Hirdetés
Henger, tömörítő 805 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2.800.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 6. 12:39 Egyéb henger Csongrád-Csanád, Makó (Rákos)
Eladó Kverneland henger! 6,2 méter munkaszélesség Hidraulikus nyitású 2009 Évjárat
8 éve hirdető
2025. május 6. 12:24 Henger Békés, Hunya
Cseh Sukov gyártmányú Agropack tömörítőhengerek Ez a fajta barázdatömörítő legfeljebb 3,4 m munkaszélességű reverzibilis / félig függesztett ekékhez használható. Művelési szélesség: 1,6m-3,4m-ig -Súly: 480kg-4990kg-ig -Henger átmérő: 700mm -Vonóerő...
2025. május 6. 12:19 Aprító henger Vas, Simaság
MANDAM WN aprítóhengerek széles választékban eladók. - Tökéletesen alkalmas napraforgó aprításra, gyors munkavégzés és rendkívül gazdaságos üzemeltetés alacsony teljesítmény igény mellett. - Jól alkalmazható zöldítés aprítására is. - Szimpla és...
4 éve hirdető
2025. május 6. 12:14 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - 305 prizmacsúcs négyzetméterenként - LED helyzetjelző figyelmeztető táblával - Futómű 15,0/55-17 10 PR szerelt kerekekkel - Vonórúd kétpontos függesztéssel - Hidraulikus csukás - Négy különálló függesztett lengőkerettel = optimális...
4 éve hirdető
2025. május 6. 11:59 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Acélöntvény öntisztító Güttler® henger Ø45/50 cm • Lengőrámák 3 dimenziós talajkövetéssel • Vonólap KAT III. csatlakozással • Futómű 15,0/55-17 10 PR szerelt kerekekkel • Hidraulikus csukás • LED helyzetjelző figyelmeztető táblával...
4 éve hirdető
2025. május 6. 11:44 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Acélöntvény öntisztító Güttler® henger Ø45/50 cm • Lengőrámák 3 dimenziós talajkövetéssel • Vonólap KAT II. csatlakozással • Futómű 15,0/55-17 10 PR szerelt kerekekkel • Hidraulikus csukás • LED Helyzetjelző figyelmeztető táblával •...
3.470.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. május 6. 11:44 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Euro-masz Vontatott cambridge henger 6.2 m - támasztóláb - hidraulikusan összecsukható - közúti kerekek 10/75-15,3 Munkaszélesség (m) 6,2 Cambridge henger átmérő (mm) 500 Gyűrűk száma(db) 117 Teljesítményigény (HP) 90-110 Súly (kg) 2600 Kapacitás...
13 éve hirdető
2025. május 6. 11:39 Rögtörő henger Pest, Hévízgyörk
RÖGTÖRŐHENGEREK , PACKERHENGEREK eladók. Ár 150000Ft-350000Ft-ig
4 éve hirdető
2025. május 6. 11:34 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Acélöntvény öntisztító Güttler® henger Ø45/50 cm • Lengőrámák 3 dimenziós talajkövetéssel • Vonólap KAT II. csatlakozással • Futómű 15,0/55-17 10 PR szerelt kerekekkel • Hidraulikus csukás • LED Helyzetjelző figyelmeztető táblával •...
4 éve hirdető
2025. május 6. 11:24 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 640 ASS Mayor rögtörő henger futóművel akciós áron: - hidraulikus csukású - 6,4 méter - merev kerettel - 19,0/45 R17 10PR gumiköpennyel szerelve - keresztlengőkarós vonórúd - súly: 3.860 kg -------------------------------- További...
630.000 Ft
15 éve hirdető
2025. május 6. 11:24 Tömörítő henger Fejér, Csákvár
HAMMERSCHMIED osztrák gyártmányú, függesztett Cambridge henger 3,2 m munkaszélességgel, mechanikus nyitás-csukással, kitűnő állapotú öntvénygyűrűkkel, masszív vázszerkezettel, talajkövetős hengertagokkal, gyári, kitűnő állapotban eladó.
4 éve hirdető
2025. május 6. 11:14 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 640 Offset rögtörő henger, FlatSpring rugós talajsimítóval. LEÍRÁS: • 6,4 m munkaszélesség, • 2,4 m szállítási szélesség: szekciók száma: 3, • Hidraulikus csukás, • FlatSpring rugós talajsimító,...
