Műtrágyaszóró 761 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
599.000 Ft +ÁFA
Strumyk 600 literes, 2 tárcsás hidraulikus nyitott gyümölcsös műtrágyaszóró. Házhozszállítás előzetes egyeztetés alapján. MŰSZAKI PARAMÉTEREK: - Tartály kapacitása (l): 600 - Vetésszélesség: 12–24 - Teljesítményigény (kW): 21 - Terítőlemezek száma: 2...
800.000 Ft
Eladó a képeken látható, üzemképes állapotú Tornádó 5 műtrágyaszóró. Az ár irányár! Érdeklődni csak telefonon!
14.900 EUR
Lemken Polaris 14/3000 műtrágyaszóró - 2020-as évjárat - 3.000 l-es - 21-42 m szórótárcsa - mérleges - határszórós - kardán meghajtású - ponyva - Section Control - ISOBUS függő Ár: 14 900 euró (nettó) + szállítás Miben vagyunk erősek? -...
526.600 Ft +ÁFA
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24 m-es munkaszélesség - egyoldali, tetszőleges szakaszolás - ponyvával - kardántengellyel -...
Új WIRAX – 600-800-1000-1200 Literes festett, kéttárcsás, hidraulikus műtrágyaszórók kedvező áron! Ajándék ponyvával!! Igény szerint kedvező áron kardánnal is megvásárolható. EU adószámmal rendelkezőknek akár ÁFA mentes számlára!
720.000 Ft +ÁFA
Új 1200 kg műtrágyaszóró Tartálykapacitás: 1200 kg Kéttárcsás Két munkahengeres! 15-24 m szórásszélesség Hidraulikus nyitás-zárás, rosta, keverő, lámpával Ponyvával is rendelhető. Ajánlott kardán: „Sima” kardán vásárlása Az ár a kardánt nem...
5.900.000 Ft +ÁFA
Készletkisöprő akciónk keretében eladó ZA-V 1700 Super Profis Tronic műtrágyaszóró. Felszereltsége: • ISOBUS elektronika automatikus szakaszolással • mérlegrendszer automatikus kalibrálással • V-Set 2 szórótányér (18 – 28 m) • Limiter V+ jobb oldali...
Eladó a képeken látható, egy repítőtárcsás EUROSPAND ERCOLE függesztett műtrágyaszóró. JELLEMZŐK ÉS STANDARD BERENDEZÉSEK: • Munkaszélesség nyílt terepen: 18 m. • Munkaszélesség sorközt: 2-7 m. • 800 - 1000 - 1200 liter kapacitás • II. és III....
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a régió legnagyobb Dönder értékesítőitől. Bízzon Kollégáink szakértelmében és a Dönder...
180.000 Ft +ÁFA
Műtrágyaszóró akciósan! Különböző kivitelben: 300-500-600-1000-2000 l. Egy tárcsás, ill. két tárcsás. Permetező, sorközművelő, fanyesedékzúzó, eke, kombinátor. Rotációs kapa, fűrész. Egyéb munkagépek kedvező áron! Érd: agro-man, gép. Ker. Tel.:...
18 m-ig szórású, két repítőtárcsás műtrágyaszóró Alapelvek és jellemzői: • 600 - 1100 - 1600 literes tartálytérfogat • második kategóriás csatlakozás, két dokkolási pozícióval • Vibro System • kardántengely határolóval • rozsdamentes acélból készült...
Rauch Axis - H 30.2 EMC+W függesztett műtrágyaszóró 1800 literes tartálytoldattal, védőponyvával, tartályráccsal, boltozódásgátlóval eladó. Gyártási év: 2016 Helység: Győrszemere
Egy repítőtárcsás műtrágyaszóró JELLEMZŐK ÉS STANDARD BERENDEZÉSEK: • Munkaszélesség nyílt terepen: 18 m. • Munkaszélesség sorközt: 2-7 m. • 500 - 640 - 780 liter kapacitás • I. és II. kategória csatlakozás • Hajtómű nagy szilárdságú préselt...
Egy repítőtárcsás műtrágyaszóró 9 méterig terjedő szélesség JELLEMZŐK ÉS STANDARD BERENDEZÉSEK: • 200 - 360 liter kapacitás • I. kategória csatlakozás • Hajtómű nagy szilárdságú préselt fogaskerekekkel • Az elrendezés optimalizálásához beállítható...
2.850.000 Ft +ÁFA
Szórásszélesség: 36 méter Kapacitás: 3000 liter (magasítóval) Ponyva Kardántengely Monitor Tribord 3D Katalógus (Kezelési könyv)
Egy repítőtárcsás műtrágyaszóró 2–5 méteres sorokban JELLEMZŐK ÉS STANDARD BERENDEZÉSEK: • 360 literes kapacitás • I. kategória csatlakozás • Hajtómű nagy szilárdságú préselt fogaskerekekkel • Kardántengely • Szűrő rács • Felborulás gátló lábak
970.000 Ft +ÁFA
DEXWAL SÓSZÓRÓ KOMMUNÁLIS 1200 l Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a Tisztelt Ügyfeleinket, hogy telefonon, nyitvatartási időn belül, azaz hétfőtől péntekig reggel 8:00 órától délután 16:00 óráig, míg szombaton reggel 8 órától...
Dönder műtrágyaszórók akár 10% kedvezménnyel kizárólag az AGROMASH Expo F pavilonjában január 22-25. között. Hihetetlen akciókkal és brutálisan jó árakkal készülünk. Találkozzunk személyesen, és beszéljünk a részletekről. (Az AGROMASH térképet a...
18 m-es szórású, két repítőtárcsás műtrágyaszóró Alapelvek és jellemzői: • 850 - 1450 - 1800 literes tartálytérfogat • Második vagy harmadik kategóriás csatlakozás három pozícióval • Kiegészítő lapátokkal szórási munkaszélesség beállítási lehetőség •...
280.000 Ft +ÁFA
hidraulikus mennyiség szabályozás ponyva kardán
Kiváló minőségű, profi 1 tárcsás műanyagtartályos műtrágyaszóró 300 l, 400 l és 500 literes kivitelben, műanyag röpítőtárcsával, amelynek alsó felén is lapátok találhatók, melyek a levegő megkavarásával jobb, eredményesebb szétterítést tesznek...
526.600 Ft +ÁFA
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. A gépeken a nagytételben történő szállítás miatt kisebb esztétikai hibák előfordulhatnak! Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24...
980.000 Ft +ÁFA
Junior 1200 kg műtrágyaszóró - 2 tárcsás - 2 munkahengeres - tárcsák külön szakaszolhatóak - 15-24 m munkaszélesség - saválló anyagból készült - masszív váz - lámpa - tartály anyagvastagság: 2,5 mm - tányérátmérő lapáttal: 52 cm Tiszavasvári tel:...
526.600 Ft +ÁFA
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. A gépeken a nagytételben történő szállítás miatt kisebb esztétikai hibák előfordulhatnak! Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24...
214.000 Ft +ÁFA
Műtrágyaszóró 1 tárcsás 400L, 20m szórási szélesség, kardánnal /török/ Márka: Made in Turkey Gyártói cikkszám: 400LH
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (761)

Szökött birka az anyósülésen: jelkép lett a fura utasból
Bejárta az internetet az a fotó, amelyen egy birka ül egy autó első ülésén...
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)
Minőség, mennyiség, biztonság – válassz jól kalászos stratégiát
A kalászos termesztés sikerét ma már nem csak a fajtaválasztás határozza meg. A...
Sajtóközlemény