Hirdetés
6 találatok 794 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
11.900.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. április 7. 22:51 6920S Premium Heves, Adács
Eladó családi gazdaságból egy kiváló állapotú JD 6920S típusú traktor. Nehéz munkát nem végzett, 90%-os gumikkal, minden működik rajta. Rugózott híddal és rugózott fülkével. Több információ telefonon.
1.400.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 7. 18:24 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kemecse
Eladó vagy cserélhető a képen látható üzemképes, teljesen felújított állapotban lévő veterán kistraktor! . Érdeklődni kizárólag telefonon!
19.475 EUR
4 hete hirdető
2025. április 6. 12:16 TTV 1160 Győr-Moson-Sopron, Győr
Eladó Deutz-Fahr 1160 TTV Traktor – Kiváló állapotban! Tökéletes választás gazdaságának modernizálására! Eladó egy Deutz-Fahr 1160 TTV traktor, amely kiemelkedő teljesítményt és megbízhatóságot nyújt. Teljesítmény: Erős motor a hatékony...
7.900.000 Ft
10 éve hirdető
2025. április 6. 09:55 4650 Tolna, Ozora
John Deere 4650 traktor, piros rendszámos, érvényes műszakival, négy új gumival, duplakerékkel, felújított motorral, váltóval, fülkéje teljesen újrakárpitozva, klímával, olajfolyásmentes, szép állapotban eladó.
9 éve hirdető
2025. április 5. 15:55 Borsod-Abaúj Zemplén, Kenézlő
Eladó, első tulajdonostól, megkímélt állapotban! Első forgalomba helyezés: 2006. év! További információ telefonon! A gép megtekintése előre egyeztetett időpontban lehetséges!
2.385.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. április 2. 11:36 LTZ Komárom-Esztergom, Neszmély
2002-es évjáratú rendszámos(forgalomból ideiglenesen kivont), megkímélt, jó állapotban lévő, azonnal munkára fogható. 1560 üzemóra, vízhűtéses, összkerekes, irányváltós. Szinte új gumik. Víztartály(2x400L) +tartókonzolok, Hamster Kadet(pótkocsinak...
13.500.000 Ft
5 éve hirdető
2025. április 2. 06:45 6290 Jász-Nagykun-Szolnok, Karcag
MF 6290 traktor Évjárat: 2003 Friss műszaki vizsgával (2029. november) 5700 üzemóra 6 hengeres, 6000 cm³-es Perkins motor 130 lóerő Powershift váltó 40 km/h Elektrohidraulikus irányváltó 3 pár kiadószelep Pótkocsi vonófej, alsó vonórúd Légfék 380/85...
14.600.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. április 1. 11:31 Puma 165 Komárom-Esztergom, Komárom
Eladó egy Case IH Puma 165 traktor, még az AdBlue-mentes időkből. A váltó és a motor tökéletes, és bivalyerős. Csatos dupla kerék szettel.
13 éve hirdető
2025. április 1. 08:53 Csongrád-Csanád, Kistelek
Eladó Zetor Crystal 16145-ös üzemképes, klímás traktor. Váltó teljesen feljavítva.
4.200.000 Ft
9 éve hirdető
2025. március 31. 22:51 4630 Békés, Dévaványa
Eladó munkára fogható állapotban lévő 4630 John Deere traktor ikerkerékkel, segéd hajtással, jó TLT hajtással, gépkönyvekkel, szervizelve. Függesztő karok kitámasztóval szerelve. Gumik 95%-os állapotban, Taurus, Voltyre További információ telefonon.
5.100.000 Ft
10 éve hirdető
2025. március 31. 16:07 4650 Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
John Deere 4650 ikerkerékkel, 90%-os gumikkal azonnal munkára fogható állapotban eladó. A váltó és az első véglehajtások 1000 órával ezelőtt Kite által felújítva. A gép az elmúlt 6 évben egy 50ha-os családi gazdaságban dolgozott. Nincs +áfa.
25.000.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 30. 21:33 X7.680 Hajdú-Bihar, Váncsod
McCormick X7.680, 2019 -es gyártás, de 2021 -es üzembehelyezésű 2200 üzemóra 200 LE 25 m + áfa Gazdálkodás befejezése miatt eladó Érdeklődni telefonon!
14.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 29. 10:13 Zala, Nagykanizsa
John Deere 6330 standard, 2012. 07. havi ,5226 üzemórás, rugózott első híd, 2 és 1 körös légfék kivezetéssel, 23600 kg vontatási súllyal, 3 pár hidraulika csatlakozással, alsó, felső vonófejjel eladó.
