Rövidtárcsa 406 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A rövidtárcsák (vagy másnéven kompakt tárcsák) az egyik legtöbb féleképpen alkalmazható talajművelő géptípust jelentik a mezőgazdaságban. Ez nem véletlen, hiszen a magágykészítéstől kezdve, a gyommentesítésen át, egészen a tarlóhántásig tényleg igen széleskörben használhatják őket a termelők.
A rövidtárcsák sokoldalúságának kihasználásához azonban vásárlás előtt érdemes alaposan körüljárnunk saját adottságainkat és igényeinket, melyek a termesztett növénykultúrák fajtáiból, a talajadottságokból, a szántóföld táblaméreteiből, és persze a vontatáshoz rendelkezésünkre álló erőgép tulajdonságaiból fakadnak.
A rövidtárcsák egyik fő feladata, hogy a megfelelő módon beállított mélységben, lazítsák, illetve porhanyítsák a talaj felső rétegét, továbbá hogy elvégezzék a szár- és tarlómaradványok aprítását, keverését. Az ilyen tárcsák alkalmazásával egy munkamenetben megvalósítható a talaj kielégítő keverése, lazítása, porhanyítása, sőt kismérvű forgatása is.
A tárcsák méretezése egészen széles tartományban mozoghat, ennek fő ismérve a munkaszélesség. A tárcsa típusú talajművelő gépek egy vázszerkezetből, tengelyekből és tárcsalevelekből állnak, igaz ez a rövidtárcsa típusokra is. A munkaszélesség mellett a tárcsalevelek száma, sűrűsége, átmérője, alakja (gömbsüveg vagy csonkakúp; csipkézett, vagy sima élű tárcsalevél) és a bezárt szög mind-mind meghatározó tulajdonságai egy tárcsának, hiszen ezek határozzák meg a munkavégzés jellegét. A tengelyek elrendezése határozza meg a tárcsa típusát, azaz hogy egysoros, X, vagy V elrendezésű tárcsáról beszélhetünk-e.
Univerzális talajművelő gépként a rövidtárcsák szinte minden, ezt a gépcsoportot kínáló gyártó kínálatában megtalálhatóak, ahogyan az Agroinform Piactéren is folyamatosan nagy számban találunk különféle tárcsákat kínáló apróhirdetéseket, új és használt kivitelben egyaránt. Nem csak kereskedőktől, hanem sokszor egyenesen a gazdáktól.

Olvasson tovább
4.500.000 Ft
Eladóvá vált 6 méteres rövid tárcsa, azonnal használható kiváló állapotban. A tárcsa sorok szögeit elől hátul külön lehet állítani, a csapágyházak fix felfogásuak ezért kitűnő a mélység tartása, jól lehet alkalmazni szélsőséges talajállapot között...
2.500.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2.150.000 Ft
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban minden területhez megbízható munkagépeket talál, legyen szó talajmegmunkálásról, zöldség- és...
1.780.000 Ft +ÁFA

