Traktor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén 155 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2026. augusztus 13. 19:49 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Motor: FARMotion Tier V, 4 hengeres, Turbo Intercooler motor 3849 cm³ térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesítmény [ECE R 120]: 101 LE/74 kW. Max. teljesítmény [ECE R 120]: 106 LE/78 kW. Folyadék/olaj hűtött, Elektronikusan vezérelt....
1.490.000 Ft
2026. augusztus 13. 14:24 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Újfehértó
MTZ-550 traktor eladó üzemképes állapotban. - Évjárat: 1986 - Üzemóra: 4550 További információért érdeklődjön telefonon. Telephely: 4244 Újfehértó, 4-es főút, 253-as km kő Telefon: +36 30 945 2600 (Bocz István) E-mail: fobotraktor@gmail.com Honlap:...
8.890.000 Ft +ÁFA
2026. augusztus 13. 11:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó Deutz Fahr Agrofarm 410 traktor jó állapotban. A gép kizárólag kertészetben dolgozott! Légrugós ülés, klíma, 3 pár kihelyezett hidraulikakör, 1 és kétkörös légfék, mechanikus irányváltó, TLT 1000/540/540eco. Homlokrakodó konzol rajta. Hengerek...
15.500.000 Ft +ÁFA
2026. augusztus 13. 10:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Készleten lévő Same Explorer 105 LS traktorunk most akcióban! Motor FARMotion Tier V, 4 hengeres, turbó intercooler motor, 3849 cm³ térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesítmény [ECE R 120]: 101 LE / 74 kW. Max. teljesítmény [ECE R 120]:...
2026. augusztus 13. 09:19 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Most érkezett Same Frutteto 95 GS traktor magas felszereltséggel, Kat 4 (túlnyomásos) kabinnal, front hidraulikával és front TLT-vel! Motor FARMotion Tier V, 4 hengeres, Turbo Intercooler motor, 3849 cm³ térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR....
4.300.000 Ft
MTZ 82-es traktor eladó 5 tonnás orosz pótkocsival, szerelvényben vagy külön-külön is megvásárolható. Az állapot a képeken látható, 4 év műszakival rendelkezik. Érdeklődjön a megadott telefonszámon! 06 harminc 293 harmincnégy tizenhárom
Vegye a megújult Same Expoler traktorját. A 102 le traktorok készletről azonnal. Klímával, aut vonófejjel, hasi húzóval, terhelés alatt kapcsolható váltóval, irányváltóval , stb... Érdeklődni, megtekinteni, kipróbálni lehet: Contstar Kft 4400...
9.900.000 Ft +ÁFA
2026. augusztus 13. 01:19 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Case IH traktor, gyártási év: 2011, eszközhordozó kerettel.
5.200.000 Ft
MTZ-952 traktor eladó – megtekinthető, munkára kész állapotban Eladó a képeken látható MTZ-952 mezőgazdasági traktor. A traktor masszív, egyszerű felépítésű, jól szerelhető gép, amely gazdaságban, szántóföldi munkákra, vontatásra és minden...
9.800.000 Ft +ÁFA
4,5 literes Iveco motor 96 LE névleges teljesítménnyel, mechanikus váltó irányváltóval, mechanikus hidraulika, 2 pár kihelyezett hidraulika kör, klíma, légfék, pótkocsi vonófej, hasi húzó, 2030.07. hóig érvényes műszaki vizsga, BlackBull Junior 1.4...
2026. augusztus 12. 12:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Same Argon 100-as traktorok készletről, akciós áron! A traktor főbb jellemzői: - FARMotion 35 TIER V, 3 hengeres, Common Rail, Turbo Intercooler motor, 2887 cm³ hengerűrtartalommal - EGR, DOC katalizátoros DPF részecskeszűrős, SCR AdBlue rendszer -...
14.000.000 Ft +ÁFA
Eladó John Deere 6630 traktor. - Üzemóra: 10 000 - Gyártási év: 2009 - 6 hengeres, 6,8 literes, 137 LE-s motor - Kihelyezett körök száma: 3 pár - Légfék - Jó állapotú gumik: - Első: 380/85R28 BKT - Hátsó: 460/85R38 BKT Megtekinthető: Agri Cs...
9.500.000 Ft +ÁFA
3,4 literes 99 LE-s FPT motor, 24x24 HI-LO váltó, elektromos irányváltó, EDC, légrugós ülés, 3 pár kihelyezett hidraulika kör, klíma, légfék, elöl 80%-os Taurus 13.6R24, hátul 30%-os 420/85R34 méretű abroncsok, 2029.03. hóig érvényes műszaki vizsga,...
2026. augusztus 12. 10:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Same Dorado 90 Natural traktor kedvező áron, szőlő-gyümölcsösbe, készletről, klímával vagy klíma nélkül. Felszereltsége: - Motor: FARMotion Tier 3B (Tier 4i) 3 hengeres, Turbo Intercooler motor 2887 cc térfogattal. Teljesítmény [ECE R 120]: 84...
