Lo találatok 16 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A gyepszellőztető eszközöket főként az állattartó gazdák, a legeltetésre használt gyepek, kaszálók gondozására, felújítására használják. Egy legelő talaja az egész évi legeltetés, és az állatok taposása miatt egyre tömörödöttebbé válik. Emiatt a legelőket kora tavasszal érdemes gyepszellőztetővel művelni, ez a munka a területet talajának lazítására szolgál, így szellőztetve át a talajt, serkentve ezzel a fű, a gyep megfelelő növekedését, a terület egyfajta megújulását. Egy állattenyésztő számára fontos az adott, legeltetésre szánt területen megtermő zöldtömeg növelése, mind a mennyiség, mind a minőség tekintetében. Ezen célok és eredmények megvalósítására szolgáló célszerszám a gyepszellőztető.
A földfúró, lyukfúró eszközöket elsősorban különböző ültetési, építési munkák során használják. A földfúró, lyukfúró elnevezések mellett a gödörfúró kifejezés is használatban van a géptípus a megjelölésére.
A földfúró gépek a mezőgazdasági felhasználás mellett a kommunális területen is hasznosak, hiszen ott ugyanúgy felmerülhet az igény egy-egy ültető gödör létrehozására fatelepítés során. Emellett kerítések oszlopgödreinek létrehozásához szintén használják a gödörfúrókat.

Olvasson tovább
3.251 EUR
2026. június 8. 13:14 Gyepszellőztető Szlovákia
A traktoros talajlazító egy robusztus, függesztett eszköz, amelyet nagyobb füves területek professzionális és hobbi célú karbantartására terveztek. Speciális késekkel ellátott rotor segítségével függőlegesen vágja a talajt – azaz átvágja a gyepet,...
2.926 EUR
2026. június 8. 12:44 Gyepszellőztető Szlovákia
A traktoros talajlazító egy robusztus, függesztett eszköz, amelyet nagyobb füves területek professzionális és hobbi célú karbantartására terveztek. Speciális késekkel ellátott rotor segítségével függőlegesen vágja a talajt – azaz átvágja a gyepet,...
Új Leták Leko gyepszellőztetők házhoz szállítással eladók. 2,5 m-es munkaszélességtől (fix vázas) akár 6 m-es munkaszélességig (hidraulikus csukással). További információért kérjük, hívja a megadott telefonszámot.
1.180.000 Ft +ÁFA
LETáK LEKO GYEPSZELLőZTETő/LEGELőSZELLőZTETő, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár: 1.180.000 Ft Egyéb Legelők, gyepek és rét szellőztetésére ajánljuk a -továbbra is bevezető áron kínált- függesztett gyepszellőztetőket. A gép használata...
Új Leták Leko gyepszellőztetők házhoz szállítással eladók. 2,5 m-es munkaszélességtől (fix vázas) akár 6 m-es munkaszélességig (hidraulikus csukással). További információért kérjük, hívja a megadott telefonszámot.
1.299.000 Ft +ÁFA
Legelők és rétek szellőztetésére ajánljuk most bevezető áron függesztett gyepszellőztetőinket. A gép használata elősegíti a nedvesség megtartását, valamint a növényzet jobb szellőzését, ami ezáltal jobban fejlődik. - Függesztett kivitel - Fix vagy...
TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Részletes tájékoztatást a „HÍRDETŐ ADATAI” cím alatt, a Webcím melletti linken talál. Kérjük látogasson el honlapunkra! Az Evers gyepszellőztető könnyedén eltávolítja a kemény betömörödött részeket felső talajszerkezetekben, és...
4.513.967 Ft +ÁFA
Küllős kapa, raktárról és előrendelésre! Hazai referenciákkal! Hazai referenciagépek 2019 óta! Hibamentesen működik sok magyarországi gazdánál, a 100 KA-s kötöttségű zalai talajoktól a könnyű homoktalajokig. 6,2 / 4,9 m-es munkaszélességű küllős kapa...
4.200.000 Ft +ÁFA
Új Leták Leko küllős kapa széles választékban, kiemelkedő kedvezménnyel, házhozszállítással eladó 6.2m-es munkaszélességű modell műszaki tartalma: - 6,2m munkaszélesség - hidraulikusan csukható váz - 160x80x6-os zártszelvény (S355-ös acél) -...
4.200.000 Ft +ÁFA
Új Leták Leko küllős kapa széles választékban kiemelkedő kedvezménnyel házhozszállítással eladó. Igény szerint gyomfésűvel való gyártásra is van lehetőség! A 6.2m-es modell műszaki tartalma: - 6,2m munkaszélesség - hidraulikusan csukható váz -...
4.200.000 Ft +ÁFA
Új Leták Leko küllős kapa széles választékban, kiemelkedő kedvezménnyel, házhozszállítással eladó Igény szerint gyomfésűvel való gyártásra is van lehetőség! 6.2m-es munkaszélességű modell műszaki tartalma: - 6,2m munkaszélesség - hidraulikusan...
4.200.000 Ft

A zöldfelületek gondozása és megújítása a jó minőségű takarmány termelésének alapfeltétele. A professzionális zöldfelület-kezelő a föld gyengéd és nagyon intenzív művelésére egyaránt megoldást nyújt. A GP 300 M1 tökéletes a zöldfelületek megújítására...
A zöldfelületek gondozása és megújítása a jó minőségű takarmány termelésének alapfeltétele. A professzionális zöldfelület-kezelő a talaj gyengéd és intenzív művelésére egyaránt kiváló megoldást nyújt. A GP 600 M1 ideális a zöldfelületek megújítására...
A megadott feltételekkel nincs több találat.
Bővített kereséssel még több ajánlatot találhat.
1.650.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 14 éve hirdető
KONGSKILDE VIBRO CORN , 6 SOROS RUGÓSKAPÁS SORKÖZMŰVELŐ KULTIVÁTOR MŰTRÁGYAADAGOLÓVAL JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ. HIDRAULIKUS NYITÁS-CSUKÁS .
1.950.000 Ft
Kiemelt 7 éve hirdető
Vogel noot 3 méteres Gruber, tárcsás elmunkálóval, ékgyűrűs hengerrel, azonnal munkára fogható állapotban eladó! Szállítás megoldható!
Kiemelt 6 éve hirdető
Függesztett sorközművelő kultivátorainkat 4, 6 és 8 soros kivitelben, erős, masszív szerkezetű vázakkal gyártjuk. A 4 soros kivitel fix vázas, a 6 és 8 soros kivitel hidraulikusan csukható. A kocsik csuklópontjai perselyezettek, zsírozhatók, valamint...
Tekintse meg a kereséséhez hasonló hirdetéseinket is!
A beállításai alapján további, hasonló hirdetéseket is megmutatunk.
Hasonló hirdetések megtekintése
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

Sokan fintorognak tőlük, pedig aligha találni jobb természetes vitamin- és ízületvédő forrásokat
Újra reflektorfénybe kerülhetnek a magyar konyha elfeledett kincsei.
Kapásnövények: elfelejthetjük a régi sortávokat?
2020 után egy sor olyan kutatás látott napvilágot, amelyek azt sugallják, más...