Tömörítő henger 237 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tömörítő henger apróhirdetési kategóriában a szántás utáni talaj elmunkálásában kiemelkedő szerepet betöltő talajművelő géptípus egyes darabjaival találkozhatunk. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a rögtörő hengerek, a crosskill hengerek, az aprító hengerek, és természetesen a tömörítő hengerek.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.

Olvasson tovább
21.465 Ft
Egy további fúró az egykezes földfúróhoz, 3" (76 mm) átmérővel. A cső belső átmérője 0,8" (20 mm), külső átmérője pedig 1" (25 mm).
115.425 Ft
Egy további fúró a 3 pontos oszlopfúróhoz TBG-300, 12" (305 mm) átmérővel és 49" (1245 mm) hosszúsággal.
121.500 Ft
A megfelelő talajfúró különböző Jansen talajfúrókhoz, 1,25 m hosszúsággal és 450 mm átmérővel.A fúró tartója kerek, és belső átmérője 51 mm.A földfúró kompatibilis a következő gépekkel:Traktoros fúró Jansen TBG-100Traktoros fúró Jansen...
1.550.000 Ft
Eladó 4,5 méteres munkaszélességű, kézi csukású Cambridge henger mezőgazdasági munkákhoz. Érdeklődni a megadott telefonszámon!
330.000 Ft
3 tagú gyűrűshenger szállító kocsival együtt eladó. A gyűrűshenger tartozékai: - 1 tengely - 3 gyűrűstag - 2 facsapágy - traktorra szerelhető le- és felrakó emelő - kapcsos drótsodrony A szállító kocsi alkalmas lehet vetőgép, vagy kombájn vágóasztal...
2.499.000 Ft
Eladó Omikron Cambridge 6.2 henger hibátlan állapotban. Igény esetén a gyártótól utólagosan rendelhető és felszerelhető simító is elérhető hozzá. Ideális választás talajművelő gépekhez, tömörítő hengerként hatékonyan használható. Adásvételivel...
350.000 Ft
3 tagu gyűrűshenger
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...

4.750.000 Ft +ÁFA
A Gold-Agro Kft. kínálatában új Helagro Cambridge henger bevezető akcióban elérhető! Előnyök: - Garancia - Szervizháttér - Hitel- és lízingügyintézés - 100% alkatrész utánpótlás - Pályázatfigyelés és segítség Méretek, típusok: Alapfelszereltség: -...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
78.975 Ft
A Jansen MGT-600 motoros kézitraktorhoz készült bakhátkészítő eke könnyedén csatlakoztatható a traktorhoz, és azonnal használatra kész. Az állítható szárnyak lehetővé teszik a sorok szélességének testreszabását, így a különböző...
139.725 Ft
Egy további fúró a 3 pontos oszlopfúróhoz TBG-300, 18" (457 mm) átmérővel és 49" (1245 mm) hosszúsággal.
66.825 Ft
A megfelelő talajfúró különböző Jansen talajfúrókhoz, 1,25 m hosszúsággal és 300 mm átmérővel.A fúró tartója kerek, és belső átmérője 51 mm.A földfúró kompatibilis a következő gépekkel:Traktoros fúró Jansen TBG-100Traktoros fúró Jansen...
5 méteres Cambridge henger, 450-es átmérőjű henger tagokkal, masszív összecsukható vázzal, azonnal munkára fogható állapotban eladó.
1.114.560 Ft
Új talajt követő talajkiegyenlítő mini és kis traktorokhoz. A gép robusztus kerettel és egy talajkövetőfejjel vannak felszerelve. A fogak tetszés szerint beállíthatók mind a tekercs mögött, mind előtte. Az alsó henger három állásban állítható,...
1.038.825 Ft

1.008.045 Ft

430.000 Ft
4m-es tarajos henger - AMAZONE forgóboronán volt gyárilag - rögtörésre, lezárásra, tömörítésre - csapágyazott tartókerettel - 12 centinként 1-1 sor taréj, minden közben sárkaparó - kb:. 600 kg önsúly - kb.: 40cm átmérőjű elemek - mindkét csapágy...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
3.300.000 Ft +ÁFA
VCH-5,2 vontatott, 3 tagú, hidraulikusan csukható Cambridge henger eladó.
4.400.000 Ft +ÁFA
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia - Országos szervizhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás - Garantált alkatrész utánpótlás...
100.000 Ft
Eladó 3 darab összekapcsolható sima henger, lucernahenger és fűhenger egyben. A hengereket mindössze egyszer használtuk aprómag vetése után. Mindhárom darab vízzel tölthető, jó állapotú facsapágyakkal rendelkezik. Méretük: 72 cm hosszúak, átmérőjük...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Tömörítő henger (237)

Klímával fűtesz? Vigyázz! Nagyon ráfizetsz, ha így csinálod!
Olcsóbbnak tűnik, de könnyen ráfizethetsz a klímás fűtésre! Mutatjuk, mire...
Hirdetés

Egy túlhevült csapágy is elég a katasztrófához! + VIDEÓ
Egy magyar fejlesztés azonban forradalmasíthatja a mezőgazdasági gépek...