2026. augusztus 12. 10:24 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Motor: FARMotion 45 ULTRA [Tier 5], 4 henger, 3849 cm³ hengerűrtartalom. Teljesítmény [ECE R 120]: 129 LE / 94,6 kW. Maximális teljesítmény [ECE R 120]: 136 LE / 99,8 kW. Maximális teljesítmény BOOST [ECE R 120]: 143 LE / 105 kW. Főbb adatok: - EGR,...
15.500.000 Ft +ÁFA
2026. augusztus 12. 09:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MOTOR: FARMotion Tier V, 4 hengeres, turbo intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesítmény 101 Le/74 kW, max. teljesítmény 106 Le/78 kW. Folyadék/olaj hűtött. Elektronikusan vezérelt. SEBESSÉGVÁLTÓ: 40x40 HI-LO...
36.000 EUR +ÁFA
2026. augusztus 12. 09:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Készletről elérhetők a legújabb kertészeti SAME Dorado Natural traktorok 90 vagy 100 lóerős kivitelben, többféle felszereltséggel kertészetek számára! Például a 90 LE-s változat felszereltsége: Motor: FARMotion 35 TIER V, 3 hengeres, Common Rail,...
18.300.000 Ft
Eladó kis családi gazdaságból származó, folyamatosan karbantartott teljes felszereltséggel rendelkező traktorunk Felszereltsége: - Teljes súlykeszlet elől - Teljes súlykeszlet a hátsó kerékben, tehát külső és belső kerék súlyok. - Komplett...
24.000.000 Ft
New Holland T6 180 megkímélt állapotban
15.500.000 Ft +ÁFA
2026. augusztus 11. 15:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Ne hagyja ki a készleten lévő traktorokat kedvező áron! 106 LE példa változat leírása – mechanikus irányváltóval: Motor: FARMotion Tier V, 4 hengeres, turbóintercooler motor, 3849 cm³ hengerűrtartalommal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesítmény...
6.500.000 Ft +ÁFA
Eladó, megkímélt állapotban lévő MTZ 1025.3 traktor. - Évjárat: 2007 - Üzemóra: 7766 h - Teljesítmény: 103 LE Kiváló állapotú MTZ 1025.3 traktor, megbízható működéssel, alacsony üzemóra-állással és nagy teljesítménnyel. Ideális választás...
2026. augusztus 11. 14:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok: - 4 hengeres, 2200 cm³-es, PERKINS Stage V, TURBÓ, EGR, - DPF, motorteljesítmény: 59 LE / 43,5 kW. Elektronikus motorvezérlés. Általános adatok: - Elektrohidraulikusan kapcsolható első és hátsó differenciálzár. - Mechanikusan...
25.900.000 Ft +ÁFA
2026. augusztus 11. 11:41 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszadada
Eladó Valtra T234 Versu traktor, 2016-os évjárat, 3900 üzemórával. A traktor saját tulajdonban van, a képeken látható, kiváló állapotban. Versu felszereltségi szinttel: rugózott híd és fülke, 4+1 elektrohidraulikus kiadószeleppár....
22.900.000 Ft +ÁFA
Eladó a címben szereplő John Deere 6830 Premium traktor. 2012-es évjárat, 7300 üzemórával, mely változik, mivel napi szinten dolgozik. A traktor 50 km/h végsebességre képes, 20 sebességes AutoQuad váltóval felszerelt. Felszereltség: - 4 kihelyezett...
2026. augusztus 11. 11:29 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kizárólag a készleten lévő traktorok! Motor: FARMotion Tier V, 4 hengeres, turbó intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesítmény [ECE R 120]: 110 HP / 80,6 kW. Max. teljesítmény [ECE R 120]: 116 HP / 85 kW....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (155)
- Egyéb traktor (11)
- Farmtrac (8)
- JCB (5)
- John Deere (15)
- Massey Ferguson (9)
- MTZ / Belarus (33)
- New Holland (8)
- Pasquali (8)
- Same (19)
- YTO (6)
- Case IH (5)
- Claas (1)
- Deutz Fahr (2)
- Ferrari (1)
- Foton (3)
- Honda (1)
- Jumz (1)
- Kubota (1)
- Lamborghini (1)
- Landini (4)
- Rába (3)
- Steyr (1)
- T-150K (1)
- Valtra - Valmet (2)
- Vladimirec / VTZ (1)
- Yanmar (1)
- Zetor (4)
Partner hírek
Partner katalógusok

Megrázod a szilvafát szüretkor? Ezzel több gyümölcs sérülhet, mint gondolnád
Szüretkor nem mindegy, hogy megrázod vagy óvatosan szeded a szilvát. Mutatjuk,...
Mikor jó a szilva lekvárnak, és mikor friss fogyasztásra? Nem ugyanaz az érettségi pont
Ez a cikk elárulja, hogy mikor ideális a szilva lekvárnak vagy friss...












