4 éve hirdető
2025. május 6. 11:14 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 480 AS Compact Standard henger Flat Spring rugós talasimítóval. LEÍRÁS: • Kézi csukású 4,80 m munkaszélességű Güttler henger • Az eredeti Güttler csillagprofilnak köszönhetően utolérhetetlen öntisztítás, ezáltal tovább tud...
650.000 Ft
13 éve hirdető
2025. május 6. 11:04 Rögtörő henger Pest, Hévízgyörk
LEMKEN VARIOPACK 80 , szántáselmunkáló henger jó állapotban eladó.
2.300.000 Ft
10 éve hirdető
2025. május 6. 11:04 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Cambridge henger Leták, 6,3 méter széles, hidraulikus, alig használt, jó állapotban eladó!
8 éve hirdető
2025. május 6. 11:04 Aprító henger Pest, Nagykőrös
Kiváló ár-érték arányú Turquagro CIGULI vágóhenger Hatékony és kis fajlagos költségű száraprítás Rendkívül robosztus váz kialakítás Eltolt kés elrendezés - nincs bepattogás Zsírozható tengelycsapágyak Kivááló talajkövetés, rugós függesztés...
499.000 Ft nettó
16 éve hirdető
2025. május 6. 10:39 Henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
duplasoros, vontatott, eladó
5 éve hirdető
2025. május 6. 10:34 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eladó AGRISTAL WUC 75 Cambridge tömörítő henger Külföldi raktárkészletről elérhető ⭐ Munkaszélesség: 7,5 m ⭐ Gép tömege: 3000 kg ⭐ Vonóerő igény: 100-130 LE Felszereltség: ✅ 500 mm dupla késes henger ✅ Hidraulikus szétnyitás ✅ 400/60-15,5...
2025. május 6. 10:34 Aprító henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler MasterCut 600 Front Vágóhenger talajsimítóval Alapfelszereltség: • Mellső háromponttorony Kat. II • Támasztóláb • 360 mm-es átmérő • 7 késes rendszer • Simító előtét konzollal Munkaszélesség: 6m Szállítási szélesség: 2,4m Szekciók száma: 2 db...
2025. május 6. 09:54 Egyéb henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler Magnum prémium hengerek 12,4 métertől - 15,6 méterig ✅ Utolérhetetlen öntisztítás ✅ Bokrosító hatás: akár 15 %-kal több hajtás ✅ Egyenletes vetésmélység ✅ Kiváló Güttler magágy: alul tömör, felül laza, lent finom, fent rögös ✅ Egész évben...
29.900.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. május 6. 09:44 Tömörítő henger Pest, Nagykőrös
Saját használatból eladó teljesen újszerű Ammann ART 240 úthenger. Azonnal elvihető, telephelyünkön megtekinthető.
11 éve hirdető
2025. május 6. 09:19 Tömörítő henger Békés, Békéscsaba
Kell ennél több? A Güttler csillagprofilnak köszönhetően utolérhetetlen az öntisztítás. Száraz rögök esetén is kiemelkedő a rögtörés, a korábbi magágykészítés és a vetés. Apró morzsás, tömör vetőágy a jó beágyazódás érdekében, robbanásszerű kelés....
7 hónapja hirdető
2025. május 6. 08:52 Egyéb henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Helti Landroll N CD henger A Crosskill Cambridge Ø465 mm átmérőjű hengerelemek gyűrűs profilúak, a gyűrűk peremének oldalán csonka deltoid alakú fogazással. Működés közben ez a különlegesen kiképzett fogazat viszonylag kis felületen fekszik fel, ami...
2025. május 6. 06:54 Egyéb henger Vas, Celldömölk
A képen látható, jó állapotú 320 cm a munkaszélessége. A két oldalsó tag felhajtható, 45 cm átmérővel. Azonnal munkára fogható. 580.000 Ft. Tov.: 0670 328 9020
13 éve hirdető
2025. május 6. 04:34 Egyéb henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Hengerek többféle kivitelben igény esetén rugós simítóval, robusztus kivitelben, mindenféle méretben ingyenes házhoz szállítással a legjobb áron eladók. REALAGRO KFT.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (805)
- Aprító henger (209)
- Crosskill henger (29)
- Egyéb henger (126)
- Rögtörő henger (178)
- Tömörítő henger (217)

2025 meglepetése: a legnépszerűbb műtrágyák forgalma is csökkent
Mutatjuk, mi okozza a visszaesést a gazdaboltokban!_fill_540x300_0.jpg)