000 Ft
Eladó 2 fejes váltva forgatós eke!
1.350.000 Ft
Eladó egy 3 fejes réselt, kormánylemezes Rabewerk eke. Eredetileg 3+os eke volt, a plusz tag azonban hiányzik, viszont rendkívül robusztus vázzal rendelkezik. Trágya leforgatók is tartoznak hozzá.
3.300.000 Ft
Eladó a képen látható Vogel Hektor 1000-típ.6 fejes réselt kormánylemezes,jó állapotú váltva forgató eke adásvételivel!
120.000 Ft
Erős, kétfejes ágyeke eladó MTZ-hez vagy kisebb traktorhoz! Kiváló választás talajműveléshez, megbízható eke mezőgazdasági munkákhoz.
1.100.000 Ft
Jó állapotú, munkára fogható, jó kopóalkatrészekkel eladó, a váz erősítve.
400.000 Ft
Keveset használt, háromfejes eke, támasztókerékkel, fésűvel eladó.
100.000 Ft
Nem tudom, hogy mi a márkája, de jó, könnyű, erős eke. 7766 Peterd.
240.000 Ft
Képeken látható, felújított háromfejes eke eladó. IH mélyszántó fejekkel szerelve, 60 cm-es ekevasakkal, orrtoldattal és élkefémmel megerősítve. A magas ekenádnak köszönhetően nincs betorkollás. A mélységállítás könnyedén, menetes orsóval és...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Traktorba rohant a személyautó, utóbbi vezetője azonnal meghalt
A traktor vezetőjét alkoholtesztnek vetették alá, amely negatív eredményt...
Poros cipő nélkül nincs hitelesség – elindult Nagy István agrárminiszter podcastja +VIDEÓ
A podcast hetente jelentkezik.
