2.200.000 Ft
11 éve hirdető
2025. március 28. 13:18 4630 Tolna, Fadd
Nagyobb váltás miatt eladó egy 4630-as John Deere traktor. Korához képest jó, használható állapotban van. Motor, hajtás, hidraulika jól működik. Villamosság javítást igényel. Jó gumikkal. Jön-megy, teszi a dolgát.
400.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 28. 09:04 4650 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
John Deere 4650 motor
1.000 Ft
1 éve hirdető
2025. március 27. 20:47 8970 Fejér, Székesfehérvár
Telefonokat várok az ajánlatokkal, saját részre keresek hibás, foglalkozós traktort.
24.900.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. március 27. 10:15 TTV 1160 Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó a képen látható, megkímélt állapotú, felszerelt 6160 TTV traktorunk nagyobbra váltás miatt. - Homlokrakodó - Front hidraulika - Front kardán - Rugózott híd - Rugózott fülke - Klíma - Gumik elől 90%, hátul 80%-osak - Automata kormány előkészítés...
29.000.000 Ft
3 éve hirdető
2025. március 26. 12:56 6190R Bács-Kiskun, Baja
RTK, dupla kerekek. Jó állapotban!
83.000 EUR
1 hónapja hirdető
2025. március 26. 09:25 7624 Somogy, Szőkedencs
Eladó egy nagyon jó állapotban lévő, karbantartott MF 7624, mindig szervizelt, LE/kW: 235 LE/173 kW, üzemóra: 4648 h, gyártási év: 2015, első gumik: 600/60R30, hátsó gumik: 710/60R42, abroncs profilmélység mértékegysége elöl: 70%, tel.: 8.790,...
14.000.000 Ft
2 hónapja hirdető
2025. március 23. 09:53 6130D Bács-Kiskun, Bácsalmás
Gyári állapot, rugózott híd.
27.000.000 Ft
9 hónapja hirdető
2025. március 21. 12:08 936 Vario Hajdú-Bihar, Nyíradony
Eladásra kínáljuk tulajdonunkban lévő Fendt Vario 936-os traktorunkat! A traktor új kora óta Magyarországon volt, második tulajdonosai vagyunk! A traktor gyárilag haspáncélozott, erdészeti kivitelű, a kormányoszlop variálható, kompletten...
4.600.000 Ft
4 éve hirdető
2025. március 20. 11:40 16145 Pest, Kőröstetétlen
Eladó Zetor 16145. Kitűnő állapotban. Nem „ecsetgenerál”. Orbitos, Viesa vizes klíma, elöl 95%-os, hátul 70%-os gumik, új kuplung (tárcsa, szerkezet, lendkerék), 3 kivezetett hidraulika kör, külön új vezérlőtömb a fülkében. Az olajak rendszeresen...
1.850.000 Ft
5 éve hirdető
2025. március 19. 12:24 590 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszaeszlár
Eladó egy Massey Ferguson 590 típusú traktor magánszemélytől. A gép a közelmúltban üzemképes volt, csak telepi munkákra használtam. Akkumulátor a motort nem fordítja meg, de amúgy füstmentes volt minden forditásra indult. Hibafeltárás nem történt....
21.500.000 Ft +ÁFA
6 hónapja hirdető
2025. március 19. 11:56 Crystal 160 Heves, Tarnaörs
171 LE Deutz motor, Carraro rúgózott híd, rúgózott fülke, prémium légrúgós ülés, 30sebesség 40 km/h, automata váltás funkció, elektrohidraulikus irányváltó, elektromos kardán kapcsolás automata funkcióval, Webasto hűtés-fűtés, egy- és kétkörös légfék...
34.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 16. 14:04 6140R Pest, Tápiószentmárton
Eladó egy 2015ös 6140r es john deere traktor. Magyarországi 50es váltóval,nagy kerekekkel(hátul42es,így 55km/órára képes),teljes nagyszervíz 400órája. 175lóerőre felhúzva,gyári homlokrakodóval(ami 4éve van a gépen,szinte új)power quad...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (794)
- Claas (38)
- Deutz Fahr (26)
- Farmtrac (122)
- Fendt (30)
- John Deere (252)
- Massey Ferguson (56)
- McCormick (39)
- New Holland (27)
- Steyr (29)
- Zetor (29)
- Több
Sajtóközlemény
_fill_540x300_0.jpg)
Erősen kezdte az évet a szarvasi vetőmagüzem
Innovatív technológiával magas minőségű vetőmagokat állítanak elő a gazdálkodók...
Sajtóközlemény