Hirdetés
Tömörítő henger 218 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tömörítő henger apróhirdetési kategóriában a szántás utáni talaj elmunkálásában kiemelkedő szerepet betöltő talajművelő géptípus egyes darabjaival találkozhatunk. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a rögtörő hengerek, a crosskill hengerek, az aprító hengerek, és természetesen a tömörítő hengerek.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.

Olvasson tovább
590.000 Ft
14 éve hirdető
2025. május 2. 07:13 Tömörítő henger Győr-Moson-Sopron, Kisbajcs
Függesztett cambridge henger eladó , hidraulikus felcsukással/ vontatottból lett átalakítva/ vonulási szélesség 2,6m , további infó telefonon.
2025. május 1. 23:29 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
1.000 Ft
4 éve hirdető
2025. május 1. 23:20 Tömörítő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Gesztely
Eladó LEKO 4,6 méteres, újszerű, megkímélt állapotú, fedett helyen tárolt, összerakható gyűrűshenger.
525.000 Ft
10 éve hirdető
2025. május 1. 07:11 Tömörítő henger Pest, Tök
Eladó a képen látható, 360cm munkaszélességű Hammerschmid gyártmányú Cambridge henger! NYOMKÖVETŐS 3.pont! 45cm gyűrű átmérő! Azonnal munkára fogható állapotban eladó!
2025. május 1. 02:49 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel,lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
2025. május 1. 01:14 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
3.120.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 30. 15:49 Tömörítő henger Pest, Törtel
520 cm-es, újszerű, kopásmentes profilokkal, jó gumikkal. Simítólapok is jók.
1 éve hirdető
2025. április 30. 11:14 Tömörítő henger Pest, Nagykőrös
Az elérhető verziók: 4,5 méter, 5,4 méter, 6,3 méter és 7,5 méter munkaszélességű. Két különböző átmérőjű öntöttvas gyűrű választható: 510 mm vagy 550 mm. Részletekért keressen minket bizalommal!
2025. április 30. 04:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A fogazott pálcáshenger szántás után a vetés előtti talaj előkészítését szolgálja. A húroknak köszönhetően (fogazott) jól összetöri a talajtakaró legfelső rétegét. Egy vékony, jól morzsolható réteg kialakul, amely alatt egy enyhén tömörített réteg...
2025. április 30. 03:39 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A fogazott pálcáshenger szántás után a vetés előtti talaj előkészítését szolgálja. A húroknak köszönhetően (fogazott) jól összetöri a talajtakaró legfelső rétegét. Egy vékony, jól morzsolható réteg kialakul, amely alatt egy enyhén tömörített réteg...
2025. április 29. 21:49 Tömörítő henger Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
13 éve hirdető
2025. április 29. 18:59 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
06703284114
300.000 Ft
13 éve hirdető
2025. április 29. 14:01 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Furta
Eladó gyűrűs henger, a képen látható, szép állapotban.
2025. április 29. 13:19 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Tiszaug
Új talajt követő talajkiegyenlítő mini és kis traktorokhoz. A gép robusztus kerettel és egy talajkövetőfejjel vannak felszerelve. A fogak tetszés szerint beállíthatók mind a tekercs mögött, mind előtte. Az alsó henger három állásban állítható,...
2025. április 29. 12:54 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Tiszaug
Új talajt követő talajkiegyenlítő mini és kis traktorokhoz. A gép robusztus kerettel és egy talajkövetőfejjel vannak felszerelve. A fogak tetszés szerint beállíthatók mind a tekercs mögött, mind előtte. Az alsó henger három állásban állítható,...
2025. április 29. 07:29 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Tiszaug
Új talajt követő talajkiegyenlítő mini és kis traktorokhoz. A gép robusztus kerettel és egy talajkövetőfejjel vannak felszerelve. A fogak tetszés szerint beállíthatók mind a tekercs mögött, mind előtte. Az alsó henger három állásban állítható,...
10.110 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 28. 13:59 Tömörítő henger Fejér, Székesfehérvár
6,2 m munkaszélességű, Cambridge öntvény gyűrűs henger. Az akciós Rollfirst henger legfontosabb műszaki jellemzői: - 6,2 m munkaszélesség - 3 m szállítási szélesség - ᴓ70 mm-es gyűrűtengely - ᴓ520 mm-es öntvény gyűrűk - 3 tagú hengerkialakítás -...
165.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 28. 11:45 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Sima henger eladó, átmérő: 50 mm, hossz: 2 méter.
2025. április 27. 16:19 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. április 27. 09:39 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
2025. április 27. 09:39 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. április 27. 08:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
1.300.000 Ft
15 éve hirdető
2025. április 26. 21:14 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kecel
Félig függesztett, 3,5 méteres, kétsoros, nagy gyűrűshenger brutál erős (nehéz) vázzal eladó.
11 éve hirdető
2025. április 26. 12:57 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Cambridge hengerek eladók: 3 db!
2.250.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 25. 22:12 Tömörítő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó egy 6 méter munkaszélességű,függesztett, hidraulikusan csukható Güttler Duplex henger.Jó állapot, jó munkahenger, sérülésmentes váz. Súly: 1950 kg Hirdetéseim között található kombinátorral összekapcsolható és legalább 160le traktorral két...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Tömörítő henger (218)

Elképesztő, hogyan segít a mesterséges intelligencia az allergiásoknak
Így menthet életeket a technológia.
Időjárás: Velünk marad a fagy és az eső +VIDEÓ
A gyenge légmozgás is felelős abban, hogy kitartanak a hideg hajnalok.