Henger, tömörítő 844 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
465.500 Ft
Gyűrűshenger eladó, vontatott kivitel, 4,6 méteres munkaszélessége 7,2 méterre bővíthető. Minden tartozék a géphez jár: munkahengerek, tagok stb. Kiváló állapotban lévő tömörítő henger, azonnal munkára fogható. Ideális talajművelési feladatokra,...
490.000 Ft
Ékgyűrűs fronthenger 170 cm munkaszélességgel, 90 cm gyűrűátmérővel, a képeken látható, azonnal munkára fogható, kitűnő állapotban eladó! Szállítás megoldható!
490.000 Ft
Müllner 330 függesztett Cambridge henger jó gyűrűkkel, a képeken látható, azonnal munkára fogható, kitűnő állapotában eladó! Szállítás megoldható! www.agro-koncz.hu
490.000 Ft
2025. augusztus 9. 22:46 Rögtörő henger
Eladó 3db nehéz nagy sima henger garnitúra egybe lehet akasztani a 3 db egymás mogé szálitaskor és munka közben szét akasztva 6 m széleséget visznek megegyezés
490.000 Ft
Gyűrűshenger vontatóvázzal eladó. 2 m széles, vázra csörlőzhető. Nem csapágyas, felújítás után keveset használt. Érdeklődni telefonon lehet.
490.860 Ft
A Taurus dupla pálcás hengert önmagában de akár egy kultivátor után szerelve is használható, vetés vagy ültetés előtt.(Ha igazán szép munkát szeretnénk végezni, ajánlott a gép összeszerelése kultivátorral.)A szántóföldön történő meghajtás...
499.000 Ft nettó
duplasoros, vontatott, eladó
500.000 Ft +ÁFA
4 méteres güttler henger front függesztésre is kapcsolható
500.000 Ft
Családi gazdaságból 5 méteres gyűrűs henger eladó.
500.000 Ft
Eladó egy 3 meter szeles, 460mm atmeroju csopalcas henger, nagyon jo allapotban. A hengerhez hozzatartozik a fuggeszto szerkezete, ami konnyen allithato. Jelenleg nincs felszerelve eszkozre, de ki mire akarja hasznalni, nalam tarcsan volt. Tobb info...
520.000 Ft
270 cm munkaszélesség Talajkövető függesztéssel 45 cm gyűrűátmérő Frontra is szerelhető Jó állapotban
525.000 Ft
Eladó a képen látható, 360cm munkaszélességű Hammerschmid gyártmányú Cambridge henger! NYOMKÖVETŐS 3.pont! 45cm gyűrű átmérő! Azonnal munkára fogható állapotban eladó!
530.000 Ft
Cambridge henger , 3 méter munkaszélességű , 40 cm gyűrűátmérőjű , 3 pont függesztett , csapágyazott tengelyekkel , jó munkára fogható állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön .
530.000 Ft
Hammerschmied 170 cm széles fronthenger simítóval, újszerű állapotban eladó. Kérem, csak telefonon érdeklődjön.
530.000 Ft
Eladó csillagmintás rögtörő henger. Régóta használaton kívüli, foglalkozást igényel. Adok hozzá egy plusz tagot donornak. 2,8 méter munkaszélesség.
531.765 Ft
A Taurus dupla pálcás hengert önmagában de akár egy kultivátor után szerelve is használható, vetés vagy ültetés előtt.(Ha igazán szép munkát szeretnénk végezni, ajánlott a gép összeszerelése kultivátorral.)A szántóföldön történő meghajtás...
550.000 Ft
CROSSKILL HENGER 2,5 méter munkaszéllességű, 3 pont felfüggesztésű , újszerű állapotban eladó.
550.000 Ft
Eladó, függesztett 3 méteres gyűrűshenger. Azonnal munkára fogható.
550.000 Ft
Rabewerk szántáselmunkáló henger.
550.000 Ft
2,5 Vogel henger
560.000 Ft
SZÁNTÁSELMUNKÁLÓ HENGER , PACKER HENGER DUPLA SOROS , HÁROMPONT FELFÜGGESZTÉSSEL JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ. GYŰRŰK TÁVOLSÁGA 15CM .
560.925 Ft
A Boxer EE talajegyenlítő robusztus felépítésű és horganyzott. Az első sorban nehezebb rugós fogakkal van felszerelve, hogy előlazítsa a talajt. A 2. sorba könnyű fogak vannak felszerelve, amelyek magasságát orsóval lehet beállítani, hogy a finomabb...
570.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható GYŰRŰSHENGER. 5,4 m-es munkaszélesség. Világítással. Pótkerékkel. A képeken látható állapotban, a hozzátartozó kocsival, valamint a fotókon nem látható hidraulikus emelővel.
580.000 Ft
A képen látható, jó állapotú 320 cm a munkaszélessége. A két oldalsó tag felhajtható, 45 cm átmérővel. Azonnal munkára fogható. 580.000 Ft. Tov.: 0670 328 9020
580.000 Ft +ÁFA
Műszaki adatok: - szélesség: 2,5 m - átmérő: 450 mm - jó állapotban lévő henger --------------------------------------------------------------------------------------------------------- További információkért forduljon bizalommal munkatársainkhoz az...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (844)
- Aprító henger (236)
- Crosskill henger (25)
- Egyéb henger (135)
- Rögtörő henger (177)
- Tömörítő henger (220)
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)
Spirit: a vetőmag-kijuttatás kilóra pontosan ment
Hatékonyság, pontosság és megbízhatóság – ezekre az alapokra épít a TR és Társai...
Elektronikus adminisztráció – így látják a gazdák!
Készülj fel: szeptember 17-én Ügyintézés e-képpen Agroinform webinárium.