Műtrágyaszóró 749 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
157.000 Ft +ÁFA
Strumyk 500 l Gyümölcsös Műtrágyaszóró MŰSZAKI PARAMÉTEREK - Tartály kapacitása (l): 500 - Vetésszélesség: 6-12 - Teljesítményigény (kW): 21 - TLT fordulatok: 540 - Súly (kg): 66 Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a tisztelt...
390.000 Ft
Eladó! Tornado sószóró felépítmény műtrágyaszóró Munkára fogható állapotban + megegyezés szerint fronthidraulikára szerelhető gumiéles Hótolólappal. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További...
110.000 Ft +ÁFA
MŰTRÁGYASZÓRÓ LENGYEL 500L szántóföldi Strumyk Műtrágyaszóró 500L MŰSZAKI PARAMÉTEREK - Tartály kapacitása (l): 500 - Vetésszélesség: 6-12 - Teljesítményigény (kW): 21 - TLT fordulatok: 540 - Súly (kg): 61 Házhoz szállítás előzetes egyeztetés...
2.800 EUR +ÁFA
Agro-Tom felszerelt, függesztett műtrágyaszórók, RNH hidraulikus és RN kézi vezérléssel, 600 l, 800 l, 1000 l, 10-18 m szórási szélességgel. Az egyszerű kialakítás, a könnyű kezelhetőség, a nagy hatásfok és a szórási egyenletesség a szórógép előnyei....
500.000 Ft
Eladó a képeken látható, munkára fogható állapotban lévő Bogballe műtrágyaszóró, 18 méter széles szórással.
8.200.000 Ft +ÁFA
RAUCH AXIS-H 30.2 EMC PRO ISOBUS függesztett műtrágyaszóró Hidraulikus meghajtás Tartálytérfogat: 2900 (1400 + 1500 magasító) liter Szórótányér S6 VXR plus (24-36 m) 2055290 Magasító L1500 6004522 Ponyva (L) 6004545 CCI800 ISOBUS Terminal 6003183...
120.000 Ft +ÁFA
Egyszerű kivitelű, kúpos tartályos műtrágyaszóró eladó. Erősített, 1,25 mm vastag lemezből készült, 500 literes térfogatú gép. A repítő tányér hat lapáttal rendelkezik, amely stabil, egyenletes szórást biztosít. Főbb adatok: - Térfogat: 500 liter -...
80.000 Ft
Eladó jó műszaki állapotban lévő műtrágyaszóró mezőgazdasági gép. Megbízható, hatékony és könnyen kezelhető megoldás tápanyag-utánpótláshoz. Ideális választás gazdálkodóknak, akik modern és időtálló műtrágyaszórót keresnek a termelékenység...
950.000 Ft +ÁFA
Űrtartalom: 1500 l Terhelhetőség: 1425 kg Gépsúly: 273 kg Szórási szélesség: 12-20 m Hidraulikus nyitás-zárás Saválló repítőtárcsák Törőráccsal szerelve Rendelhető tartozékok: - Kardántengely: 30.000 Ft + Áfa - Ponyva: 50.000 Ft + Áfa Ideális...
157.000 Ft +ÁFA
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: • Garancia 5 év (3+2 év) • Országos szervízhálózat • Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR FIX...
Woprol 3000 LI műtrágyaszóró, 12-36 méteres szórásszélességgel. Kiváló választás tápanyag-utánpótlási feladatokhoz, hatékony mezőgazdasági munkához.
Sulky DPX 1155 ikerszórótárcsás műtrágyaszóró, 2002, bowdenes nyitással, saválló lapátokkal és tányérral, 1200 literes tartállyal, kardánnal, tető alól, jó állapotban eladó.
539.900 Ft +ÁFA
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. A gépeken a nagytételben történő szállítás miatt kisebb esztétikai hibák előfordulhatnak! Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24...
Kuhn Axera M 1102 függesztett műtrágyaszóró kardántengellyel, 1400 literes tartálytoldattal, tartályráccsal, boltozódás gátlóval, menetsebesség arányos kijuttatásal normál állapotban eladó. Gyártási év: 2005 Helység: Sárbogárd
539.900 Ft +ÁFA
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. A gépeken a nagytételben történő szállítás miatt kisebb esztétikai hibák előfordulhatnak! Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24...
768.300 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
250.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
4.990.000 Ft +ÁFA
Prémium minőségű súlymérős, szakasz vezérelt, dózisszabályzós műtrágyaszóró közepes és nagy méretű gazdaságok igényeihez szabva. - Tartályméret: 1500-tól 4200 literig - Szórás szélesség: 18-36 vagy 24-45 méter - Szabadalmaztatott, állítható (klikkes)...
599.000 Ft +ÁFA
Strumyk 600 literes, 2 tárcsás hidraulikus nyitott gyümölcsös műtrágyaszóró. Házhozszállítás előzetes egyeztetés alapján. MŰSZAKI PARAMÉTEREK: - Tartály kapacitása (l): 600 - Vetésszélesség: 12–24 - Teljesítményigény (kW): 21 - Terítőlemezek száma: 2...
1.650.000 Ft +ÁFA
Hidraulikus nyitás, csukás, rozsdamentes szórószerkezet. Kitűnő állapotban, importból.
6.730.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
267.000 Ft +ÁFA
Műtrágyaszóró 1 tárcsás 800L, 20m szórási szélesség Márka: AGROTECHNIKA HUNGARY Gyártói cikkszám: FLS-800 1 DISC
1.447.950 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
1.500.000 Ft
Eladó Amazone ZA-U 1501 műtrágyaszóró, kitűnő állapotban, folyamatosan szervizelve. Azonnal munkára fogható, megbízható mezőgazdasági gép tápanyag-utánpótláshoz.
539.900 Ft +ÁFA
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24 m-es munkaszélesség - egyoldali, tetszőleges szakaszolás - ponyvával - kardántengellyel -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Hirdetés
A robotkormányzás ma már csak a kezdet
A modern precíziós rendszerek ma már nemcsak kormányoznak, hanem gondolkodnak is...
Hirdetés