21.940 EUR +ÁFA
Új LandStal BTH LP típusú félig-függesztett rövidtárcsák kiváló ár-érték aránnyal és 2 év garanciával. A LandStal gépmárkára leginkább jellemező a masszív és robosztus felépítés. Lengyelország egyik legdinamikusabban fejlődő és leginnovatívabb...
9.800 EUR +ÁFA
ROL-EX BT 300 3m munka szélességű függesztett rövid tárcsa. - 560 mm átmérőjű tárcsalapok, gondozásmentes csapágyazás ,egyedi gumiágyas rögzítéssel - 1m tárcsa tengely távolság - V profilú henger 500 mm átmérővel hidraulikus mélység állítással - LED...
14.510 EUR +ÁFA
Új LandStal BTS típusú függesztett rövidtárcsák kiváló ár-érték aránnyal és 2 év garanciával. A LandStal gépmárkára leginkább jellemező a masszív és robosztus felépítés. Lengyelország egyik legdinamikusabban fejlődő és leginnovatívabb talajművelőgép...
38.900 EUR
Horsch Joker 5 HD - 2019-es évjárat - 5 m munkaszélesség - HD változat nagy tárcsalapokkal és robosztusabb vázzal, agresszívabb eszköz - hidraulikusan csukható - elől 2 szélen támkerék - légfék - dupla U profilú henger ÁR 38 900 Euró(nettó) +...
Német Ziegler kombinált tárcsás talajművelőgépek bevezető áron, közvetlenül a magyarországi viszonteladótól. Minőségi talajművelő gépek most kedvező feltételekkel elérhetők! - Függesztett és félig függesztett kivitel - 3-6 m munkaszélességben Ideális...
49.900 EUR
Väderstad Carrier 625 XL vontatott tárcsa - 2023-as évjáratú - vontatott - 6,25 m-es munkaszélesség - hidraulikusan csukható - késes aprító hengerrel - dupla U profilú hengerrel Ár: 49.900 euró (nettó) + szállítás Miben vagyunk erősek? -...
Lemken Rubin rövidtárcsák különböző típusai elérhetők gazdaságok számára, kiváló talajművelési megoldásokhoz. A következő modellek és felszereltségek közül választhat: Rubin 10 U – alapfelszereltség: - Nincs hidraulikus funkció Tartozékok: -...
19.500.000 Ft +ÁFA
Készletről 6m-es és 7m-es KÜHNE KRT rövidtárcsák eladók: Új 7m-es rövidtárcsa: 25 200 000 FT+ÁFA elmunkálóval ÚJ 6m-es rövidtárcsa:21 800 000 FT+ÁFA elmunkálóval ÚJ 5m-es rövidtárcsa: 19 500 000 FT+ÁFA elmunkálóval Garancia. Helyszínen a gépeket meg...
Özduman Gaius 3 m rövidtárcsa függesztett ékgyűrűs hengerrel GYORS, GAZDASÁGOS, ERŐS! Mélységállítás A hidraulikus mélység- és párhuzamosságállítás minden modellünkben alapfelszereltségként szolgál, ami nagy kényelmet biztosít. A párhuzamosságot és a...
2.150.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2.150.000 Ft
Kizárólagos magyarországi forgalmazóként megbízható hátteret, kedvező árakat, széles termékválasztékot és gyors szállítási határidőt biztosítunk ügyfeleink számára. Janpol Medium rövidtárcsa készletről: - Munkaszélesség: 2,7 méter - Tárcsák száma: 22...
OPaLL-AGRI Pegas II 4m-es rövidtárcsa Új, 4m-es munkaszélesség,függesztett kivitel, hidraulikusan összecsukható, 520 mm-es tárcsalapok, egy tárcsatartó karon 2 db tárcsalap. Robusztus, karbantartás mentes csapágyazás a tárcsalapoknál. Nagy átömlési...
2.110.000 Ft +ÁFA
Kizárólagos magyarországi forgalmazóként megbízható hátteret, kedvező árakat, széles választékot és gyors szállítási határidőt kínálunk ügyfeleinknek. Janpol Medium rövidtárcsa készletről: - Munkaszélesség: 2,5 méter - Tárcsák száma: 20 db - Tárcsa...
OPaLL-AGRI Pegas II 6m-es félig függesztett rövid tárcsa új, 6 méteres félig függesztett kivitelben 3 méter szállítási szélesség. 520 mm-es tárcsalapok, egy tárcsatartó karon 2 db tárcsalap. Robusztus, karbantartás mentes csapágyazás a...
15.990 EUR
Väderstad Carrier 300 - 2024-es évjáratú, ÚJ - függesztett - 3 m munkaszélesség - hidraulikus mélység állítás - SteelRunner vágó-tömörítő hengerrel - sárkaparóval ÁR: 15.990 Euró(nettó) + szállítás Miben vagyunk erősek? - Németországból, megbízható...
9.150.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
3.400.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban minden területhez megbízható munkagépeket talál, legyen szó talajmegmunkálásról, zöldség- és...
8.150.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
8.150.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
7.400.000 Ft +ÁFA

44.900 EUR
Väderstad Carrier 625 XL vontatott tárcsa - 2021-es évjáratú - vontatott - 6,25 m-es munkaszélesség - hidraulikusan csukható - tárcsalapok újak/újszerűek - zárt fém vágó-tömörítő hengerrel Ár: 44.900 euró (nettó) + szállítás Miben vagyunk erősek? -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Rövidtárcsa (406)

Tényleg ekkora a baj? Ez történik, ha légy száll az ételre!
Légy az ételen? Meglepő, mennyire kell tőle tartanod!

_fill_540x300_0.jpg)