Hirdetés
Műtrágyaszóró 701 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2024. május 12. 09:49 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos kizárólagos képviseletétől,...
985.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. május 12. 09:44 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
Elektromos szóró programunk, amely a csökkentett menetszámú vetés és tápanyagpótlás ideális eszköze, akár GPS alapú, sebességarányos...
447.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. május 12. 09:44 Műtrágyaszóró Heves, Hatvan
JANPOL Standart (Lengyel gyártó) két tárcsás műtrágyaszóró készletről. Gazdáknak és viszonteladóknak! Kizárólagos magyarországi...
12 éve hirdető
2024. május 12. 09:44 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kitűnő minőségű műtrágyaszórók kedvező áron eladók. Nem rozsdásodó műanyag tartállyal, gyönyörű szórásképpel, ültetvény szőlészeti és...
4 éve hirdető
2024. május 12. 09:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
2024. május 12. 09:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. május 12. 09:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. május 12. 09:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos kizárólagos képviseletétől,...
2024. május 12. 09:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2.750.000 Ft
12 éve hirdető
2024. május 12. 09:04 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-M ULTRA 3000 LITERES KÉTTÁRCSÁS MŰTRÁGYASZÓRÓ JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ. 24-48 méteres szórásszélesség.
39.177 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. május 12. 09:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag...
2024. május 12. 08:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel PICI ESZTÉTIKAI HIBÁVAL! Műszaki jellemzők: -1500...
2024. május 12. 08:59 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Eladó Bogballe M2WD 2500 literes, súlymérős műtrágyaszóró megkímélt állapotban. 18-24 méteres szórás. Bővebb információ: [30/1968001]
11 éve hirdető
2024. május 12. 08:54 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Zákányszék
Sulky DPX 1154 ikerszórótárcsás műtrágyaszóró, 1996, bowdenes nyitással, saválló lapátokkal és tányérral, 1200 literes tartállyal,...
17.445 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. május 12. 08:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag...
2024. május 12. 08:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
100.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 12. 08:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó függesztett, 350 és 500 l-es műtrágyaszórók, opcióként hidraulikus nyitással
3.800.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. május 12. 08:24 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Komárom
Súlymérő cella, sebességarányos kijuttatás, magasítás, ponyva, BXL daru, kardán, monitor. Igény esetén daru nélkül is eladó!
2024. május 12. 08:09 Műtrágyaszóró Fejér, Sárbogárd
Rauch AGT 6036 vontatott műtrágyaszóró szép állapotban, akciósan eladó. A gép 6000 literes tartállyal rendelkezik, 460/85R46 Continental...
2024. május 12. 08:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
395.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. május 12. 07:59 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
2 tárcsás, traktorból nyitható suberral, 1000 literes tartállyal jó állapotban eladó.
776.880 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. május 12. 07:49 Műtrágyaszóró Pest, Felsőpakony
800 literes, dupla röpítőtárcsás, terelőlemezes, precíz, hidraulikus vezérlésű. Parkoló helyzetben kerekeken mozgatható. Igényes, nagyon...
2024. május 12. 07:34 Műtrágyaszóró Fejér, Bicske
Gazdaság felszámolása miatt, eladó a képen látható PAZA FS 500 típusú HASZNÁLT függesztett műtrágyaszóró ,1 dobó tárcsás kivitel. Kardán...
1.580.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. május 12. 07:14 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Woprol Junior II Plus 1600 literes műtrágyaszóró: - 1600 literes fém festett tartály - 2 tárcsás, függesztett kivitelű műtrágya szóró...
1.100.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. május 12. 06:44 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Woprol Junior II 1200 literes műtrágyaszóró: - 12-24 m szórásszélesség - hidraulikus nyitás-zárás - ponyva - határszélszóró...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (701)
Ez a 4 legegészségesebb vörös hús
Ha nem akarsz lemondani a vörös húsokról, érdemes az alábbiak közül választani.
Hirdetés